Gondolatok erről-arról. Meg amarról. Így meg úgy. Meg amúgy is. Szóval blog. Vagy mi.

A buszsofőrök 7 alaptípusa

2016. július 27. - Firestarter.18

raeros.JPGAz előző részekben az utazóközönséget vettük górcső alá, most a Volános tápláléklánc csúcsán jóllakottan terpeszkedő sofőrökön a sor.

 

 

 

 

Ha lemaradtál az előzményekről...
A Volán-buszok élővilága
Újabb élőlények a Volán-járatok életközösségéből

 

A Fiatal

Nemrégen végzett a Buszvezetői Akadémián, ez az első járata. Még lelkes. Még szereti. Fehér inget és sötét, élére vasalt nadrágot hord. Egészen addig, míg rá nem szólnak, hogy a kék ing és a szürke nadrág az előirányzott munkahelyi viselet. Onnantól azt viseli, mindig tiszta, rendezett. Haja rövid, zselézett, tüsi. Udvarias, köszön, nem csak kinyitja a csomagtartót, de be is pakolja a cuccodat. Van nála apró, vissza tud adni. Ha mégsem, akkor sem harapja le a fejedet. A járata egy harminc éves csotrogány, de legalább tiszta, illatos. Leszálláskor is mosolyog, köszön. Ne legyenek illúzióink, nem sokáig marad ilyen, vagy idomul a többi sofőrhöz, vagy kilöki magából a rendszer és inkább elmegy junior salesnek valamelyik multihoz.

Járgánya:

fiatal.JPG

 

A Bunkó

Ő a buszsofőrök megtestesült sztereotípiája, ő miatta nincs becsülete a szakmának. Az utasok már messziről kémlelik a közeledő busz szélvédőjét, ugye nem ő van?? De ő van… Kék inge gyűrött, nadrágjából kilóg, mellig ki van gombolva. David Hasselhof elbújhat szégyenében a kikandikáló mellszőrkazlak láttán. Hónalján Nagy-Magyarország alakú izzadtságfolt jelzi, hogy mire számíthatunk, ha közelebb lépünk hozzá. Ezen a műbőr cipőbe préselt, műszálas zokniba burkolt lába sem segít. Minden jegyet úgy ad ki, mintha a fogát húznák, pofákat vág, grimaszol. Elfolyik az ülésben. A bérleteseket sem szereti, fejével int, mehetsz paraszt. A diákokat is utálja, sőt, úgy an block mindenkit utál, aki felmászik a járatára. Meggyőződése, hogy sokkal jobb lenne a munka, ha nem lennének utasok.
Az utastérbe lépve penetráns bűz, és pontyként tátogó utastársak fogadnak. Légkondi nincs, ablakok becsavarozva. Három perc után megszokod a szagot, és egyfajta tetszhalott állapotba kerülsz, a világ lelassul körülötted, és egyfajta békesség lesz úrra rajtad. Az ablakokon páracseppeket képeznek a különféle kicsapódó testnedvek. A Bunkó így, ezzel a különleges ideggázzal kontrollálja az utasokat. Amikor leszállsz, agyad hirtelen oxigéntöbblethez jutsz, és úgy lélegzel fel, mint Neo amikor kibukkan a feje a rózsaszín trutyiból.
Sosincs nála apró, akkor se, ha te vagy a nap első utasa. Kilencszázhúsz a jegy, de ezresből nem tud visszaadni. Oldd meg, ő ráér.
Ő az, aki a novemberi havas-jeges-savas esőben és orkán erejű szélben, védett hely nélkül ácsorgó utazóközönséget látva elvigyorodik, leparkol, és elmegy egy 15-20 perces kávészünetre. Mert a kávészünet az jár, ebben még olyan apróságok sem zavarhatják meg, mint a menetrend mondjuk. A kiírt indulási idő után tíz perccel még a haverjaival pofázik, röhög, horkant, a tökeit vakarja. A morgó utasok felé néz, legyint. Hadd várjanak. Ja igen, és ő az, aki a megállóban előbb rád vigyorog, majd becsukja előtted az ajtót és kövér gázt adva elsüvít.
Valami különös vadhúsként egy mobiltelefon van a füléhez nőve, folyamatosan beszél, hogy kivel, rejtély. Elképesztő manővereket hajt végre, kanyarban előz kamiont a külső íven, a szembe jövő autó sem zavarja, félig lemegy a padkára, hárman is el lehet férni egy úton. Konstans halálfélelem. Most már érted miért kell az oxigénmegvonás, ne sikítozzanak az utasok.    

Járgánya:

bunko.jpg

 

Az Öreg

Régi, de jól karban tartott buszt vezet, mely majdnem olyan idős, mint ő. Haja ősz, akárcsak bozontos szemöldöke. Kardigánt visel és inget. Ritkán beszél, teszi a dolgát némán. Számolja a napokat a nyugdíjig. Vagy már nyugdíjas, úgy hívták vissza. Valójában ő könyörögte magát vissza, nem bírta otthon a semmittevést. Meg a mamát. Ugyanazon a vonalon vezet 35 éve, csukott szemmel is végigmenne rajta. Szokott is, mert időnként elbóbiskol vezetés közben, de kanyar előtt 4 méterrel valahogy mindig felriad. Az összes járat összes menetrendjét tudja kívülről, de ne tőle tudakold meg, mikor indul a mátrakereszthidas-alsói csatalakozás, mert lehet, hogy az 1985-ös menetrendet mondja be. Biztos sok sztorija van, de hogy te egyet sem fogsz kiszedni belőle, az tuti. Néha megáll mellette egy régi cimborája, ilyenkor biccentésekkel, fél szavakkal kommunikálnak. Névről ismeri az összes Melóst.

Járgánya:

oreg2.jpg

 

A Menő

Ő az, aki megfogta az isten lábát, és távolsági járatot kapott. Egy nap, két út, egy oda, egy vissza. Felsőbbrendűsége már messziről látszik, a kollégák is előre köszönnek neki. Rá még a szigorú uniformisszabályok sem vonatkoznak, fehér ing, fekete nadrág, piros nyakkendő, arany nyakkendőtű. Napszemüveg, menő csepp alakú, vagy még menőbb topgános. Rágó, rágó nélkül nem indul el. A busza olyan, mintha valami Star Trek filmből gurul volna ki, új szaga van, szinte félsz felmászni a három emelet magasba, nehogy kárt tegyél valamiben. Tisztaság, a levegőt harapni lehet. Sötétített üvegek, halk motorhang, légkondi. Micsoda luxus! Szinte várod, hogy mikor bújik elő az ülések alól két megkérdőjelezhető korú thai lányka, hogy egész úton a pöcsödön hárfázzon.
Kihúzod magad, peckesen ülsz. A felszálló utasokkal összekacsintasz, ők is tudják, ez most más lesz. Egyszeribe magatok mögött hagytátok a kinti világ minden sivárságát, nyűgjét és mocskát. A nyolc és fél órás út szinte elröppen. Csak a segged zsibbadása jelzi, hogy mióta vagytok úton, mert az ülés az csak az első egy órában lesz kényelmes. Útközben megállók, pihenők, kávézás az utastársakkal, szendvicsek, sütemények cserélgetése. Az egész utazás átalakul valamiféle hippi osztálykirándulássá, ahol a Menő buszsofőr az osztályfőnök, és már körbeállják a Jócsajok. Mert a Menő persze jóképű, csúnyákat nem is tesznek ilyen kiemelt jelentőségű,  Békéscsaba-Pécs járatra. Minden koszos megállóban, mint egy király, úgy nézel le a magasból a lent várakozókra, mi van prolik, szeretnétek ti is ezzel jönni, mi?? Hahhaha!     

Járgánya: meno_1.jpg

 

A Volt Menő

Annak idején ő is távolsági járatot vezetett, de aztán összerúgta a port a vezetőséggel (elkapták valami csempészett cuccal), lerakták helyközire. Ezt persze sosem vallaná be, mindenkinek azt mondja, hogy ő kérte magát ide, nem neki való már az a sok vezetés, meg a család, ugye.
Már csak a tarkóján nő haj, de azt legalább engedi kibontakozni. Lófarokba fogja a huncut, őszes, szürkés, sárgás tincseket. Fülében kereszt, nyakában vastag lánc. Fényre sötétedős napszemüveg. Farmernadrágot hord, ő megteheti. Ismeri a vezérigazgatót, azért. Persze nem, de mindenkinek ezt mondja. A vezetőfülkéje tele van aggatva mindenféle megsárgult zászlókkal a világ legkülönfélébb országaiból. Némelyik mögül meztelen nős kártyanaptár kukucskál ki. Fiatalon busszal járta be Európát, kiváltságos volt… volt olaszba, jugóba, görögbe, horváthba, eneszkába, endékába, mindenhol. Nagy bizniszeket csinált, hozott ezt azt, főleg videokazettákat persze, főleg pornót persze. A zsiványság megmaradt benne, pár száz forintért bárkinek a csomagját elviszi a szomszéd faluba. Lehet még grátiszba hozzá is csapja a Schöne Mädchen in das Heu mit drei Kerlen című örök klasszikus hangalámondásos oktatófilmet.
Jut is, marad is alapon rendszeresen csapolja a busz üzemanyagát. Minden traktorost ismer a megyében. Szívesen nosztalgiázik azokról az időkről, amikor még nagy király volt (persze még most is az), bulik, nők, pia, rendőrök elől menekülés, necces szituk a vámmal, lefizetések, őrszobán töltött éjszakák. Jól kiszínezve persze, és mind arra kihegyezve, hogy tulajdonképpen egész Európa az ő lábai előtt hevert akkoriban. Bármilyen európai várost említesz, ő biztosan járt ott, így aztán mindent jobban tud. Kjavít, hogy Berlinben a Königstrasse honnan indul, pedig te ott laksz öt éve. De ő volt ott ’83-ba, neki ne mondjad már. És nyilván minden városban volt egy nője is. A megállókban párás tekintettel bámul ki a szélvédőn, talán elmúlt ifjúságát siratja.

 Járgánya:oreg.JPG

 

A Sietős

Mindig siet valahova, álláspontja szerint az élet túl rövid ahhoz, hogy a tájat bámuljuk. Egy Fittpaldiba oltott Schumacher, csak padlógázzal képes közlekedni. Úgy indul el a megállóból, hogy az összes utas 12G erőhatásnak van kitéve, dől mindenki jobbra, balra. Ha szerencséd van, akkor még időben meg tudsz kapaszkodni a melletted álló Jócsaj mellében, ha még nagyobb szerencséd van, akkor nem, és ráesel. Minden időjárási körülmény között ugyanúgy vezet, az ónos esőt kihívásnak éli meg, tejködben szeret a legjobban előzni, a jégbordákon átugrat, az aqua planinget kifejezetten imádja és tengelyig érő hóban sem vesz vissza, nyári szettel persze.
Előzget, ha kell hanem, kicentizi, mégbefér, jóazúgy, majdamazfékez. Egy kézzel vezet, a másikkal a fogát piszkálja. A sebváltó gombját lecserélte egy nyolcas biliárdgolyóra, vagy halálfejre. Akkor basztál rá igazán, hogy ha távolsági járatra teszik, mert ő bizony nem áll meg pihenőre. Hat és fél órán keresztül tartogatod a pisilést, előkerülnek az üdítős üvegek, műanyag szatyrok, önjelölt Bear Grylls-ek…

 Járgánya:

sietos.jpg

 

A Ráérős

Az előző kolléga ellentéte, az ő álláspontja szerint nincs olyan fontos dolog a világon amiért érdemes lenne átlépni a hatvanas tempót. Városon kívül. Ha az elérendő csatlakozásról kérdezed, csak kuncog. Szerinte a menetrend az csak amolyan tájékoztató jellegű valami, ajánlás, nagyságrendi intervallum. Onnan tudod, hogy a Ráérős járatán utazol, hogy az ablakon kinézve előbb egy Zetor, majd egy egy lóerős lovas kocsi, végül a biciklin gázpalackot toló Rózsika néni is megelőz.
Vele utazni olyan, mintha egy végtelen féreglyukba keveredtél volna, a fák lassan suhannak el az ablak előtt (vagy már visszafelé is haladnak?), az utastársak arcán nőni kezd a borosta, az újszülöttek kimondják első szavaikat, a legutóbbi megálló óta meg már volt két temetés meg egy esküvő is. Még a kezéből kiejtett apró is lassítva hullik a kezedbe. Egy pillanatra elgondolkozol, nem kerültél-e valami sci-fi film díszletébe. Álom az álomban? Interstellar? Hajlik a tér, vagy miért nem haladunk már a kurva életbe! Leszállás után kell egy kis idő, míg visszarázódsz a saját dimenziódba, hirtelen minden eszeveszett gyorsnak fog tűnni, az agyad talán nem is lesz képes feldolgozni azt a sebességet, amivel elkezdesz hazafelé sétálni.   

Járgánya:

raeros_1.JPG

A bejegyzés trackback címe:

http://firestarter-18.blog.hu/api/trackback/id/tr98918238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Blacktron2 2016.07.27. 22:36:49

Óriási!! Végigröhögős

lezlidzsi84 2016.07.27. 22:45:30

A járgányokat baromira eltaláltátok: a Bunkó= paraszt IC, a sietős és a ráérős egyaránt gányolt CREDO :D

Köldök_szösz 2016.07.28. 13:17:37

szóval az emberek önző, tapintatlan, retkes faszkalapok ... megint tanultam valamit

murray 2016.07.28. 13:33:09

szuper, de maga a csajozós hol van? mikor az ötvenes sofőr vetít a 16 éves tinilánynak a fülkénél és azon gondolkodsz hogy hogyan bírta lukra vágni?

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2016.07.28. 13:45:13

Na jó, ez találó. Az öregek közt néha akad egy-egy fiatalos, aki valahogy még mindig lelkes. A busz az élete, az utasok az ő baráti társasága, az út az otthona. A busszal együtt fogják eltemetni, legkedvesebb utasai végigsírják a temetést.

Make Valamit · http://make.blog.hu 2016.07.28. 13:58:42

egy Sietőst ismertem szerencsére, még amikor járt Tétényből Újbudára a 33-as. A koma a simát vezette, szentségeltem is amikor elment a gyors 33-as, de megláttam a 33-as csuklóst... lehetséges hogy nem kések el? Felszállás, igen! Tükrös napszemüveg, Ferrari zászlók, autóskesztyű (!) még éppen leért a seggem, már mentünk. Valahol a felüljáró után érte utol a gyors 33-ast, onnantól refivel a seggében (talán nem előzhette meg?) na így élmény beérni. Végig röhögtem, remélem megvan még a koma.

Szalay Miklós 2016.07.28. 14:00:33

Egy összefoglaló általában a legjellemzőbb embertípusokról:

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid063

(A legfelső sor a kép tetején, "Embertípusok". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

csalezlopez 2016.07.28. 14:01:40

Nagyon jó/igaz a cikk!!

Skywatcher 2016.07.28. 14:17:27

@murray: Tééényleg a csajozós, focistafrizurás, illatos fuxos! Gyerekként/fiatalként irigykedve néztem, ahogy sokszor az általam kipécézet és hetek óta kerülgetett csaj lógott áhítattal a bohócfülke ajtajában, és már lelki szemeim előtt megelevenedett kettejük esti programja a hálószobában. Rémes volt. És el nem tudtam képzelni, hogy csinálja?
Később aztán rájöttem. Egyes primitív, 1 bites hölgyeknek imponáló és ellenálhatatlan az, ha egy férfi - lett légyen ő bármilyen egyszerű lélek - uralkodik, parancsol valami óriási gépnek, netán abban / akörül A tömegnek. Buszvezető, tűzoltó, kamionos, pilóta, kalauz... A környezetükben lévő sörfocibunkóhaverok tipushoz képest ezek felvilágosult és nagyhatalmú, világlátott emberek, hisz buszt vezetnek, naponta ezrek fölött itélkeznek (elviszem, nemviszem, odacsukom, lenézem, stb), így érdemes hozzájuk dörgölőzni.
Így utólag nem is bánom, hogy nem velem jutottak célba :)

A jellemrajzok tökéletesek! Nagyrészét átéltem énis kora ifjúságomig bezárólag, mikor - pont miattuk? - átszoktam autóra. A paldógáz-padlófék zavart talán a legjobban, rövidtávon is hányingerem lett tőle. 1 perccel a megálló előtt jelzel, és mégsem áll meg, mert nem időben nyomtad meg. (Neki az "időben" az az, amikor véletlen rápillant, jelzett-e valaki).
Szegény párák, minimál életükben ők a kiskirályok, pár percre ál-hatalmat éreznek a kezükben. Legyenek boldogok ezzel.

Lucifer Morningstar 2016.07.28. 14:18:52

Újabb beteg rendszerezés. Nagyon érik a kezelés, keress valami jó orvost.
Ha viszont a cél a NER Aranykoszorús Besúgója érdemérem, akkor elég jól haladsz, van rá esélyed.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.07.28. 14:25:15

@Lucifer Morningstar: Nem hiszem el, hogy mar megint itt vagy baszki. :D Mondjuk nekem cdak jo, porog a szamlalo, dol a penz, meg kommentelsz is, az extra love, szoval tenksz.

Burgermeister 2016.07.28. 14:49:45

megirhatnád a kozepsulis tanítónéniket is

carlos z. 2016.07.28. 14:58:32

Egy közös van bennük: a féktáv határán hajtanak ki eléd a megállóból..

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.07.28. 15:11:28

Ez már igazán valami.

A fojtogatós bunkó különösen megfogott, ép ésszel fel nem tudom fogni, hogy ők maguk, hogy bírják ki, hogy nincs semmi levegő a buszon, hogy tud vezetni, egyáltalán élni oxigén nélkül.

Hizdahr zo Loraq 2016.07.28. 15:23:33

Anno haverjaimmal a sietős vitt minket Erdélybe, Székelyudvarhelyre. Amikor a határon azt mondta, most már a Királyhágóig nem állunk meg, azt hittük, viccel. Nem. Nem viccelt. Mi meg a határon megittuk a sört, mert nem vihettük át. :D

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2016.07.28. 15:28:45

Hát ez zseniális! Plusz remek megfigyelőképességről tanúskodik, ugyanis 15 évnyi buszozós tapasztalatom alapján azt kell mondjam, tökéletesen leírtad a leírt típusokat :)

brumm.a.tejbe 2016.07.28. 15:31:21

@Make Valamit: Ezt a sofőrt én is ismerem, volt néha 973-ason is, Móriczról Campona-ig éjszaka 10-15 perc alatt simán megvolt :D

Usenka 2016.07.28. 15:42:34

Akkor írjunk már a budapesti villamos vezetőkről is.
Hat típusával találkozhatsz, aki
1, CAF-ot vezet, aki elérte az álomkategóriát!
Csúcsmodern technika, klíma, óriási vezetőfülke. Két fajtája van. Aki még nem meri meglovagolni és 30-40-el csurog ott is, ahol 50-el mehetne. Látszik a vezetőfülkében, hogy szokatlan, szenved vele, menetrendből kiesik...
A másik fajtája, aki megszokta, csak ezt a típust kapja és kapjabemindenutas ÉN vagyok az ÁSZ érkezek a megàllóba, lassan, mindenkit meg-és lenézve, mert te kretén utas, csak vágyakozhatsz ilyen fotöly utàn, amibe én repesztek. Többnyire férfiak trónolnak, szétfolyt, hanyag, szinte fekvő testtartásban.
Hölgyek szolídan egymásra tett lábakkal, szoknyában.
2, Combino, az "adú ász" kategória.
"A 4-es, 6-os vezetem. Nem ám, valami retkes, peremkerületi vonalon kacsázok, tudod? A Körúton, érted? 0-24-ben a hatossal, mindent tudok, minden előttem zajlik a városban. Bratyizok a vonalon a rádióba mindenkivel, persze terpesztek a fotölyben, rágó, napszemcsi, Janigyerek 4-es 6-os..."
3, Tatra-t vezetni nénik, bácsik szoktak, zakatolunk Hűvösvölgybe, újabban Budafokra, csurgunk a Kőbányai úton, száguldunk a Margit körúton, mert az a rohadt 4/6-os kerget, ki kell zökkenem a 30-as tempóból.
Nénik csúnyán néznek rád aranykarikás fülbevalóval, ha csóválod a fejed, amikor látod, hogy szüttyögve jön...
4, Hannover-i időtlen német suhanás
5, Ganz Ipari csuklóst szinte élvezettel nyüstölik. Élvezettel nyomja neki fiatal, idős. Megy ez, mint az ágyba szarás, hamár nem tettek át a CAF-ra... Igen, a CAF lehet, hogy új, de akkor is a seggébe tolom az iparit, mert csak. Kosz, por, néha bőrkesztyű, ugrálás, dülöngélés. Talán enyhén ciki a duna-parti villamosokon, de mi így szeretjük. Biztos ez?
6, Nosztalgia vili, fényvillamos decemberben:
Örök gyerek és rajongó aki vezeti. Munkája a hivatása és a büszkesége. Udvarias, együtt él, lélegzik az utasokkal, mindegy, hogy gyerek, turista vagy a nagymama az unokàval....

Lucifer Morningstar 2016.07.28. 16:06:25

@Firestarter.18:

A huszonnéhány hozzászólás nagyjából jelzi hány ember kíváncsi rád. Ebből nem leszel milliomos, menj házmesternek, az affinitásod megvan hozzá, igazi elsőosztályú fideSSbesúgó lehet belőled, ha nagyon belehúzol még smasszer is lehet belőled Recsk kettőn. Alacsony értelmi képességeid eléggé sanszossá teszik a felvételed.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.07.28. 16:34:08

@Lucifer Morningstar: Meg mindig tobben kivancsiak ram, mint rad ;)
Amugy erre a posztra mar 17 ezer ember volt kivancsi, az elozo kettore 30 es 25 ezer. De vót mar 60ezres is. Ugyhogy valahogy csak megleszek nelkuled is.

zseketto · http://azeletstmoritzban.blog.hu/ 2016.07.28. 16:35:15

ez jobban utott mint a masik....tuti, hogy utazo vagy, nem sofor (a masik cikk kozepessege okan :D )

en pl. birom a speedy gonzalezt, en is igy vezetek, nem szamit se kontinens, se kresz...cserebe a 60nal malmozo arcok elobb olnek meg mint a szivinfarktus :)

Lucifer Morningstar 2016.07.28. 16:49:50

@Firestarter.18:

Nem rád kíváncsiak. A szennyre, ami dől belőled.

Hun Endorfin 2016.07.28. 17:18:40

^ csak nem egy morcos buszvezető? :)
Amúgy ja a villamosvezetőset is meglehetne csinálni.

wega 2016.07.28. 18:06:30

@Lucifer Morningstar:
Nekem tetszett (az előzők is) az írás, jókat lehet röhögni rajta (azokon is).
De hogy jön ide a NER? Meg az A.K.Besúgó titulus? Valamit félreértettem?
Vagy nem én?

wega 2016.07.28. 19:05:56

OK.
Várom a folytatás(oka)t, bőven van még lehetőség korunk archetípusaiban. :)

Vittore. 2016.07.28. 19:23:57

@Make Valamit: Én még a 2000-es évek elején utaztam arra, akkor még piros 3-asnak hívták a buszt, na amikor kijött Budafokról, s az ipartelep melletti egyenesben hajtottunk, sokszor olyat ütött a busz egy kátyúnál, hogy majdnem eltört a seggcsontom. Mindig röhögtünk, a balekok a Tétény-busszal mentek, mert az elvileg nem állt meg sehol, a gyors 3-as viszont kocka Ikarus volt, na az ütős volt.

klj_54 · http://csutak.fw.hu 2016.07.28. 20:00:24

Izgi volt végig olvasni egy kívülálló miként lát bennünket :)
És nincsenek eltúlozva a karakterek sem.
Ügyes írás!

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.07.28. 20:17:18

@klj_54: Külön örülök, hogy a szakmabelieknek is tetszik. :)

Void Bunkoid 2016.07.28. 20:37:22

Egyébként van egy nem említett változat, a "fiatal", a "bunkó" és a "menő" keveréke, aki fiatal, de igazából nem menő, csak annak képzeli magát - ő falusi diszkókirálynak van öltözve, rendszeresen menet közben lehúzott ablaknál dohányzik, és leginkább körülötte szoktak a fülkeajtóban tömörülni a tizenéves lányok. Egy ilyen egyszer - azóta már megboldogult -nagyanyámat, akinek segítettem bevásárolni, simán otthagyta a megállóban (ja ez helyi járat), pedig nem volt ám messze, csak amikor jött a busz, a nagyi meg még ült a megállóban, én előrementem, és megkértem, hogy várja meg, mert kissé lassan mozog a néni, de itt van tíz méterre. Szó nélkül bevágta az ajtót és elindult. Én jeleztem, a következőnél leszálltam, visszasétáltam, megvártuk a következőt.

Hét hónappal később interjúztatnom kellett egy karbantartásra-üzemeltetésre jelentkezőt, hát persze hogy a hülyegyerek jött, és érdekes módon - habár sok emberrel találkozik - valahogy, amikor bemutatkoztam, és rögtön a második mondatom az volt, hogy "ugye tudod, hogy miért NEM fogsz itt dolgozni, haver", egyből vágta, hogy miért, nem is rabolta tovább az időmet, elköszönt és ment ki :)

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.07.28. 20:57:05

@Void Bunkoid: Ezek csak az alaptípusok, rengetegféle mutálódott alfaj létezik, mindet rendszerbe foglalni lehetetlenség. :)

Lucifer Morningstar 2016.07.28. 21:14:06

@klj_54:

Írd le belsősként, hogy buszvezetőként miként kategorizálod az utasokat.
Vajon a poszt toló mit lép rá, ha rájön, hogy ő is csak egy kiröhögni való alfaj egy másfajta kategorizálásban, más nézőpontjából. Talán megértené, miért szánalmas amit művel.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.07.28. 21:25:20

@Lucifer Morningstar: Imádnám, ha születne egy ilyen írás, fontos emberi tulajdonság ugyanis, hogy tudjunk magunkon is nevetni. Mondjuk én rajtad jobban szeretek :) Amúgy nem gyanús neked legalább egy picikét, hogy egyedül vergődsz itt? Szóval nem lehet, hogy veled van a baj?

Kánikula 2016.07.28. 21:48:12

@murray: Én konkrétan ismerek ilyet, 3 évig szállította a suliba, minden reggel ott szorította a kapaszkodót mellette vagy 2,5 évig. Aztán mikor 18 lett a csaj elvette feleségül a sofőr akkor lett 52..

Tapogatott Kukorica 2016.07.28. 22:20:15

Vannak a beugrósok is, akik megbetegedett vagy szabadságon lévő kollégák helyett ugranak be egy-egy fuvarra. Általában kora reggeli vagy késő esti járatokon látni őket, mert a kellemesebb beosztást már elhappolta valamelyik főállású kolléga. Amúgy magáncégnél dolgoznak főállásban, különjáratokon, ritkábban kamionoznak. Ugyanúgy nem ismerik az utasok őt, ahogy ő sem ismeri sem az utat, sem a buszt. Minden megállóban elővesz egy laminált papírlapra nyomtatott útvonaltervet, hogy tudja merre kell mennie. Viszont emiatt állandó késésben van. Az utasok nem mernek a szemére hányni semmit, mert két térképolvasás között át-átmegy a szemközti sávba. Állandóan félrevált, minden másodiknál nagyot reccsent a kuplung. "A Józsi sokkal jobban vezet." - jegyzik meg a műanyagösszeszerelő-üzem délutáni műszakjából hazatérő késő ötvenes, ukránvörös hajú hölgyek egymás között. Egyenruhája nincs, de igyekszik egy rövidujjú inggel profibbá varázsolnia az első benyomást. A végállomásra beérve már gyöngyözve izzad a homloka. A buszt a szokásostól 100 méterrel arrébb parkolja le.

BBéci 2016.07.29. 00:38:33

Mint egy rövid ideig volt buszos, belekóstoltam ebbe az életbe, ennyi csaj, mint akkor, már nem lesz. Ahogy elhagytuk a helységtáblát, a csaj már elfelejtette, hogy a férje kísérte ki. Menetrendszerű távolságin tényleg kialakult egy baráti légkör, mindig fizették a kávémat, pedig nem akartam potyázni.
Jó meló, de eleinte nehéz volt a tudat, hogy ennyi ember miatt vagy felelős. Gyönyörű idők voltak és csodálatos csajok. És jó kollégák, bárhová mentél, pár perc alatt megvolt a téma, haverság a parkolóban.
Szóval a csajok. Azok.. húúúú...

Lucifer Morningstar 2016.07.29. 07:46:29

@Firestarter.18:

Kölcsönös. Én is röhögök rajtad.
Az ok különböző, én azért mert szánalmas vagy, te meg azért mert nem tudsz vitába szállni az igazsággal, inkább kínosan röhigcsélsz.

Adani 2016.07.29. 07:50:23

@Make Valamit:

Egyszer hajnalban a 907-esen sikerült egy igazi Niki Laudát kifognom, alig van forgalom még ilyenkor befelé a városba nem sokan utaznak. Astorián ahol be kell várni a csatlakozó járatokat majd 10 percet vártunk mire behozta a menetrendet. Ikarus busszal 80-90 a Thököly-n meg a Rákóczin sok megállót kihagyva, ahol nem volt utas. Aztán a Böske hídon a hajtűben is min 70-el jött át Bartókon is tolta neki rendesen Kelenföldre is majd 10 perc minusszal ért be. Élmény volt még akkor is ha semmit sem nyertem vele, csak a vonatra kellett többet várni.

Adani 2016.07.29. 08:00:09

@Usenka:

utolsóhoz mikor CAF-ot vezet.

Ez a szar megint leszabályzott 60-al bezzeg a jó öreg ICs-vel meg UV-val röhögve elértem volna azt a kurva lámpát.

Ugyanez megvan trolinál is a Kálmán Imre utcán a régi ZIU-kkal sok sofőr padlógázzal végigtolta és pattogott mint a nikkelbolha a troli. Ott is hallottam már troivezetőtől, hogy faszom bele az SST leszabályoz nem lehet neki tolni, bezzeg a Ziu-val simán átmentem volna a zöldön.

Adani 2016.07.29. 08:08:24

Az utasokról is lehetne írni a vonaton, az is néha megér egy misét. alap, hogy már akkor zabálja a kaját mikor még ki se jött a Keletiből a vonat. A bunkóbbik fajta ráadásul csak olyan kaját visz útra, ami jó zsíros meg csöpög, keletinél vett gyros gazdagon megöntözve, végigcsöpögtetve az ülést, sült kolbász, jó zsírosan minden harapásnál beteríti az egész fülkét a fröccsenő zsír, sült csirke stb.

Bliccelő, aki bezárkózik a wc-be és azt hiszi valami ravasz dolgot talált ki aztán vagy nem bírja gyomorral az auschwitzi gázkamrákat idéző vonatretyót órákig és inkább a pótdíjat is vállalva kimenekül vagy meglepődik mikor a kaller szakaszkulccsal kinyitja az ajtót.

Ablakon kifelé bámuló, aki derékig is kihajolva lóg az ablakban egész úton

mindig kekeckedő nyugger, aki a legnagyobb kánikulában is becsukatja az ablakot, mert csak, mert micsoda dolog az ha nem érezheti az egész vagon a nejlon otthonkába bújtatott hónaljkutyájának az illatát. Ha van légkondi akkor a hidegre panaszkodik ha nincs melegre, nyáron is követeli a fűtést, mert ő fázik, télen meg kapcsolják ki mert nem kell szaharai hőség.

Örökös pofázós, akinek be nem állna a bagólesője, szóval tart mindenkit a fülkében, Budapesttől Békéscsabáig képes lökni a rizsát minden témában, csak fülhallgatóval lehet leszerelni vagy azzal se.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.07.29. 09:26:42

@Lucifer Morningstar: El kell szomoritsalak, ez az allitolagos igazsag csak a fejedben letezik. De tovabbra se ertem minek jarsz ide, hacsak nem egetni magad, mert azt mondjuk jol csinalod.

Adani 2016.07.29. 09:50:40

@Firestarter.18:

Igaz!

Olyan mint a vadász az ismert viccben ,akitől a medve a végén már megkérdezi, hogy miért is jár ide tulajdonképpen szopni vagy vadászni :)

scavengario 2016.07.29. 12:24:20

@Szalay Miklós: Takarodj már, mindenhol ezt az áltudományos hülyeséget reklámozod. Tele van mellébeszéléssel, ferdítéssel, hazugsággal és a forrásmegjelölés hiányával.

scavengario 2016.07.29. 12:25:18

"A Volt Menő" nagyon találó lett, van ilyen ismerősöm, könnyesre nevettem magam, amikor olvastam, annyira ráismertem :D

sakkosfx 2016.07.29. 13:22:39

Ezt a cikket biztos nem az írta mint aki az iparosodásról írt hülyeségeket! Szerintem is jó írás!

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.07.29. 18:39:54

@sakkosfx: Milyen iparosodásról milyen hülyeséget? Amúgy szerintem is jó írás :)

Orosz kém 2016.08.01. 19:26:14

Ezen is nagyon jót röhögtem, szuper!

9mmPara 2016.08.01. 20:36:11

Bevallom, én is csak a muffok miatt csináltam végig a buszos képzést. Aztán valahogy többnyire úgy alakul, hogy amikor beugróként megyek valahova, csupa lepusztult negyvenes vesz körül. Már gondoltam is, hogy csak teherfuvart fogok vállalni, mert a rakomány legalább nem dumál hülyeségeket :))

9mmPara 2016.08.01. 20:38:22

@klj_54: Engem az érdekelne, hogy egy belsős miként látja a beugrókat. Az egyik kommentárs már pedzegette, jót vihogtam :)

heki 2016.08.01. 22:36:35

És melyik sofőr mit hallgat vezetés közben úgy, hogy mindenki kényszerből szintén hallgatja?
Nagyon fontos: Class FM vagy felvételről Pokolgép/Ossian? Ne adj Isten mulatós?
Légy szíves írd le, ez morális kérdés!

Wilfridur 2016.08.03. 21:46:30

Csatlakozom Hekihez. Ezt fontos rendszerezni, mert évekig tartó ízlésformálásról, sőt maradandó benyomásokról van szó. KInek-kinek milyen irányba szélesedik a zenei műveltsége, horizontja ....és ez 1 db sofőrön múlik.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.08.04. 20:09:43

@Wilfridur: @heki:
Erről azért nem tudok hitelesen nyilatkozni, mert szinte mindig Till Lindermannal/James Hetfielddel/Wayne Staticcal a fülemben utaztam. De a buszsofőrök körében valahogy különös népszerűségnek örvendett anno a Bumeráng, gondolom akik hardcore rajongók voltak azok ma is Bocsit hallgatják, legyen bármely rádióadónál is ma.
Privát buszsöfőrzenével én nem nagyon találkoztam, szerintem a rádió a maximális audio-vizuális felszereltség a Volán-járatokon, legalábbis az országnak azon szegletében ahol felnőttem.

Thomas a laprugós · http://hovamegyavonat.blog.hu 2016.08.16. 12:43:56

@Wilfridur: "maradandó benyomásokról van szó"
Alföldi helyközi járat, a "volt menő" a sofőr, szólt az Aranyeső Bódi Gusztitól. És egy cigánygyerek meg ott állt mellette, és nyomta hozzá a kontrát. Egy falut utaztam, próbáltam közönyös arccal szemlélni a produkciót, aztán leszállás után jól kiröhögtem magam...:)

Volt aztán olyan is, hogy december 24-én délután már egyedüli utas voltam egy járaton, és, a vezető karácsonyi CD-t tett be. Zenére, hószállingózásban gurulni végig a dombvidéki mellékúton - teljesen ünnepi hangulatba hozott, ez is örök emlék.

Wilfridur 2016.08.16. 13:35:35

@Thomas a laprugós:
Igen, az egyszeri alkalmak is tudnak emlékezetesek lenni, és az iskolába, munkába járás alatt rendszeresen hallottak pláne.

Tegnap gondoltam épp a topikra, mert egy 3 órás távolsági buszos úton egy szép klasszikus összeállítást tolt a sofőr (nem néztem meg, CD vagy kazetta, de biztos nem rádió volt!). Stílusára nézve 70-80-as évek pop és disco zenéje: nagyobb blokk Boney M és Ottawan, néhány Dolly Roll és Sandra, és vegyes 80-as évekbeli euro-pop dalok, melyek együttesét nem tudom, de mindegyik ismerős volt. Kakukktojás köztük az O-Zone volt. A sofőr 40 körüli, talán egykori menő lehetett, de néhol elég vagányul vezetett (szakadó esőben is).

Untermensch4 2016.10.04. 18:30:35

@Firestarter.18: Néhai atyám helyijáratos volt megyeszékhelyen, úgy tűnik nem teljesen ugyanazok az alfajok fordulnak ott elő mint a helyköziseknél (most már értem miért nem akart átmenni...). Engedelmeddel így tudok tőle idézni:
"Az utas olyan mint a monokli. Elviseljük hogy ha van, de tisztábban látunk ha nincs."
"Aki fut az sportol, aki integet az búcsúzkodik/üdvözöl, aki ül egy padon az pihen. Aki utazni akar az a karónál (buszmegálló-tábla - szerk.) áll."
A fentiek alapján a bunkó és a ráérős hibridje lehetett volna helyközin némi voltmenő-s beütéssel fuvaros korából, az "öreg" meg egészségi állapota révén befigyel de messze nem teljes a deja vu-m.

Takony(Aki az élet vizet issza) 2017.09.21. 17:33:24

Épp egy zsírúj volánbuszon ülök a Kaposvár-Pest vonalon...wifi...parketta-imitálós padló...fotelszerű ülések...egyetemista csajok...itt valami nem stimmel az biztos :D :D

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2017.09.21. 19:40:04

@Takony(Aki az élet vizet issza): Jo, hat az a Hanyatlo Nyugat. Probald ki a Kevermes-Pusztaottlaka viszonylatot :)