Gondolatok erről-arról. Meg amarról. Így meg úgy. Meg amúgy is. Szóval blog. Vagy mi.

A média igényformálása

2017. március 23. - Firestarter.18

tv.jpgEredetileg teljesen másról akartam írni ma, de aztán kibökte a szememet egy poszt az Index főoldalon.

 

 

 

 

 

Különböző médiaszakmunkások, kritikusok, esztéták és más különös létformák között régóta fennálló vita, hogy a címbeli kifejezés egyáltalán létezik-e. Vagyis képes-e a televízió, az internet, és úgy alle zusammen a média befolyásolni az embertömegek igényeit, személyiségét, értékválasztását.   

A cikk, amibe belefutottam az Indexen a legújabb és legtrendibb valóságshow-ról szólt, aminek a főszereplőjéről csak annyit lehet tudni, hogy valamikor idétlenül táncolt egy zenés táncos fesztiválon. Már önmagában az érdekes kérdés, hogy erre hogy a fészkes fenébe lehet egy egész műsort felhúzni, de ezt most hagyjuk.
A kérdés inkább az, hogy ez, és az ehhez hasonló műsorok azért léteznek, mert az embereknek erre van igényük, vagy esetleg az a turpisság forog fenn, hogy a csatornák megpróbálják lenyomni az emberek torkán a szart, akik aztán a végén megköszönik az adagot, és még kérnek is belőle repetát.

Ha Sixx most itt lenne a hátam mögött, akkor biztosan nyakon vágna, és azt mondaná, hogy ne tessék nézni ezeket a fos műsorokat, és akkor nem lesznek. Nézzenek az emberek élőben közvetített Kosztolányi felolvasóesteket, és akkor azt fogják adni a tévék. A bökkenő itt csak az, hogy ezeket a valóságshow-kat nem nézik annyian, mint amennyire az emberek arcába nyomják őket. A legutolsó valóvilág valami tíz százalék alatti közönségarányt hozott, ami minden szempontból picsafüst, mégis napi három cikk meg videó meg blogposzt volt róla kitolva. Rátenném az uzsipénzem, hogy Pumpás Gabó sem fog ennél jobb eredményt elérni, hiába volt a Hogyvoltja fél napig Index címlapos.

Kicsit egyébként tyúk vagy tojás íze van ennek a dolognak. Mi volt előbb, a szar műsor, vagy az igény a szar műsorra? Fiatal voltam még akkoriban, de valahogy nem rémlik, hogy a kétezres években tömegtüntetéseket szerveztek volna az emberek azért, hogy legyen már végre egy olyan műsor, ahol emberek mást sem csinálnak, csak fejhangon üvöltenek egymással. Ezeket a formátumokat a tévések találták ki, biztosan nem a kétezres évek átlag tévénézői fejében fogalmazódott meg az igény.
Az emberek pedig nézték őket, hiszen mindig jobb valaki olyat látni, aki még nálunk is butább/szerencsétlenebb/műveletlenebb/alpáribb, hogy oldalba bökhessük az asszonyt, látod bazmeg, van nálam rosszabb is, pofád lapos.

A kereskedelmi tévék meg jogosan(?) felteszik a kezüket, hogy kérem, az emberek ezt nézik, szeretik, nagyon sajnáljuk, mi tényleg adnánk fuvolakoncsertót, de hát  erre van igény. Persze, mert csináltak rá igényt. Költői kérdés, de vajon valóban nincsen semmi felelőssége a médiumoknak abban, hogy milyen kemikáliákkal mérgezik az amúgy is fakuló emberi elmét?

Az átlagembernek fogyasztás közben kb. annyi magához való esze van, mint a három éves nyáladzó Ödönkének. Mindegy, hogy ételről, italról, vagy a médiáról van szó. Elfogyaszt bármit, csak legyen minél színesebb, csilingeljen, legyen jó édes, és főleg, tolják az arcába. Az ember mindig az orra előtt lévő középső polcról választ, ahol az akciózott vackokat hirdeti nagy tábla. Abból választ, amit az orra elé tesznek. Nincs ez másképp a média esetében sem.
Az átlagember azt nézi, amit az arcába nyomnak, és amire az aktuális bemondónő szuggerálva azt mondja, hogy Józsi fiam, ezt nézzed holnap 19:30-tól. És Józsi azt fogja nézni, mert egyrészt Józsi hülye (elnézést minden Józsi nevű olvasótól), másrészt nincs kedve és ereje olyan bonyolult műveletekre, mint a műsorújság elolvasása, harmadrészt meg bízik a lágy hangon búgó bemondóban.
Józsi ebben az állapotában pont a három éves Ödönke szintjén áll, akinek ha odaadjuk a csokit és a spenótot, akkor százból százszor a csokit fogja választani egészen addig, míg ki nem rohad az összes foga. De Ödönkét ilyenkor nyakon vághatjuk, hogy egyed fiam a spenótot, és Ödönke egy idő után rá fog jönni, hogy a spenót is finom, ráadásul szép és okos lesz tőle. De Józsit ki fogja nyakon vágni?

Íme, egy példa arra, hogy az emberek eredendően nem agymosott hülyék (vagy legalábbis nem voltak mindig azok)és ha némileg színvonalasabb szellemi táplálékot teszünk elibük, akkor azt is jó szívvel belapátolják.

nezettseg1.jpg

A táblázatban 2000 áprilisának 5 legnézettebb műsora szerepel, amiből négy a Legyen ön is milliomos volt, mely bár nem a kvízműsorok alfája és omegája, de azért egy fokkal talán jobban pallérozza az elmét, mint Pumpás Gabó. Lám, senki nem vonyított fejhangon, nem volt bazmegolás, Vágó István ölében sem ült két műanyagipari melléktermékekkel dúsított nőstény, mégis másfél millió ember, a tévénézők 60%-a ezt nézte. Józsit nyakon vágták, és lám, nem csapta a földhöz a tévéújságot, hogy bazmeg anyjuk, mikor lesz már végre valami olyan műsor, amiben kivasalják valakinek a heréjét.

Végül elérkeztünk a legfontosabb kérdéshez: mindez ki a faszt érdekel? Ki nem szarja le, hogy az átlag Józsi mit néz a tévében és mivel gyilkolja azt a pár megmaradt agysejtjeit?
Mondhatod, hogy te jól elvagy a Spektrumoddal, a torrentezett sorozataiddal, a könyveiddel, meg Bach szimfóniáiddal. Tőled aztán akasztásokat vagy éles gladiátorjátékokat is mutogathatnának a kereskedelmi tévékben. Igazad van, jól teszed.
Csak amíg te a sorozataidat nézed, addig lehet, hogy a gyereked a szomszéd szobában Éjjel-Nappal Budapestet, Pumpás Gabót, meg efféle szarokat néz, mert ez a trendi. Mert ezt reklámozzák. Mert az osztályban mindenki nézi. És ha kommunikálni akar a társaival, és meg akar felelni a csoportnyomásnak, akkor neki is néznie kell. És a bajok itt kezdődnek.
Mert a gyerek ezt nem úgy nézi, mint mondjuk te, hogy ez egy trash mocsok, és jót röhög rajta. Sok fiatalnak ez a valóságot jelenti, követendő példát, elérendő célt. Érdemes végigfutni a kommenteket egy-egy Éjjel-nappal Budapest poszt alatt, csak úgy megfigyelési célzattal, távolról, mint ahogy David Attenborough leste meg a bokorból a piros seggű páviánok párzási táncát. Egészen rémisztő mélységű szellemi fekete lyukakat figyelhetünk meg kialakulni, majd embereket elnyelni.

Annak idején, vagy tíz éve (tejóisten…), a szakdolgozatomban, melyben azzal foglalkoztam hosszú és unalmas oldalakon át, hogy a média milyen hatással van az ifjúsági csoportok értékválasztására, csináltam egy kérdőívet, amit kb. 200 általános és középiskolás töltött ki. A kérdőívben benne volt a klasszikus, mi szeretnél lenni, ha felnősz című kérdés is. A gyerekek valami 30-35 százaléka azt írta, hogy valóságshow szereplő.  
Ez egyrészt azért volt félelmetes, mert kiderült, hogy 13-14 éves gyerekek egyáltalán nézik ezeket a szarokat, másrészt a benne látottakat követendő példának tekintik. A sikerrel és a boldogulással azonosítják őket, és céljukként fogalmazzák meg, hogy ők bizony olyanok akarnak lenni, mint VV Kutyafüle, aki semmihez sem ért, de legalább faszán tud artikulálatlanul üvölteni a többiekkel.

A kérdőívből az is kiderült, hogy míg régebben a gyerekek a viselkedésmintákat előbb szüleiktől, majd a kortárs csoportjaiktól vették át, addig ma már (vagyis tíz évvel ezelőtt) a szülők után a média volt a legerősebb és legnagyobb mintaadó. Érdekes lenne ma megismételni ezt a kérdőívet, bár lehet, félve nézném meg az eredményt. Ma egyébként valószínűleg a videós/streamer/youtuber lenne az első helyen. Lehet, hogy ez már az öregedés első jele nálam, de szerintem a 14-18-as korosztályon egy az egyben fel lehet fedezni azokat a személyiségjegyeket és viselkedésmintákat, amiket Pumpás Gabó és társai közvetítenek, de erről talán egy mai tanár nagyobb hitelességgel tudna beszámolni.

Szóval talán mégiscsak van valami felelőssége a médiának, nem? Vagy a szülő kódoljon le minden kereskedelmi csatornát. Sőt, dobja ki a tévét az ablakon. Meg kösse ki a netet is nyilván. Vagy csak vágja nyakon a gyereket, ha úgy kezd viselkedni mint Pumpás Gabó.  

A bejegyzés trackback címe:

http://firestarter-18.blog.hu/api/trackback/id/tr112365141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Takony(Aki az élet vizet issza) 2017.03.23. 17:32:02

Jó volt újra olvasni tőled, rég volt már új poszt

Egyébként mindenkinek megvan a sara, a fogyasztónak és a műsorkínálónak is...

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2017.03.23. 17:43:20

@Takony(Aki az élet vizet issza): Mondanám, hogy azért nem volt poszt, mert rengeteg dolgom volt, de nem volt. A könyves anyagok befejezése után kellett egy kis feltöltődés.

NextSoros 2017.03.23. 20:57:11

Elég nagy bajban lennél ha mindenki olyan okos lenne, mint te...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.03.23. 21:31:49

"Ha Sixx most itt lenne a hátam mögött, akkor biztosan nyakon vágna, és azt mondaná, hogy ne tessék nézni ezeket a fos műsorokat, és akkor nem lesznek."

Úgy érted, az a Sixx, akinek konkrétan arról szól a munkássága, hogy ezeket a fosokat (na meg az M1 hazugságait) ekézi? :D Pont arról van szó, és azért él szimbiózisban ez az egész médiakritika nevű dolog puzsérostól meg comment:com-ostól ezzel a trágyalé-áradattal, amit itt leírsz:

"Az emberek pedig nézték őket, hiszen mindig jobb valaki olyat látni, aki még nálunk is butább/szerencsétlenebb/műveletlenebb/alpáribb, hogy oldalba bökhessük az asszonyt, látod bazmeg, van nálam rosszabb is, pofád lapos."

Ennyi csak a lényeg, és egyébként szerintem ezért nézte a Legyen ön is Milliomost is 1,5 millió ember, mert ott is amikor te tudod, hogy az a Tarzan valójában Mária Terézia, akkor kurva okosnak érzed magad. És igazából nem tudom, hogy melyik a rosszabb, ha csak simán igény van rá, vagy ha van egy ugyanekkora réteg, aki Pumped Gabóval kontrasztban érzi magát kultúrembernek meg intelligensnek, és nem attól, hogy ténylegesen akként is viselkedik.

Egyébként az eredeti dilemma nagyon hamar meg fog oldódni, mert a YT, Ask.fm és társai már elég komolyan kereslet-vezérelt platformok, és nem mellesleg egyáltalán nem demonstrálnak komolyabb színvonalat. (Talán csak annyival, hogy a legnépszerűbbek nem feltétlenül a brutális igénytelenséggel tűnnek ki, inkább az összkép siralmas csak.) Onnantól kezdve, hogy a saját, webcam előtt ökörködő kortársait nézi, már nem igazán lehet arra mutogatni, hogy a tévé miért nem végez kultúrmissziót...

Eleve szerintem alapvetően nem viselkedésmintaként, hanem sikermodellként tekintik ezeket a gyerekek. Van egy 18 éves ismerősöm, most fog érettségizni, múltkor meséli, hogy "fogynak az emberek az osztályból". Kérdezem, hogy mi van? Azt mondja, az egyik osztálytársa kitalálta, hogy elmegy az Éjjel-Nappal Budapestbe, és el is ment. Két hónappal az érettségi előtt. Mernéd nyugodt szívvel mondani, hogy ő volt a hülye? Miközben az osztálytársai megszakadnak, hogy bejussanak valami közepesen jó egyetemre, ahol további 3-5 év szenvedés után keresnek is valamit, ez az ember 18 évesen pénzt fog keresni a nagy semmivel. És ezt látja szerintem a többi gyerek is, hogy a Youtube-túloldalán ülő arcok semmivel sem többek náluk, a Való Világban az irgalmatlan suttyósággal egy megélhetést lehet teremteni, miközben a tehetségkutatóktól kezdve a Szabó Péter-stílusú zsebcoelhokig mindenki azt harsogja, hogy belőled is lehet sztár és igazából semmi különlegeset nem kell letenned az asztalra (már ha "benned van az X").

Szóval egyrészt senki nem mondja el ezeknek a gyerekeknek, hogy alapvetően a sikeres emberek egyrészt nagyon tehetségesek, másrészt pedig hozzáállásban - befektetett munkában is sokkal több van bennük, mint egy tehetségkutatóban heti 1-2 szám eléneklésében vagy néhány hangzatos bölcsesség betartásában. (És hogy ez nem olyan dolog, ami egy akármekkora mélységű tréningen megtanulható, hanem valakiben vagy megvan, vagy nem.) Gondolom, amíg fociztál, láttál te is pár srácot, aki válogatott focista lehetne, ha nem lett volna egy lusta szar, nem másnaposan érkezett volna mindig és több ambíció lett volna benne, mint hogy a tökutolsó ellen lőjön egy mesterhármast és kiosszon három kötényt. Nekik aztán nyomhattad volna az önsegítő tréninget...
Viszont ugye pont az a baj, hogy a példák nem azt mutatják, hogy a sikerért meg is kell küzdeni. Oké, a focira még többnyire igaz ez, mert a sport az nem szubjektív műfaj, de celeb már gyakorlatilag zéró tehetséggel is lehet valaki. És ez meg tényleg az az ördögi kör, hogy azért, mert eltartjuk ezeket az embereket. Nem a tévé, hanem mi. Mert mi voltunk azok, akik egy Soundon táncoló hülyegyereket annyian megnéztünk, hogy valaki azt gondolta, hogy "hoppá, erre a srácra van kereslet". Ehhez még semmi köze nem volt a tévének. És mi vagyunk azok, akik foglalkozunk vele, akár csak ilyen posztokban is. Szóval szerintem lehet mutogatni a tévére, meg kiröhögni azokat, akik visszavonulnak az elefántcsonttoronyba, de változás szerintem csak a tudatos fogyasztással és az alternatíva felmutatásával kezdődhet el. Amíg mindenki boldogan elvan azzal, hogy ezeket a műsorokat és a nézőiket mocskolja, és ez a legtöbb, amiben ki tudja fejezni az intelligenciáját, amíg 10 hülyéken röhögős facebook- és blogposztra jut 1 olyan, ami valódi értéket közvetít, addig mit akarunk? (Most ezen tényleg mindenki gondolkodjon el nyugodtan, hogy melyik megnyilvánulásából akad több.)
És lehet, hogy naiv vagyok, de ha a gyerekem majd nem azt látja felnőve, hogy ilyen trashmocskokat nézek, hanem mondjuk a Netflixet, sőt, tudom döbbenet, de foglalkozom is vele és ajánlok neki való kontentet, akkor csoportnyomás ide vagy oda, valószínűleg nem erre fog beállni az ízlése.

common 2017.03.24. 08:02:16

Végig kínlódtam a cikket, de azt hiszem, maradok Sixx írásainál...Tudom, tudom, az én dolgom.:)

paráznabillegető 2017.03.24. 08:02:48

2000 április 5... hej bazmeg, asszem, aznap este kocsmáztam a haverokkal.
de jó is volt.

croc 2017.03.24. 08:07:21

1. használni kell a tévén a nagy piros gombot időnként
2. sok időt kell tölteni a gyerekkel (kütyük nélkül, ún. 'beszélgetéssel')
ezekkel lehet védeni őket a sz@rtól

Lucifer Morningstar 2017.03.24. 08:07:32

Fura, már ketten rámozdultak. Vajon miért?

A sixx - Kosztolányi párosításon jót nevettem. sixx és pumpa értelmi színvonala pontosan ugyanazon a szinten tengődik. Az egyik a tévében fossa magából a szennyet, a másik a neten próbál értelmesnek látszani.

És milyen ideges lesz, hogy az őt nem dicsérő hozzászólásokat most nem tudja törölni és kizárni a az igazat írókat. Vagy mégis, besegítesz neki?

roxxtar 2017.03.24. 08:07:50

Szellemi prostitucio ahol keves befektetessel lehetsz sikeres. A YT arcokat meg nem vennem ide, mert naluk sokszor komoly munka van egy-egy videoban, plusz nem feltetlen a retardalt igenytelenseget probalja eladni.

Mérnork 2017.03.24. 08:17:53

"Csak amíg te a sorozataidat nézed, addig lehet, hogy a gyereked a szomszéd szobában Éjjel-Nappal Budapestet, Pumpás Gabót, meg efféle szarokat néz, mert ez a trendi."
Be is baxna, ha így volna. Mondjuk kb. egyedüliek vagyunk ezzel a fiam osztályából, mindenki más nézi ezt a szemetet, de azért mert anyuci-apuci is ezt lesi. Bár ez még mindig egész jó ahhoz képest, hogy volt olyan anyuka, aki bebaxva poreszt nézett a lányával együtt.

VT Man 2017.03.24. 08:26:45

Vajon az emberek akartak olyan tejfölt látni a boltban, ami növénybõl készült (frissföl), vagy a gyártók? Bár a felelõsség közös: az emberek olcsó dolgot akartak, amirõl elhiszik, hogy tejfölre hasonlít.

A valóságshow is lehet ilyen: olcsóbb lehet gyártani, mint a legyen ön is milliomost?

A pozitívum, hogy a mai kisgyerekeknek már nem jön be a tévé, mi az, hogy nem akkor nézi, amikor akarja, a mûsort?

Conchobar 2017.03.24. 08:27:37

@Lucifer Morningstar: "És milyen ideges lesz, hogy az őt nem dicsérő hozzászólásokat most nem tudja törölni és kizárni a az igazat írókat" - Nemcsak azokat zárja ki. Felesleges okoskodásnak bélyegezve azokat is kizárja, akik Firestarterhez hasonlóan elemzésekbe bocsátkoznak kommentjeikben. Csakis a külsőségek, az érzelmek és a felületes benyomások motiválta kommenteket (és kommentezőket) tűri meg

VaradiJanos 2017.03.24. 08:39:19

Jó kis cikk lenne ha nem nullázná le magát a szerző már az elején azzal, hogy a legnagyobb indexes cenzúrázó sixxecskére hivatkozik.

roli101 2017.03.24. 08:45:27

Csak sajnálni tudom azokat, akik valóság show-kat vagy évek óta futó édes élet, barátok közt és egyéb nulla tartalommal bíró műsorokat vagy reklámot néznek. Se mi, se a gyerekeink sosem nézünk ilyet.

szemétpasi 2017.03.24. 08:47:08

@Mérnork: Legalább tudod hova kell átmenni megkérdezni mi volt szülőin :D :D :D

Amúgy az amerikai médiából is ugyan ez folyik. Jersie Shore valaki? Az egész prosztóság az "egyediség" köpenyébe van bújtatva és ráadásul úgy vannak ezek az emberek beállítva mintha valakik lennének.
Plusz egyébként full kínos, mert annyira látszik, hogy az egész egy megrendezett valami. Olyan mondatok vannak a szereplők szájába adva amit élő ember nem mond. Még pumpedék sem..

fizetekmegegysort 2017.03.24. 08:55:07

Igen, pontosan: a szülő "dobja ki" a tévét. De legalábbis ne a lakás központi helyén tartsa. És ne használja háttértévézésre. Maga is szokjon rá a tudatos médiafogyasztásra, azaz tekintse át, melyek azok a műsorok, melyeket feltétlen meg akar néznii, és ezt tegye akkor mikor a gyerek nincs ott (pl alszik), abban az esetben, ha nem a gyereknek való a tartalom (a híradó nem a gyereknek való, az éjjelnappalbudapest és a barátokközt se). A mai technológia erre számtalan lehetőséget nyújt. Ha pedig a tartalom a gyereknek is való, akkor remek alkalom arra, hogy lássa: anya apa akkor kapcsolja be a tévét, mikor kezdődik a műsor, amit látni akar, és kapcsolja is ki, mikor vége van. A reklámok alatt meg le lehet halkítani és beszélgetni a csimotával a látottakról. Párhuzamosan a szülő mutasson példát arra, hogy léteznek társasjátékok, kártya, lego, ott a természet végeláthatatlan kirándulási és mozgási lehetősséggel, le lehet foglalni a gyereket számtalan mindennapi tevékenységgel is, lehet vele beszélgetni, és mesét olvasni. Igen, ez az útja annak, hogy a gyerek később megrántsa a vállát és ne a "fost" akarja nézni a tévében. Ha nem mutatunk neki más alternatívát, nem fogja megtenni, ő is a képernyő előtt fog bambulni. Hogy ez marha nehéz? Egyetértek. Fárasztó? Ezzel is egyetértek. Manapság, a rohanás közben szinte lehetetlen kihívás? Ezzel is egyetértek. Azzal az egyetlen dologgal nem értek egyet, hogy ez nem a szülő döntése. A szülő döntése, hogy mit enged be a gyerek életébe és mit nem. Kipróbált recept: ki lehet tenni a tévét a mindennapjainkból. Három gyerekünk van, és simán kihajítottuk a tévét a nappaliból. Meg lehet csinálni. Kicsi kortól. Tudatos gyereket csak tudatos döntésekkel lehet nevelni. Panaszkodni, hogy birkát csinál belőlünk a média, akkor van értelme, ha hagyjuk. Rajtunk múlik, hogy így lesz -e.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2017.03.24. 08:56:25

Bach mondjuk speciel pont szimfóniát egy darabot sem írt, de ettől eltekintve nekem "átjött" a poszt. :)

ambbay 2017.03.24. 09:03:01

Nem védeni szeretném, mert ugyanaz a szint, mint amit Gyôzike képviselt 10 éve. Viszont van Pumped Gabónak a kancigánnyal szemben: egy pozitív üzenete: ha csajozni akarsz, nézz ki jól. Vidd le a segged a konditerembe, étkezz egészségesen, rakd össze magad. Semmi kivetni valót nem látok ebben.

fizetekmegegysort 2017.03.24. 09:08:32

@ambbay: hát, ha Gabóné a "csaj" mintapéldánya, akkor bajban vagyunk.

grundigg 2017.03.24. 09:10:08

Hogyne lenne felelőssége a médiának? Minden ember felelős azért, hogy értéket hoz-e létre vagy szart. Minden egyes darab legyártott szarral szarabb hely lesz a világ, és a szargyárosnak ebben nagyon súlyos felelőssége van akkor is, ha van, aki megveszi a szarát.

Látens Inszinuáció 2017.03.24. 09:11:38

@Lucifer Morningstar:

No hát a sixx, mint jelenség az írott médiában egy komoly tanulmány lehetne.

"És milyen ideges lesz, hogy az őt nem dicsérő hozzászólásokat most nem tudja törölni és kizárni a az igazat írókat. "

Egy pár hónapja történt, hogy Sixx barátunk ezerrel tolta a Netflix nevű csatornát.
Nyilván kapott egy örökös ingyenes hozzáférést, mert egyébként mi oka lehetne?
Én, a napijában már a 8. alkalommal tolt Netflix reklámozása után megírtam a véleményemet - természetesen igazodva Sixx igényeihez, azaz kulturált és a témához illően.
Erre Ő se szó, se beszéd, kitiltott a Comment.com oldalról.

Van az úgy, hogy ha hatalmat adsz valaki kezébe, gyakran visszaél vele.
Lehet, hogy éppen rossz napja volt, de nem túl elegáns visszaélni úgy a hatalommal, hogy a másik félnek esélye sincs arra, hogy egyrészt megtudja az okot, másrészt esetleg referáljon rá.

De hogy ne legyek off.
Én bevallom, nézem az Éjjel-Nappal Budapest műsort, mert vannak benne kedvelhető figurák, akik karakterükkel hasonlítanak néhány régi barátomra, és természetesen a csinos lányokat is, nosztalgiából.

A többi fost nem nézem, és valóban torrentezem, és általábana National Geographic, valamint a Comedy Central csatornát nézem.

Ennyi.

Holo Qi · http://elmenypark.net 2017.03.24. 09:23:59

Ha nincs, aki ezeket az embereket, akik a médiában határozzák meg az értékeket felelősségre vonja, akkor előbb utóbb kitermeli magából a társadalom védekező reflexe. Aztán ha nem végez pedáns munkát, újabb 100 évig kapjuk a fejünkre a bűntudatot.

opel123 2017.03.24. 09:31:19

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Feltéve , ha Sebastianra gondolt. :-) Voltak páran.

darkmirjam_light 2017.03.24. 11:39:16

A bazári pofozkodós komédia már az ősidőkben is több nézőt vonzott, mint a kamarakoncert. Csak minden tizedik hegedőn játszanak Bach szonátákat, a maradékon tingli tangli lakodalmast. Így volt ez, mióta világ a világ. Egy nemi szerveit lobogtató popmakett sikeresebb, mint egy tehetséges énekes.
A kereskedelmi média szereti az olcsót, irányíthatót, mert kis befektetés, kis rizikó, nagy haszon. Ezen csak neveléssel lehetne segíteni. De az nem egyszerű, mert az meg kiba politika. Annyira a másik oldalon helyezkedik el, hogy inkább megútalátatja a gyerekekkel az olvasást, komolyzenét, színházat, mintsem közel hozná hozzájuk. Az értéknek bélyegzett "kultúra" avitt, ósdi és annyira távol áll jelenünktől, hogy csak nagy nyomás alatt tartott gyerekek szenvedik át magukat rajta. Néhány hónapja megrpóbáltam megnézni a gyerekekkel az egri csillagokat. Nagyjából öt percig bírtuk. Ment a nyomasztóan hangos zene, meg jelmezes felvonulás... Ha rajtam múlna, Dougla Adamset olvastatnék, Keresztapát nézetnék és Vad Frutikat hallgattatnék velük, majd beszélgetnénk róla. A kegyelmes uramozás, hősies bokacsattogtatás maradjon azoknak, akik el akarnak mélyedni a történelemben. Van létjogosultsága, de némi előkészítést igényel. Nem 12-14 éves kölyköknek való. A fossal szemben nem avas antikvitásokkal, hanem a fos alternatívájával kellne harcolni. Valami ami egyszerre modern, emészthető és érdekes.

Chris Colombo2 2017.03.24. 12:23:33

A Pumpedék egy szórakoztató műsor. Senki se lesz butább egy ilyen műsor megnézése után, aki pedig alapból hülye nem lesz hülyébb csak jót szórakozik. A Bach szimfónia pedig fájt...

Chris Colombo2 2017.03.24. 12:24:04

A Pumpedék egy szórakoztató műsor. Senki se lesz butább egy ilyen műsor megnézése után, aki pedig alapból hülye nem lesz hülyébb csak jót szórakozik. A Bach szimfónia pedig fájt...

okostojas007 2017.03.24. 12:27:09

meglepően jó post, bár Sixx-et kár ekézni, hisz ő próbál hatni pumpedék célközönségére is, és ha modoros lenne a stílusa, el se olvasnák.

CoolKoon 2017.03.24. 12:28:25

@roxxtar: "A YT arcokat meg nem vennem ide, mert naluk sokszor komoly munka van egy-egy videoban, plusz nem feltetlen a retardalt igenytelenseget probalja eladni." - Hát PewDiePie-videókat láttál-e már....?

okostojas007 2017.03.24. 12:29:03

@Chris Colombo2: csak hiszed.. nem egy kiskölöknek fog az agya abba az irányba állni, hogy jobb ma buzipornós médiacelebnek lenni, mint túljutni a középiskolán. Ne felnőttként nézz rá, hanem egy gyerek szemével.

Hód Alajos 2017.03.24. 12:30:06

@roli101: Még a Classicát és a Da Vinci Learninget is csak a szomszéd kéményének a füstjeleiből kódoljátok fejben le, mert ugye tévétek nincs is!

Pumpedék csodálatos sorozatánál csak a Pumpedék csodálatos sorozatának meglétén seggfájó, intellektualitásukban ilyen extrémebb alkalmakkor azért csak-csak megingó kommentelők hisztije a viccesebb.

Alkotói szabadság van, gecik. Amúgy meg nem tudom milyen sikerképről beszéltek, amikor pont az teszi isteni szórakozássá a műsort, hogy látod, hogy 25nm-en nyomorog lakótárssal és lakásba szaró kutyával a nője, Gabci meg 15 éves BMW-vel jár át az anyjához enni és tarhálni, utána meg kieszi a szemétből a csirkét, amikor Pumped mama átmegy takarítani. Mesés, egyszerűen mesés.

Aki meg 2000 legnézettebb műsorait emlegeti, annak jusson eszébe, hogy akkor meg a hétköznap délutánonként futó Dragon Ball Z sorozatban látták a gyereksereg mentális elhullását, aztán mégis lett valami belőlünk.

okostojas007 2017.03.24. 12:30:18

@CoolKoon: nem azt írta, hogy nincs igénytelen videó, de nagy a szórás, és elég sok videó mögött komoly meló (sőt, kutatómunka) is van.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2017.03.24. 12:31:20

@ambbay: azért sokaknak sikerült már a történelemben úgy csajozni, hogy nem "néztek ki jól" és nem a konditeremben éltek fehérjeporon hanem mondjuk átlagosan néznek ki viszont nem köbunkó taplók.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2017.03.24. 12:32:50

@Hód Alajos: "az teszi isteni szórakozássá a műsort,'"

nem irigyellek gecó ha neked ez az isteni szórakozás :)

CoolKoon 2017.03.24. 12:34:46

@VT Man: "Vajon az emberek akartak olyan tejfölt látni a boltban, ami növénybõl készült (frissföl), vagy a gyártók?" - Ezt már csak azért se keverném ide, mert a szupermarketek népszerűsége töretlen, míg az egész tévézés, úgy, ahogy van, évek óta válságban van (nem kevéssé szerintem pont az ostoba valóságshow-k erőltetése miatt). Ráadásul az üzletben az ostoba átlagnak elsősorban az ár a fontos (=nem érdekli, hogy miből hozzák ki, amíg képtelen megkülönböztetni a kettőt), addig a tévézésnél a szórakotatás/unaloműzés a legfontosabb a néző számára (=ég és föld a különbség a kettő között).

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2017.03.24. 12:35:58

@Lucifer Morningstar: @Conchobar: @VaradiJanos:

Ha tudom, hogy cimlapra kerul a poszt, akkor egyertelmubben fogalmazok: nincs bajom Sixxel, es nem is vagyok a rajongoja. De az o szava jarasa az, hogy ha nem nezzuk a mocsok musorokat, akkor egyszer majd nem lesznek mocsok musorok. Amiben ketelkedek

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2017.03.24. 12:37:27

@Chris Colombo2: "A Bach szimfónia pedig fájt... "

Ma is tanulni fogsz valamit:

Nem csak Sebastian keresztnévvel élt Bach nevű zeneszerző

parancsolj:

www.youtube.com/watch?v=NnFtDkmatFw

Johann Christian Bach: Symphony In D Major, Op. 3, No. 1, W. C1: I. Allegro Con Spirito

CoolKoon 2017.03.24. 12:38:37

@okostojas007: Azt írta, hogy "nem feltétlen". De nemzetközi szinten bizony könnyen lehet, hogy de (a magyar helyzet annyiban más, hogy itt általában még mindig gazdagabb értelmiségiek hóbortja az internet meg főleg a YT-videózás), amit pont PewDiePie példája bizonyít a legjobban. Ő ugyanis az egyik legnépszerűbb YT-videós.

furious ewok 2017.03.24. 12:46:25

Jó cikk, egyetértek. És amúgy: ha most lenne a legyenönis, én most is nézném, de manapság inkább semmit sem nézek. A kiskamaszok meg pontosan hogy majmolni fogják ezt a szerencsétlen diszkópáviánt, sajnos.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2017.03.24. 12:51:13

@Hód Alajos: Emlekeim szerint a Dragon Ballt nem probaltak ugy eladni, hogy az a valosag.

Larry Silverstein 2017.03.24. 13:15:00

ne nézzél pumped gabót azt nem lesz

ennyi

Larry Silverstein 2017.03.24. 13:16:49

'a magyar helyzet annyiban más, hogy itt általában még mindig gazdagabb értelmiségiek hóbortja az internet meg főleg a YT-videózás'

- hol élsz te tesó?

Larry Silverstein 2017.03.24. 13:32:58

@Firestarter.18: Kertv-s müsor, ha nincs nézettség, akkor hetek - max hónapok - alatt kivezetik, hiszen nézettségi alapon szedik a pénzt a szponzoroktól.

Larry Silverstein 2017.03.24. 13:36:00

Meg valaki írta itt a YTot, hát ott ugyanolyan sok a mélyigénytelen kontent mint a TVben. Sok milliós nézettséggel néha. Ez van, ezt is nézik, mert kíváncsiak, nem feltétlen igénytelen állatok, csak kíváncsiak.

Anettka is mikor futott, 20 éve? Az is jó nagy retek volt, nem igaz? Meg a jósmüsorok és a többi szar.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.03.24. 13:52:58

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:

Köszönöm, hogy megelőztél, én is pontosan ezt akartam írni.

@eßemfaßom meg áll:

Abban azért biztos egyetértesz velem, hogy ha valaki keresztnév nélkül mond Bachot, akkor 100%, hogy J. S. Bachra gondol.

Ha Mozartot mondok, mikor gondolsz Leopold Mozartra? Ha Haydnt, mikor Michael Haydnra?

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2017.03.24. 14:08:37

@Firestarter.18:

akkor elnézést. :)

de amúgy szórakoztatónak találtam. :)

roxxtar 2017.03.24. 14:09:54

@CoolKoon: Persze. Szerintem nem egy szint a Pumpedékkel. Lehet ökörség amiről és ahogy beszél a gyerek, de még sem azt sulykolja beléd, hogy gyúrj/bassz/tárgyiasítsd a másik nemet/szerezz sok pénzt/ne dolgozz/stb.. Ha választani kell, a gyermekeim inkább nézzék a PewDiePie-t, mint Gabóékat.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2017.03.24. 14:11:40

@Larry Silverstein:
Es vajon mit fognak adni helyette?
a) Voltaire verseinek melyelemzeset eloben, Majka moderalasaval
b) valamo hasonlo szinvonalu muremeket, Pumpas Gabo spinoffjat mondjuk.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2017.03.24. 14:14:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nyilvan Johannra gondoltam, es nyilvan beneztem a szimfoniaival egyutt. Van ilyen. Ezert kellene tobb jo musor, hogy az emberek ne legyenek ilyen muveletlen tuskok, mint en.

Larry Silverstein 2017.03.24. 14:17:34

@Firestarter.18: Vannak jó müsorok, mindenkinek van 300 csatornája plus internet.

Főmüsoridőben meg ált. igénytelenebb vetélkedők, sorozatok vagy reality-k vannak, de ez már 20 éve amikor a Sat1-nek, Pro7-nek örült a magyar, akkor is így volt.

És a TV korszak előtt is inkább ponyvát olvasott a nép, nem szépirodalmat, nincs ebben szvsz újdonság. A bestseller könyvek többsége is mocsok.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2017.03.24. 14:25:05

@danialves: Jokat irsz, ugyhogy erde nem telefonrol valaszolok majd.

cardiobascuralis 2017.03.24. 14:59:14

@okostojas007:
Sixx ugyanaz a szint, mint Pumpedék, csak mellett még nagyképű, öntelt és aljas faszkalap is.
Aki egyáltalán nem bírja a kritikát.

cardiobascuralis 2017.03.24. 15:01:42

@Firestarter.18:
Tuti.
Nem egy műsort szüntettek már meg, mert szar volt a nézettsége.
Nincs néző, nincs reklámbevétel, nincs sékel.
Azt meg nem szeretik.

cardiobascuralis 2017.03.24. 15:07:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Csak mondjuk Bach néven elég sok világszerte ismert neves zeneszerző volt (leginkább JS Bach fiai), akiknek a darabjait játsszák szerte a világon, míg Mozart és Haydn néven nem igazán van másik ilyen.

És a Bach név eleve mást jelent egy komolyzenét kedvelőnek, mint egy rockernek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.03.24. 15:11:41

@Firestarter.18:

"hogy az emberek ne legyenek ilyen muveletlen tuskok, mint en."

Mindenkivel előfordult már ilyen, agyi rövidzár, én is jártam így többször. Kár ilyenkor sértődősre venni a figurát, én meg szoktam köszönni, ha kijavítják egy hülyeségemet.

nick papagiorgo 2017.03.24. 15:15:37

Szerény nézetem szerint a kereskedelmi médiát alapvetően a bevétel érdekli. Konkrétan a reklámbevétel, ugye, és azért kell nézett műsorokat csinálniuk, mert azok környékén lehet jó drágán eladni a reklámidőt, ugye.
Ennek fényében, a kereskedelmi médiának - valljuk azért be - semmilyen erkölcsi megfontolásai nincsenek, kis túlzással kivégzéseket is adnának, ha az emberek azt néznék, és nem lenne betiltva a kivégzés, mint olyan. Pornót is tolnának szívesen, ha nem akaszkodna rájuk a médiatanács, meg nem lenne abból ingyen rengeteg a neten. Ráadásul egymással is versengenek, tehát mindig valami "újdonság" kell, ami a másiknak még nincs- újdonság általában egyenlő a "még betegebb dolog"-al.

Tehát a kereskedelmi médiától ne várjuk, hogy önmérsékletet tanúsít, viszont a véleményformáló hatása valóban hatalmas. Ez a kettő így nagyon veszélyes elegy.

Most fennáll az lehetőség, hogy állampolgárok maguk tanúsítanak felelős(ebb) magatartást. Tisztelet a kivételnek, nem fognak. Egy jó részüket pl. nem is érdekli, hogy mit néz a gyerek, más részüket érdekelné, de mivel ezek a "gyökér" műsorok trendik is (erről van szó az iskolában stb), a gyerek a "tiltott gyümölcs mindig édesebb" jelszavával már csak azért is megnézi youtube-on, akárhol, hogy le ne maradjon.

Van még az a lehetőség is, hogy az állam (a médiatanács) csőszködik, és meg-megbünteti a kirívó(bb) műsorokat, ezzel annyi a baj, hogy 1. túl későn jön 2. nem ér semmit 3. még akkor is, amikor igaza van, akkor is megindul a pampogás (ld hatalmas véleményformáló hatás), hogy a Fidesz (stb.) nyomására teszi.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.03.24. 15:16:44

@cardiobascuralis:

Bla-bla-bla... Mondj már fejből egy művet bármely másik Bachtól. Én is max. C. P. E. Bachtól tudnék.

Na ugye.

"És a Bach név eleve mást jelent egy komolyzenét kedvelőnek, mint egy rockernek."

A rocker max. J. S. Bachról hallott.

nick papagiorgo 2017.03.24. 15:28:58

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"A rocker max. J. S. Bachról hallott."

Sebastian Philip Bierk (born April 3, 1968), known professionally as Sebastian Bach, is a Canadian heavy metal singer who achieved mainstream success as frontman of Skid Row from 1987–96.
en.wikipedia.org/wiki/Sebastian_Bach

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2017.03.24. 15:36:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem sertodtem meg, orulok, hogy ma is tanultam valamit.

nick papagiorgo 2017.03.24. 15:40:25

Egyébként a műsorok nézettségéről meg azok megszüntetéséről:
Azt ugye mindenki tudja, hogy a nézettség mérése mennyire torz: Magyarországon van -asszem - 2000 háztartás, ők testesítik meg egész Magyarországot, az ő háztartásukba van bekötve a mérőkészülék.

Nem tudom, hogy ez mennyire hiteles, voltak olyan adatok is, hogy XY csatornát elsötétítették büntetésből 1-2 órára, mégis produkált még akkor is olyan 10-20%-os nézettséget. A "nézettség" szerintem nem az (lenne), hogy egyfelől ilyen kis merítésből következtetünk a teljes lakosságra, másfelől az sem "nézettség" hogy a tévé be van kapcsolva (és úgy van hagyva), hanem hogy tényleg ül előtte, és nézi. Más kérdés, hogy ezt problémás lenne mérni, de ha sikerülne, szerintem eléggé megdöbbentő számok jönnének ki.

Meg van egy sejtésem, hogy ezt megváltoztatni nem érdeke se a mérést végzőnek, se a tévéknek.

Nem azt mondom, hogy a mérés tökéletesen hamis, csak azt, hogy ezek a "nézettségi értékek" jelentősen túl vannak becsülve, és gyakran igen torzak. Ez is oka lehet annak, hogy valaminek miért magas a "nézettsége" (pl. mert úgy hagyták a tévét egy valóban nézett műsor után), vagy miért alacsony.

Larry Silverstein 2017.03.24. 15:44:58

@nick papagiorgo: azok akik milliókat fizetnek ki egy 30 másodperces spotért, hidd el hogy arra is költenek hogy valóban nézik-e a reklámot, nem csak a nyilvános nézettségi adatokból indulnak ki

nick papagiorgo 2017.03.24. 15:50:58

@Larry Silverstein:
szóval szerinted van egy "nem nyilvános" is?
És hogy van ez, a "nyilvános" szerint mondjuk 20% nézettsége van XY műsornak, de tulajdonképpen ez 25%?
Nem kötözködni akarok, kérdezem :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.03.24. 15:55:29

@nick papagiorgo:

Erről a "Bachról" még soha nem hallottam, kösz az infót. Azért kétlem, hogy vele kapcsolatban bárki a barokk zenére gondolna. :D

nick papagiorgo 2017.03.24. 15:58:46

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
szívesen. Csak érdekességképpen, van hazai vonatkozás is: van még Bach Szilvia is, aki Maksa Zoltán fénykorában adott elő paródiákat :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.03.24. 16:07:19

@nick papagiorgo:

Az azért ugye megvan, hogy Bach nevű _zeneszerzőktől_ indultunk ki. :) Merthogy a szimfónia komolyzenei műfaj.

Larry Silverstein 2017.03.24. 16:12:53

@nick papagiorgo: Szerintem a reklámtárgyalások során sok minden szóba kerül, speciális célcsoportokat akarnak ált. elérni nem csak darabszámot. Ált. a nyilvánosan látható hirdetési árakat a töredékére lehet lealkudni, bár ez nyilván piacfüggő. Ezért gondolom, hogy biztosan nem csak a nyilvánosságra hozott mérésekkel érvelnek. Nem véletlen, hogy a Google és a Youtube, amelyik sokkal pontosabban juttatja célba a reklámokat, ma már a sokszorosát keresi ezzel, mint bármelyik TV bármilyen müsora.

nick papagiorgo 2017.03.24. 16:18:51

@Larry Silverstein:
ja, ebben lehet valami.
Pl vannak tévék, amik nem is méretik magukat (vagy nem mérhetőek), pl. a gyerekcsatornák, tematikus csatornák stb. Mégis hirdetnek rajtuk - és azokat a hirdetőket is meg kell győzni valamivel.

cardiobascuralis 2017.03.24. 16:51:42

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Talán nézz utána a Sebastian Bach és a Skid Row neveknek.

cardiobascuralis 2017.03.24. 17:00:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Fejből nagyon sok zeneszerzőtől nem tudnék műcímeket mondani, olyanoktól sem, akiket egyébként egész gyakran hallgatok, mint pl. Corelli vagy Locatelli.
De ez nem jelenti azt, hogy legalább a nevüket nem ismerném.

Egy csomó zenéről meg nem tudom, ki a szerzője, pedig hallgatom. Az mp3 nem okvetlenül ír ki minden infót, és ki tudja már, honnan van (többnyire nem netről, hanem valaki behúzta CD-ről, és ideadta).

@nick papagiorgo:
"XY csatornát elsötétítették büntetésből 1-2 órára, mégis produkált még akkor is olyan 10-20%-os nézettséget"
Van, aki lassan olvas, és volt egy felirat a képernyőn. :-)

Cnere 2017.03.24. 17:56:54

Bírom, amikor azért gondolja valaki magát felsőbbrendű intelligenciának, mert le tud szólni valamit.

A TV számomra például szórakozás és nem találnám annak, ha egész nap professzorok beszélnének, netán huncutul vitatkoznának valami számomra érthetetelen tételről, meg ha egész nap dráma menne meg népdal, mert a kultúra miatt.

Tudom, egy primitív állat vagyok, akinek a mocsokra van igénye, de evvan, együtt tudok vele élni viszont nem jövök állandóan ezzel a borzalmasan irritáló átszellemült dumával a TV-s mocsok ellen.

Ha valami untat, nem nézem, ennyi, de biztosak lehetnek benne, hogy egy normális embert nem a TV fog elhülyíteni. Ez egészen biztos.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.03.24. 18:24:50

@cardiobascuralis:

Javaslom, sürgősen térj át a FLAC-ra. És töltsd le az ingyenes audiocheckert.

CoolKoon 2017.03.24. 18:35:07

@roxxtar: Jó, mondjuk ha Pumpedék és az idegesítő PewDiePie között kéne választanom, akkor talán én is inkább az utóbbit választanám, bármennyire is irritál a stílusa. Csak ettől még azért ő is olyan messze van a minőségi szórakoztatástól, mint Makó a Jeruzsálemtől....

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2017.03.24. 18:35:20

@Cnere: "biztosak lehetnek benne, hogy egy normális embert nem a TV fog elhülyíteni"

Mondjuk a te esetedben lehet, hogy mégis sikerült, mert a posztot nem sikerült értelmezned.

CSB1196 2017.03.24. 18:48:25

Tejes mértékben egyet értek a szerzővel, a legnagyobb felelős a hitvány, értéktelen, gagyi, hamis CELEBvilág megteremtésében és fenntartásában Kolosi és a TV2-s társa. A nézők szellemi/erkölcsi/kultúrális/morális állapotának lemaortizálásáért, a fosch, szemét műsoraikkal nagyban hozzájárulnak tevékenységükkel, a nézettségért bárkit beáldoznak, semmi sem drága nekik, sajnos.
Azonban, meg kell azt is említeni, hogy a folyamatban pl. az indexnek is nagy felelőssége van, mert "fefedezték" Pumpás Gagyót, és a köztudtaban is tartják, folymataosan közvetítve a celebmutogató/termelő műsorokról. Lehet csak azért fedezték fel Pumpás Gagyót hogy aztán ha kitenyésztődött/ kikupálódott celebségből akkor majd lehesen rajta szörnyűlködni meg cikkeket írni??
Ezen is el kellene gondolkodni!

ogli dzsí 2017.03.24. 18:52:47

@CSB1196: Tévedés, még az RTL TV2 Index sem nagyobb hatalmú a nézőnél/olvasónál.

Van lehetőség 300 csatornára, interneTVre? Még az utolsó zsákfaluban is, akkor miről beszélünk?

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2017.03.24. 19:02:21

@Firestarter.18: "Nyilvan Johannra gondoltam"

Mondjuk az általam linkelt J. Christian B. nevében a J. szintén Johann :)

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2017.03.24. 19:03:42

@Cnere: "Tudom, egy primitív állat vagyok, akinek a mocsokra van igénye"

Amennyiben tényleg erre van igényed szórakozásként akkor tökéletesen definiáltad magad.

CSB1196 2017.03.24. 19:08:10

@ogli dzsí: tévedsz, ugyan is az RTL és a TV2 tolja az emberek képébe a szart (akkor is oda tolja ha nem nézed), ha nem lenne a szar nem lenne mit nézzenek az emberek, ergo az a felelős aki tolja a szart!

ogli dzsí 2017.03.24. 19:28:19

@CSB1196: Nem értek egyet.

Nagy felületük van, én is nézem/olvasom időnként mindet, mert az Indexen is vannak néha jó cikkek, meg az RTLen jó filmek. Ettől még sem politikailag nem értek velük egyet, ha meg olyan jön ami nem tetszik akkor átkapcsolok és kész.

cardiobascuralis 2017.03.24. 20:31:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Nekem teljesen megfelel az MP3, meg kezdhetném újra a több száz CD-m meg (CD-n meg nem jelent) hanglemezem behúzását más formátumba.
Átlag 150-200 ezres otthoni cuccal úgysem hallod a különbséget, millióim meg nincsenek erre a célra, ahogy süketszobára sem. Ha rám szakadna az OTP, akkor talán, de lehet, hogy akkor sem, legfeljebb majd nem hallom a hangos kétvonalas d által elnyomott halk háromvonalas giszt. Mondjuk ugyanazt hanglemezről hallgatás közben is csak akkor, ha kifejezetten erre figyelsz, vagy akkor sem, szóval nem igazán lényeges.

Persze, láttam már én is olyan lemezjátszót (sőt, hallgattam is, Ion márkájú), amibe csak a tű volt 2 millió (maga a teljes cucc meg vagy 15 millió, erősítővel, hangfalakkal stb. - hát, voltak ilyen rockerből indult menő vállalkozó ismerőseim is, akik nem sajnáltak erre ennyit kidobni, meg volt is miből, ő sajnos már nem él, most kb. 70 éves lenne), de őszintén szólva nem volt annyival nagyobb élmény, amekkora az árkülönbség.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.03.25. 12:53:09

@cardiobascuralis:

Egy jól elkészített mp3 egy átlagos fülű embernek átlagon felüli cuccal sem nyújt kevesebbet a flac-nál. De a bitráta önmagában csak a fele történet, mert lehet, hogy eleve szar a codec, de az is lehet, hogy gyors kódolást állítottak be, s ekkor egy jó codec is rosszabb eredményt ad.

A FLAC ezzel szemben stabilan hozza a veszteségmentest, ahogy persze minden más lossless codec is. Szóval nem is a minőség a gond az mp3-mal egy átlagember számára, hanem a megbízható minőség ill annak hiánya. .

cardiobascuralis 2017.03.25. 20:11:18

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
WinLAME-et használok, ami meg a legjobbnak mondott codecet, a LAME-et használja.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.03.26. 07:37:47

@cardiobascuralis:

Tényleg a legjobb, de csak 256kbps fölött és CBR esetén. Persze a VBR más codecnél is kerülendő.

Régebben sokféle zenével megnéztem, mi a különbség a lame 320 cbr és az eredeti között. Csak közel fehérzaj volt, minden zenei maradvány nélkül. Más codeceknél bizony zene is maradt a különbségi jelben, ami torzítást jelent.

Untermensch4 2017.03.27. 22:18:05

Kb tíz éve megváltam a tévémtől. Az utolsó csepp az volt amikor megint a béna szinkronnal adták az "Utolsó cserkészt" és még ki is vágtak belőle részeket. Megnéztem a műsorújságban hogy mégis mire kellhetett annyira a műsoridő..? Hát csak a nevezett filmben több mint 70 perc reklámszünet volt ha jól emlékszem.
Másfél évvel később egy közvéleménykutató nézte rajtam hogy a különböző telefonos reklámoknak van-e beágyazottsága. Mindketten örültünk hogy a zenék és csilingelések nem váltanak ki idült örömöt amikor pavlovi reflexként beugrik a termék vagy cég, főleg hogy azt sem vettem észre hogy az egyik telefonos a nagy nemtévézésem közben nevet változtatott... :)
Amikor meg a gagyi műsorokról folyó gagyi beszélgetésbe próbálnak néha bevonni munkahelyen akkor mondom hogy nincs tévém évek óta, nem tudom ki az az élőlény, mi az a műsor és ha bulvár akkor nem is érdekel.

De így közvetetten azért a tévés szemétnek köszönhetően tudtam meg hogy van rocker Bach is... :)