Gondolatok erről-arról. Meg amarról. Így meg úgy. Meg amúgy is. Szóval blog. Vagy mi.

Szerencsére senkinek sem kellett a regényem

Így születik egy regény - 7. rész

2017. május 16. - Firestarter.18

kep.jpgHülyén hangzik, de mindjárt elmondom, miért is jó ez.

Már két hónap telt el azóta, hogy szétszórtam magvaimat, és gyakorlatilag minden kiadóhoz elküldtem a regényemet, akihez találtam valami kontaktot. Nem mondom, hogy senki nem válaszolt, mert volt, aki igen. Mondjuk túl sok jóval nem biztatott egyik se. Az egyiktől azt a választ kaptam, hogy ők még a dokumentumot se fogják megnyitni, nemhogy el is olvassák aztat a soksok betűt. Egy másik azt válaszolta, hogy akár fél év is lehet, mire oda jutnak, hogy elolvassák.
De a legjobb választ most kaptam pár napja, idézem: „A levelét olvasva már annak is rettentően örültem, hogy a szövegeit össze tudja foglalni egyetlen, velős mondatban.”

Az okosok azt mondják, hogy száz beküldött kéziratból kb. egy van olyan szinten, hogy egyáltalán megéri vele foglalkozni. És akkor hol van még a kiadás. Ez után a jajsikolynak is felérő vallomásnak az olvasása után belegondoltam, hogy vajon milyen szövegeket kaphatnak ezek a szegény kiadók, hogy egyetlen jó mondatnak így tudnak örülni. Na, ők szinopszist kértek, amit én rögvest nem küldtem nekik egyrészt azért, mert nincs, másrészt azért, mert… na azt majd később.

Pár nappal az után, hogy elküldtem mindenfelé a kéziratot az egyik kiadónál egy elrejtett menüpontban belefutottam egy olyan lehetőségbe, hogy ha én elküldöm nekik a kéziratomat, és kifizetek nemkevés pénzt, akkor ők azt elolvassák, véleményezik, tanácsokat adnak, szerkesztenek, meg ilyenek. Jó lett volna, ha egy ásónyomnyival előbb bukkanok rá erre a lehetőségre, de hát az túl egyszerű lett volna. Na, elküldtem nekik, kifizettem a nemkevés pénzt, ők pedig adtak egy lektort, aki olyan öt-hat oldalban elemzett, meg értékelt, meg véleményezett.

Felhívta a figyelmemet néhány hibára, néhány logikátlanságra, illetve olyan részekre, amiket egyértelműsíteni kell, szereplőkre, akiket mélyíteni kell, vagy egyes helyzetekben nem személyiségükhöz illően reagálnak, illetve cselekszenek. Vannak részek, amiket ki kell húzni, vagy éppen bővíteni kell. A misztikus elemek szabályrendszerében is voltak döccenők, illetve olyan elemek, amiknek a megoldását túlságosan az olvasóra bíztam, és így nem volt egyértelmű.
Összességében viszont pozitív volt az értékelése, és azt mondta, ha ezeket a hibákat javítom, akkor küldjem el újra a kéziratot, mert lát esélyt a kiadásra. Sőt, ha náluk jelentetem meg, akkor azt a nemkevés pénzt is visszaadják.

Így aztán nekiláttam a 4. verzió megírásának. Gondolkodtam, megoldásokat kerestem, mert a bétaolvasók lelkesedése ellenére én is éreztem azért valahol, hogy ez a történet még nincs kész, valahogy a levegőben lóg, valami hiányzik belőle, nem áll össze.
Egyszer a régészethez hasonlítottam azt, amikor rájövök egy történet megoldására, vagy beugrik egy jó jelenet, egy jó kulcsmondat, vagy fordulat. Mert ez a felfedezés egy egészen különleges érzés. Természetesen általában olyankor jönnek ezek a heuréka pillanatok, amikor semmilyen íróeszköz nincs a közelemben, vagy épp dolgozom. Ez főleg akkor idegesítő, amikor eszembe jut pár tökéletes mondat, vagy akár egy egész bekezdés is, mert mire odajutok, hogy le is írjam, kizárt, hogy pont ugyanúgy fel tudjam idézni azokat a mondatokat.  
De ez a felfedezés nagyon izgalmas, és általában ilyenkor szoktam elvágni az ujjam, vagy leégetni valamit, annyira belemerülök a gondolkodásba. Ezért nem vezetek például. Ilyenkor olyan, mintha a földet túrva rábukkannék egy csontra, amit aztán elkezdek kis ecsettel letisztogatni. Ekkor még nem tudom, hogy mi lapul még ott, az is lehet, hogy a kis csonton kívül nincs más, de az is lehet, hogy egy dinoszauruszra bukkantam. Amit most találtam, az egy közepes dínó, mondjuk egy Velociraptor. Remélem a karomat azért nem harapja le.  

Mert gondolkodás és a világ mélyítése végül olyan jól sikerült, hogy ma már egy trilógiát képzelek el. Kicsit olyan érzés volt ez, mint amikor a Rubik kocka utolsó oldalát is befordítjuk, és minden a helyére kerül. Ez mondjuk hülye példa volt, mert életemben nem tudtam kirakni a Rubik kockát, de el tudom képzelni, milyen érzés lehet.

Most már van izgalmas és misztikus, mégis valóságon alapuló (ettől lesz még ijesztőbb és elgondolkodtatóbb) háttérvilág, a cselekményen átívelő háttértörténet igazi gonoszokkal és egy remek főgonosszal, még több izgalom, és még több megválaszolatlan kérdés az első rész végére. A szálak most már egyértelműbben vezetnek egy nagy gubanchoz, amit majd a főhősnek kell kibogoznia. Mondhatni kifújtam pur habbal a hézagokat, így a bétaolvasóknak is új élmény lesz majd a könyv. Ha lesz könyv, de most, hogy az átírás felénél tartok, már egyre biztosabb vagyok benne, hogy lesz, méghozzá igen jó.

Most aztán tényleg jól körbeírtam a semmit. A lényeg az, hogy fasza lesz, és kész. Na, ezért nem kapott még szinopszist az a kiadó, mert előbb befejezem az átírást, hogy annak az összefoglalását kaphassák meg.

Szóval tulajdonképpen nagyon jól jártam azzal, hogy senkinek nem kellett a kéziratom, mert akkor talán soha nem jutnak az eszembe ezek a remek ötletek. Annak meg még jobban örülök, hogy nem ugrottam fejest a magánkiadásba, mert igaz, mert akkor egy „félkész” könyv lenne az én, és a másik 10 ember polcán, aki még megvenné.  

Időközben több érdekes és izgalmas filmtervünk is egy neves producer elé kerül a napokban, így aztán jó pár napja az alvás az egyetlen luxuscikkem, a maradék időmben pedig ezerrel szurkolok. 

És természetesen ,mert miért is ne, a lázas munka eme felfokozott pillanatában tönkrement a laptopom. Az elmútnyócévben mindent amit írtam, azt ezen a masinán írtam, úgyhogy most nagyon szomorú vagyok. Igaz, hogy íráson kívül már sok mindenre nem volt jó, mert egy böngészőlap is megizzasztotta, és olyan hangja volt, mint egy Tupoljev-95-nek felszállás közben, de nyolc év alatt annyira megszoktam a billentyűzetét, hogy most olyan vagyok mint Slash a kedvenc gitárja nélkül.
Ráadásul szemtanúja voltam a halálának, éppen befejeztem az írást, amikor a képernyő alsó feléből lassan elindult egy fehér csík fölfelé, homályos áttetsző maszatot húzva maga után. A képernyő tetejének negyedénél áll meg, így az a kis rész még használható, még gondolkodom, hogy mire. 

Így aztán most találnom kell egy olyan laptopot, aminek legalább olyan jó a billentyűzete, mint ennek a réginek. Nem lesz könnyű.

 

HP-Compaq Pavilion dv5-1120eh
2009. - 2017.
RIP
Kösz mindent, haver!

 

A bejegyzés trackback címe:

http://firestarter-18.blog.hu/api/trackback/id/tr8612508237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.