Gondolatok erről-arról. Meg amarról. Így meg úgy. Meg amúgy is. Szóval blog. Vagy mi.

A hülyeség tényleg határtalan?

2013. szeptember 30. - Firestarter.18


Einstein találta ugye mondani, hogy két dolog végtelen, az univerzum és az emberi hülyeség, de az előbbi nem biztos. Azt hiszem egyet tudunk érteni vele, és mindenki keveredett már olyan élethelyzetbe, amikor nem tudta eldönteni, hogy egy egysejtű amőbával hozta-e össze a sors, vagy éppen kandikamerát forgatnak. De az irl életből is mindenki tudna nagyszerű példákat hozni az emberi butaságra. Ezen einsteini elmélet alátámasztására ma két történetet is hoztam, ki-ki döntse el maga, melyik főszereplő indulhatna a világ legostobább embere címért.



Történet No. 1 - Az ajtó nélküli szoba

Remek horrortörténet címe is lehetne, de ez inkább századfordulós kabaré lesz. Estefelé jár az idő már a Plaza Hotelben (ahol dolgozom), a vendégek egy része a bár felé orientálódik, mások a szobájuk kényelmét élvezik. A recepción - jobb dolguk nem lévén - halk beszélgetéssel múlatják az időt a hölgyek, de fél szemmel azért a hallban üldögélő vendégekre sandítanak néha. Egyszer csak megcsörren a telefon. Nem ritka dolog ez természetesen egy szállodában, gyakran előfordul, hogy valamelyik szobából elfogy a törölköző, a szappan, vagy uramirgalmazz a whiskey. De ezúttal nem erről volt szó.
A vendég - egy amerikai hölgy - kétségbeesett hangon kért egy menedzsert, mivel állítása szerint nagy bajba került. A recepciós nem akarta feleslegesen zavarni menedzserét, de a hölgy hajthatatlan volt, neki olyan problémája van amit holmi recepciós nem létezik, hogy megoldjon. Odahívták hát neki a szolgálatos menedzsert.
- Jó estét kívánok, miben segíthetek.
- Jó estét kívánok, maga ugye menedzser, mer' kérem itten nagy baj van. Itten nagy baj van...
- Kérem nyugodjon meg, igen, menedzser vagyok, mi a probléma?
- Hát kérem, az, hogy itt vagyok a szobámban, és nem tudok kimenni, mert nincsen rajta ajtó.
- Parancsol?
- Mondom, a szobámon nincsen ajtó, nem tudok kimenni.

Valószínűsíthetően itt egy hosszabb hatásszünet következett, ez idő alatt szerencsétlen menedzser végiggondolhatta vajon április elseje van-e (nem az volt), esetleg kollégái szórakoznak-e vele. Mivel azok nem fulladoztak a röhögéstől, így azt kellett hinnie, hogy ez bizony mind komoly.
Le kell borulnunk a menedzser professzionalizmusa előtt, mert egyrészt nem röhögte ki a szerencsétlen amcsit, másrészt nem kérdezett vissza, hogy akkor mégis hogy az anyádba mentél be a szobába. Ehelyett tankönyvbe illő módon segített a hölgynek tájékozódni saját szobájában.
- Őőőő...rendben. Hol tetszik lenni?
- Hát itt állok a szoba közepén.
- És nincs ajtó?
- NINCS!
- Oké, mit lát maga előtt?
- Egy ablakot.
- Nagyszerű. Jobbra?
- Egy falat.
- Remek. Balra?
- A fürdőszobát.
- És maga mögött?
- Hát ott van egy ajtó, de ki van rá írva, hogy 'Do not disturb' (ne zavarjanak).

Úgy gondolom itt a fentinél valamivel hosszabb hatásszünet következett. Azt sem tartom valószínűtlennek, hogy a menedzser lenémította a telefont és sikítva röhögött, miközben a fejét a pultba verte. Ki tudja. A lényeg, hogy amit ezzel végzett, újra elővette professzionális énjét.
- Hölgyem, nyugodjon meg, az a szoba kijárata, nyugodtan kimehet rajta.
- De hát rá van írva, hogy ne zavarjanak, én oda be nem megyek.
- Az nem a be, hanem a ki, tessék elhinni semmi nem fog történni.
- Áhh, nem, rá van írva, hogy ne zavarjanak, én nem merek oda bemenni.
És bazmeg nem hiszitek el, a menedzsernek fel kellett mennie, hogy kiengedje a szerencsétlent a saját szobájából. A legszebb, hogy a nő teljesen józan volt.


Történet No. 2 - Jaj istenem, mindjárt befosok!

Én is majdnem így jártam, mikor hallottam. Képzeljük el a következőt. Idős nyugdíjasként kiveszünk pár napra egy szobát egy jó nevű, négy csillagos szállodában. Jól telik az idő, bejárjuk a várost, vásárolgatunk az asszonnyal, megiszunk egy pár jó Guinnest, megnézzük a kikötőt, majd visszatérve a szobába lepihenünk kicsit vacsora előtt. A jóleső szunyókálásból prosztatánk ébreszt, irány a slozi. Felhajtjuk a WC-tetőt, és amit látunk, azt gyomrunk nehezen dolgozza fel. Drezda bombázása kutyafasza ahhoz képest, ahogy az a WC szét van fosva. Egy darabig meredten nézzük a pusztítást, majd elgondolkozunk, vajon mi tettük-e. Nem, határozottan nem. Akkor tán a mama volt.
Minden kapcsolat elér egy olyan szintet, amikor előbb egymás előtt büfögünk, majd pár év múlva már fingunk, de arról még nem hallottunk, hogy az aranylakodalomra már egymás széklete is közös téma forrása lesz. Ébresztjük a mamit, hogy ez most mégis milyen poén akar lenni. Nem érti. Megmutatjuk neki, ő is majdnem elhányja magát, de mindent tagad. Akkor itten kérem bűntény esete forog fenn!
Telefon a recepciónak (csak remélni merem nem ugyanaz a menedzser volt szolgálatban) valaki járt a szobánkban, és megpocsíkolta a toalettet! Az ki van zárva. Hát tessék jönni megnézni. A menedzserrel együtt már hárman hánynak a tetthely felett. Rejtély kérem, Poirot és Sherlock Holmes együtt sem tudná megfejteni az összefosott vécé misztikumát. Persze, mert az ő idejükben még nem volt CCTV. De ebben a szállodában biz' van.

Egy órával korábban.

Idegesnek tűnő nénike toporog a folyosón, kérdőn nézve szanaszéjjel mindenfelé. Martin, a dayporter ezt észreveszi, és fehér lovon vágtázik a hölgy megsegítésére. Martinról tudni kell, hogy kb. 80 éves trottyos bácsika, akinek időnként egybefolyik a taknya a nyálával, és előszeretettel kukázza ki a kidobott kaját. E mellett még irdatlan pacsuliszaga is van, és valószínűleg iszik is, bár ezzel nagy újdonságot nem mondtam szerintem. Ennek ellenére a város díszpolgára, szegények megsegítője, a szállodában héderező kóbor macskák etetője, egyszóval egy igazi jó ember.
S mint ilyen jó ember, a totyorgó hölgy segítségére sietett.
Kiderült, hogy a nénikére biz rájött a szapora, és hát messze kóborolt a szobájától. Kérdi van-e itten véce valahol, mer biz ma még pelust se kötött fel. Martin vakarta a fejét, merthogy nincsen, de kis villanykörteként felcsillant feje felett az ötlet. Hát van neki kérem mesterkulcsa! Nosza be is engedte a nénit a legközelebbi szobába, ahol az lerakta terhét, majd öblítés nélkül angolosan - illetve íresen - távozott.

A szoba lakói pedig ez alatt mit sem sejtve aludták édes álmukat.

A bejegyzés trackback címe:

https://firestarter-18.blog.hu/api/trackback/id/tr145540921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.