Gondolatok erről-arról. Meg amarról. Így meg úgy. Meg amúgy is. Szóval blog. Vagy mi.

Kamaszkorunk kedvenc sorozatai - 3. rész

2016. május 10. - Firestarter.18

dragonball.jpgEgy újabb kupacnyi, mára már klasszikussá vált sorozat, melyek hozzájárultak ahhoz, hogy ilyen elcseszett felnőttekké váljunk.

 

 

 

 

 

Az előző rész tartalmából:
Herkules
Dallas
Farm ahol élünk
Família Kft.
Magnum
Egy rém rendes család
Vészhelyzet


Dragon Ball Z

A televíziós műsor, mely fiatal énünkben felébresztette a szunnyadó sorozatfüggőt. Mint egy lecsúszott heroinista, úgy vártuk minden nap a következő adagot ebből a furcsán megrajzolt rajzfilmből. Köcsög Sailor Moon, mikor lesz már vége?? Son Goku, Son Gohan, Son Goten, Son Kásszendvics. Nem csak divat volt, de mánia, őrület, téboly. Eszünket vesztve gyűjtöttük a kártyákat, anyánk elől pedig bőszen dugdostuk őket, nehogy megtudja, mire költöttük az uzsonnapénzt. Bizony, inkább éheztünk egész nap, csakhogy meg tudjunk venni egy újabb csomagot.  Amennyire imádták a gyerekek, annyira gyűlölték a felnőttek. Ebből a gyerekből tuti szadista drogfüggő, nekrofil  tömeggyilkos lesz vagy még rosszabb, belép a Kisgazdapártba. Nem is erőszakos. Jó, most épp a csillagharcosok ellen kell megmenteni a Földet, de amúgy nem is verekszenek benne annyit. Nem hát, olyan bájos nevű szereplők vannak benne, mint Dermesztő, Szívtelen Sátán és Ifjú Sátán, de van itt vén pedofil teknősbéka, néha napján egy-egy leszakadt testrész, átlyuggatott torzó vagy kettévágott ember, ugyan mi másra lenne még szüksége az egészséges gyermeki léleknek?
Krillin többször hal meg, mint Kenny, és amúgy is, miért nincs orra? Te mit kívánnál, ha összegyűjtenéd a sárkánygömböket? Hogy ne bukjak meg környezetismeretből. Már itt belénk plántálták mi vár ránk felnőtt korunkra: Son Goku harci ereje 9000 felett van, de ha az asszony azt mondja, haza kell érnie vacsorára, akkor még ő is behúzza a farkát (amit levágtak neki amúgy). Káméháméhááá! Imádtuk, és egyszer csak BANG, vége lett. Mintha elvágták volna. Soha nem feledjük azt a dühítő, őrjítő pillanatot, amikor a Sailor Moon után nem adták a következő részt. Talán holnap… Dehogy. Betiltották. Állítólag. Egy gyerek azt hitte ő Son Goku és leugrott a tizedikről. Állítólag. Soha nem derül ki.

everyoneindragonballz.jpg

Mai szemmel: Ezt hogy engedték adásba egyáltalán, örök rejtély. Kettévágott emberek, csonkítások, velőt rázó üvöltések, artikulátlan ordítások, és napról napra úgy verték egymást, mint a répát. Többen haltak meg benne, mint egy Trónok Harca évadban, de mondjuk feltámasztották mindent. Hogy aztán újra megölhessék őket. Most már tudjuk, miért volt olyan furcsán rajzolva. Anime, manga, hentai, csápos szörnypornó. A szomszéd Jani mondta, hogy van ilyen, én ugyan nem. Mégis ki a fene néz ilyeneket? A nagy gonddal összegyűjtött, több száz Dragon Ball kártyát egy év múlva egyben elcseréltük egy gyűrött, összeragadt ÖKM-ért, simán megérte. Nosztalgiából letöltés, végigszenvedés. Tízpercnyi esemény huszonkét részen keresztül elmesélve. A Namek bolygó öt perc múlva felrobban, ez az öt perc öt darab 20 perces részig tartott. Hogyan nem kaptunk ettől agygörcsöt gyerekkorunkban? Ne csak dumáljatok, verekedjetek már baszki! Irtózatosan modoros, végeláthatatlan, se füle, se farka körmondatokban beszélés, ugyanannak a jelenetnek a harmincnégyszeri megismétlése, az egész világ elpusztítása. Többször is. De mindig jön egy még erősebb ellenfél. Az új részek? Áhh, már nem olyan, mindenkinek sárga a haja.

 

Sliders

Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, a Sliders vagy a Csillagkapu? Nos, Quinn Mallory-ék már akkor párhuzamos világokban császkáltak, amikor Richard Dean Anderson még a McGyver fáradalmait próbálta kipihenni. Az egyre olcsóbbá váló CGI miatt egyfajta reneszánszát élte a sci-fi a ’90-es évek közepén, és ez begyűrűzött egészen a B-kategóriás délutáni családi sorozatok nyálfoltos párnákkal körberakott, álmos világába is. A történet egyszerű és nagyszerű, az alap sztori miatt pedig konkrétan végtelen számú lehetőséget rejtett magában. Minden részben más világ, új és nagyszerű kalandok várnak a jópofa Quinnre, a humoros Rembrantra, a lángelme Arturo professzorra és a helyes Wade-re. Csúszás, Zsenikém, időzítő, Síró Ember, kromaggok. Vajon Jerry O’Connelnek megvolt Sabrina Loyd? Sose derül ki. Hazaértek! De nem nyikorog a kerítésajtó, ez nem az a világ. De mégis! De már késő, jaj. Megannyi izgalom. Ahogy teltek múltak az évadok, úgy lett egyre izgalmasabb a történet, mígnem felbukkant a gyönyörű Maggie, aki egy csapásra felborította az addigi status quo-t. Vajon Jerry O’Connelnek ő is megvolt? Sose derül ki.   

sliders.jpg

Mai szemmel: Újabb egy kaptafára készült epizódokból álló papírmasé sorozat, csak ezúttal sci-fi köntösbe bújtatva. A 88 epizód spoileres szinopszisa következik: elcsúsznak, az időzítő elromlik/elveszlődik/ellopják, elfogják őket, az egyik helyi a barátjuk lesz, kiszabadulnak, megjavítják/megtalálják/visszalopják az időzítőt, elcsúsznak. Végtelen ciklus. Minden világ más, egy valami állandó: ezeket a szerencsétleneket minden egyes világban ki akarja nyírni valaki, sehol nincs két perc nyugtuk. Az a fránya UPC-távirányító időzítő is állandóan bekrepál, de szerencsére Zsenikém mindig meg tudja bütykölni. Még egy olyan világban is, ahol még fel sem fedezték az elektromosságot, vagy éppen dinoszauruszok mászkálnak az erdő szélén. Vajon Jerry O’Connelnek megvolt Sabrina Loyd? Biztos.
Bár annak az esélye, hogy egy végtelen számú világokból álló univerzumban kétszer ugyanarra a helyre kerüljenek, erősen konvergál a nulla felé, mégis vagy ötször sikerült a jó Földön landolniuk. A sorozat vége felé aztán feltűnik Maggie, innentől pedig már leszartuk mi lesz a kromaggokal, meg Quinn előkerült öccsével, csak azt vártuk, Kari Wührer mikor veszi már le a feszes pólóját. Sosem vette. Vajon Jerry O’Connelnek ő is megvolt? Biztos. Mázlista. Az utolsó évad annyira kusza és követhetetlen, hogy senkit nem is érdekelt. Quinn egyesül egy másik Quinnel, aki nem is úgy néz ki mint Quinn, és nem tud járni, de amikor egyesülnek akkor már tud, de közben szétoszlottak a térben és időben, de közben egy burok miatt mégis élnek, miiii vaaaan?? Agyfaszrák.



Az elveszett világ

Sir Arthur Conann Doyle klasszikusából készült fantasztikus sorozat. Elképesztő kalandok a dzsungelben dinoszauruszok, bennszülöttek, fejvadászok és egyéb förtelmes veszedelmek ellenében, kétségbeesetten keresve a haza vezető utat. Előbb a soha fel nem bukkanó dinoszauruszok, később a szőke lány miatt néztük. A Xénához hasonlóan itt is mindig azt vártuk, hogy mikor libben félre a szoknyája. Soha. Vajon az egész stábnak megvolt? Soha nem derül ki. Mutassátok már a dinoszauruszokat!!!!

elveszett_vilag.jpg

Mai szemel: Sir Arthur Connan Doyle azóta is forog a sírjában ha valahogy eljutott hozzá művének ezen gyötrelmes megerőszakolása. Hőseink egy fennsíkon kényszerleszállnak hőlégballonjukkal, és három évadon keresztül keresik a hazavezető utat. Hát baszki, induljatok el az egyik irányba, azt’ nagy valószínűséggel egyszer elértek a fennsík végére. Nem, ők inkább építettek egy háromszintes, összkomfortos penthouse-t egy fa tetejére, és a körülményekhez képest viszonylagos boldogságban éltek, csendes teázással töltötték napjaikat. Már amikor nem dinoszauruszok kergették őket.
Apropó, mikor látunk végre dinoszauruszokat?  Jaj, inkább ne mutatták volna őket. Az animációk még ’90-ben is cikinek számítottak volna, hát még ’99-ben, öt évvel a Jurassic Park után. A szőke lány a dzsungelben is hibátlanul sminkelt és az utolsó szemöldökszála is vigyázban áll, és persze csak miniruhát tudott magának varrni, bizonyára fél távnál elfogyott a mamutbőr. Vajon az egész stábnak megvolt? Biztos. Egészen hihetetlen, de a sorozat rajongói (igen, voltak olyanok) petícióban követelték a negyedik évadot, szerencsére hiába.

 

Csillagkapu

Talán éppen a Sliders sikerén felbuzdulva az alkotók leporolták a mozifilmet, hogy egy izgalmas, fordulatos, érdekes sorozatot hozzanak létre. Hetes ékzár kódolva, Csékáegy, goauldok, szimbióták, Jaffa, Tokra, replikátor, Apófisz. Furcsábbnál furcsább világok és lények, megannyi izgalom és kaland. Szerteágazó történet, rengeteg faj, de a CSK1 mindegyiknél leleményesebb, ügyesebb, okosabb és persze szebb.

csillagkapu.jpg

Mai szemel: A Sliders tükörképe, úgy is mondhatnánk ilyen lenne a Sliders egy párhuzamos világban. Ugyanaz a sztori, ugyanazok a karakterek (három pasi, egy okos, egy szép és egy vicces fekete, plusz egy nő), itt is mindig gond van a dimenziólépő masinával, ezeket is állandóan ki akarják minden világban nyírni, és persze vannak gonosz idegenek is, akik itt is el akarják pusztítani a Földet, mert a gonosz idegenek már csak ilyenek. A karakterek kicsivel talán elviselhetőbbek, mint a Slidersben, R. D. Anderson pedig a hátán viszi a bagázst. Már amikor nem verik agyon, lövik le, zárják be, függesztik fel vagy költözik bele egy idegen lény. Teal’c vicces. Az Atlantisz? Inkább hagyjuk. 

 


Űrgammák

A 90-es évek sci-fi őrülete, naná, hogy Magyarországot sem kerülte el, sőt, hazánk sorozatíróit is buzgó alkotásra ihlette. Végre nem a külföldi űrkalandokat kellett bámulnunk, most a Havanna lakótelepet és a házi feladatokat hátrahagyva Jocó, Patrik és Csilla szeli át a galaxisokat. Magyar égre magyar ufót! Az eredmény pedig nagyobbat szólt, mint az ősrobbanás, és nagyobb hatása volt, mint az öszödi beszédnek. Százezernyi regisztrált rajongó, mozgalom, klub, ifjúsági egyesület, Javíts egy jegyet és Válaszd meg az év tanárát akció, tombolt a Xénia-láz.
Az Űrgammák soha nem látott látványvilágot hozott el a magyar képernyőkre, Pirx-kapitány szégyenkezve bújt el az alumínium tésztaszűrőből és radiátorcsőből tákolt űrhajója mögé. Sejtelmes űrkalandok, izgalmas szereplők, és még tanulni is lehet minden egyes részből. Drakvúfok, dexek és színek, szent küldetés, kiborgok és a kicsiny zolgok. Vadgesztenyék! Életre halálra tombol a harc, itt meg kapsz mindent, amit nem akarsz!

urgammak.jpg

Mai szemmel: A sorozat, mely végrehajtotta azt a világraszóló bravúrt, hogy már az első részben ellőtte a létező összes sci-fi klisét, és olyan pofátlanul lopott más sorozatoktól és filmektől, mintha az írókat korbáccsal ütötték volna minden egyes alkalommal, amikor valami eredetit írtak le. Az intrót jól lekoppintották az Alienről. A nyitójelenetet meg a Terminátorról. A soundtracket meg tuti Kovitól kölcsönözték. De van itt minden elpusztult bolygóktól kezdve gonosz idegeneken át szent urnákig és androidokig. A magyar Bishop is feltűnik szódászifon szemüvegben, az egész mű a sci-fi történelem esszenciája, koncentrátuma és sűrítménye.
Gyermekek voltunk, és az hitték minden lenyomhatnak a torkunkon. Mi meg nyeltük a szart hétről hétre, sőt követeltük az újabb adagot. Csapnivaló dramaturgia, amerikásan keménykedő párbeszédek, minden tini bőrdzsekiben, össze-vissza vágott jelenetek, amik miatt követhetetlen az amúgy is idétlen történet, bármiféle magyarázat nélkül hagyott történések, levegőben lógó szálak, a színész játékot látva pedig visszasírjuk a harmadik osztályos amatőr színjátszók karácsonyi előadását.
Ez most mi? Miért? Ez ki? Az előbb még ott volt? Hogy került ide? Micsinál'? És miért?
Frizbivel(!) felrobbantott(!) drakvúf, idegen bolygón kempingezés, idegen űrbázisként eladott angyalföldi hangár, és úgy egyébként is, ha én lennék egy faj utolsó képviselője szent küldetéssel, akkor hótziher, hogy nem néhány hülye kamaszra bíznám az űrhajóm irányítását. Életre halálra tombol a harc, itt meg kapsz mindent, amit nem akarsz. Hát megkaptuk.
Mivel a Nemzeti Alaptanterv része volt (így több pénz lehetett lenyúlni, de ez csak később derült ki) így minden részben volt valami gagyi oktatófeladat, rejtvény vagy értelmetlen kiselőadás egy-egy űrcsata kellős közepén. Leállt a hajtómű? Semmi baj, ha kitaláljuk melyik prímszám következik a 11 után, akkor újraindul! Ellenünk fordult a kompjúter(sic!)? Semmi baj, adjunk neki egy végtelen tizedes törtes osztást, az majd lefoglalja a szemetet! A két idegen csillagtechnológiával grasszál az univerzumban, de egy csapat hatodikos lepipálja őket minden természettudományos témakörben.
A háttérben közben szerveződött a Xénia-mozgalom, ami nem volt más, mint egy kommunista úttörőszövetség lézerfegyverekkel és űrfarkasokkal. Az egészről mindent elmond, hogy Smuck Andornak köze volt hozzá. Belegondolni is fájdalmas mennyi közpénz veszítette el közpénz jellegét mire leforgott a 160 részen keresztül tartó baloldali adatgyűjtéstől és listázástól sem mentes gulyásszagú űr-szappanopera. Szerencsére aztán jött az első Galaktikus Birodalom Fidesz-kormány élén Darth Vaderrel Orbán Viktorral, és szétverték az egész mozgalmat Xéniátsól és drakvúfostól.
Ha szeretnétek megnézni a sorozat ismétlését, akkor van egy rossz hírem: az alkotó, és jogokat birtokló Czege Zsuzsanna ezt mind a mai napig egy csatornának sem engedélyezte, majd a számonkérés rajongók elsöprő szeretete elől Amerikába menekült költözött.
Ja és kapaszkodjatok meg, készült belőle egész estés mozifilm is. Igen. Én is pont ilyen fejet vágtam.

 


A homok titkai

Bár már túl voltunk egy Rabszolgasorson, azért még mindig a dél-amerikai végtelenített szappanoperák térhódításának hajnalán jártuk, amikor 1993-ban betoppant Tónyó és csapata a magyar televízióba. Furcsa és megmagyarázhatatlan módon legjobban az intrót szerettük, sőt talán csak ezért néztük.

homok.jpg

Mai szemmel: Még mai is simán nyerné a „Legerotikusabb főcím” –díját. Ha tudtuk volna, hogy a telenovellák mai napig tartó veszedelmét szabadítjuk ezzel magunkra és a honi televíziózásra, akkor biztos az ablakon dobtuk volna ki a tévét. De csak a főcím után. Sikerének hála, a csatornák úgy vették az újabb és újabb telenovellákat, mintha csak hatos csomagban árulták volna őket. Újra és újra levetítették ugyanazokat a történeteket ugyanazokkal a szereplőkkel, sőt baszki még a színészek is ugyanazok, kitermelve ezzel a televízióval kiabáló és veszekedő, lila hajú öregasszonyok legújabb generációját.
Egyetlen végtelen évad, száznyolcvan résznyi intrika, veszekedés, ármánykodás, cselszövés, homokvárépítés, háromsoros vezetéknevek és percekig tartó hosszú farkasszemnézések. A holdkóros Tónyót játszó színész olyan hitelesen játszotta a szerepét, hogy valószínűleg a végére maga is belebolondult. Ruth és Rachel, Ruth vagy Ráchel? Állandóan szerepeket cserélgettek, a végén már senki nem tudta ki kicsoda, ki él és ki halt meg. A Hókuszpókról mintázott Virgilió úr, a Banderasra macsóságban köröket verő cowboyfiú, jobbnál jobb csajok, tenger napfény, halászok, köldökig kigombolt ingek és heredudorító farmerok.  Nagy sikerére egyetlen magyarázat lehet: modoros ripacskodásban, ordítozásban és fejhangon károgásban még a magyar sorozatokat is képes volt túlszárnyalni.

A bejegyzés trackback címe:

https://firestarter-18.blog.hu/api/trackback/id/tr668702498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rerros 2016.05.11. 14:19:05

csillagos ötös :P

Onyxx 2016.05.11. 15:05:15

Csillagkapus fejezet teljes képzavar. Először is nem dimenziók között utaznak, hanem bolygók között.Ez így hülyén hangzik, de nem kis különbség :D Ez egy katonai alakulat, persze, hogy háborúba keverednek. Az egész sorozat erről szól. Vannak katonai egységek akik utaznak a bolygók között, hogy megöljék a csúnya idegeneket akik a Föld elpusztításán dolgoznak. Sliders ripacs crew-ját nem hasonlítanám a csk1-hez. Nyilván megvannak a maga hibái, hogy Carter mindig kitalál vmit, és h RDA a halál torkába kerül 4-5 epizódonként, ahol a végén még elsüt egy viccet. Ám úgy gondolom a sliders-el való összehasonlítás alaptalan.

Sequoyah 2016.05.11. 15:43:27

@Onyxx: Mindketto arrol szol, hogy minden heten egy masik vilagba utaznak, ami mind mas, megis mind ugyanolyan.

Arthur Menethil 2016.05.11. 22:24:52

mi a f...nak írsz olyan dolgokról amiket meg se néztél ?!
nem tudom hogy újságíró vagy e de ha igen akkor nem sok s..t érsz.
bár mondjuk elég hogy magyar vagy épp akkora szar vagy mint ez az ország !

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.05.11. 22:52:36

@Arthur Menethil: Kis pöcsöd okozta kisebbségi komplexusaidat ne itt éld ki légyszi, köszi.

moRtiZ 2016.05.12. 08:11:13

Firestarter, Dragonball eloszor a sima ment vegig a magyar tv-ben utana jott csak a Z. Mar a simatol fuggoseget szerzett az ember :). Amugy ujra csinaltak Dragon Ball Kai neven es a 250 reszt osszetoltak 120 korulre. Szvsz mai szemmel is szorakoztato. Sot most megy a Dragon Ball Super, ami az egyenes folytatasa a Z-nek, a GT meg ment a kukaba.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.05.12. 11:55:01

@moRtiZ: A sima Dragon Ball nem hagyott olyan mely nyomot bennem, az kb annyira kotott le, mint a Pokemon kesobb :) Ahogy emlekszem verekedes meg oldokles sem volt benne annyi, lehet azert.

Terézágyú 2016.05.12. 14:35:13

" Minden világ más, egy valami állandó: ezeket a szerencsétleneket minden egyes világban ki akarja nyírni valaki, sehol nincs két perc nyugtuk. Az a fránya UPC-távirányító időzítő is állandóan bekrepál"

:))) Nos, voltak említések arról, hogy némelyik csúszáskor nem volt semmi gond, csak lebzseltek... de erről nehéz csinálni egy részt :)

Én inkább azon gondolkoztam, hogy ha amúgy is el vannak tévedve, és az időzítő össze-vissza dobálja őket, akkor miért kell mindig megvárni az időzítést??? Akármikor átcsúszhattak volna valahová, úgyis lutri volt, hogy hova kerülnek...

Arthur Menethil 2016.05.14. 10:00:04

@Firestarter.18: "A sima Dragon Ball nem hagyott olyan mely nyomot bennem, az kb annyira kotott le, mint a Pokemon kesobb :) Ahogy emlekszem verekedes meg oldokles sem volt benne annyi, lehet azert."
de azért írtál róla te kretén.
javaslom olyan témákban írj inkább amik érdekelnek is, vagy inkább ne írj többet mindenkinek jobb lesz.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.05.14. 15:36:54

@Arthur Menethil: A posztban a Dragon Ball Z-ről van szó. Te kretén. Látom szereted magad szopatni, hogy visszajöttél.

johndoe47 2016.05.16. 14:16:39

Jó kis írás.:D Dragon Ball Z, Sliders, mai napig visszanézem őket néha.:D Az Űrgammák meg leírhatatlan...:D akkor 6-7 évesen néztem, "kedveltem", mai szemmel viszont...:D

OneBall · http://oneball.blog.hu/ 2016.07.21. 15:14:13

Azért szerencsére Kari Wührer végül csak ledobta párszor a feszülős pólót, de nem a sorozatban. Amiből meg csak egy rész maradt meg valamennyire emlékezetemben: talán valamilyen parazita, ami csillapíthatatlan szexuális étvággyal ruházta fel a gazdatestet, mit ad isten, pont őt támadta meg (hála az égnek), és nem pl. az öreg dokit. :D

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.07.21. 18:37:03

@OneBall: Mondjuk ez a szerep pont illik színészi tehetségéhez :) De egyébként szerencsére előbb vagy utóbb minden 90-es évekbeli sorozatszínésznő ledobta a textilt. :)