Gondolatok erről-arról. Meg amarról. Így meg úgy. Meg amúgy is. Szóval blog. Vagy mi.

Látogatóban Gazdagéknál

2016. augusztus 30. - Firestarter.18

haz.jpgMindenkinek van olyan kedves rokona vagy ismerőse, akinek mindenre futja, akinél minden VAN, és ezzel előszeretettel el is büszkélkedik.

 

 

 

 

 

(A kép illusztráció, már nem emlékszem honnan loptam)

Ahogy kilépnek az utcára, rögtön érzik arcukon a forró, augusztusi napot. Jani idegesen fordítja el a kapuban a vastag kulcsot, majd farmerének zsebébe csúsztatja, és kiadja a vezénylő parancsot:
– Na, indulj már az istenedet, lekéssük a buszt!
Elindulnak hát. Icu megy elöl, virágos, magas válltöméses ruhájának szélét ide-oda dobigálja a meleg délelőtti szellő. A ruha alól kivillan visszeres lába és kiszakadt harisnyája, a lyukon át vastag szőrszálak kandikálnak ki. Tudja ő persze, hogy ki van szakadva, de nem volt másik otthon. Icu kezében alufóliával letakart, virágos tálca. Alatta házi sütemény lapul, ne állítsanak be üres kézzel. Hogy néz az ki. Ráadásul pont a Hajniékhoz. Icu mögött a két gyerek kullog. Ádinak végre megengedték, hogy bezselézze a haját, nem úgy, mint Húsvétkor. Sőt, most anya még segített is megtalálni a szabálytalan fejformájához leginkább illő stílust, ne mondja már a Jani húga, hogy az ő fia nem ad magára. Még sprét is fújt a fiúra, igaz azt csak később vette észre, hogy nőit. Jóvanazúgy. Gyurika a kis csapatból a legvidámabb, neki a vendégeskedés még nem nyűg, hanem nagy kaland. Ráadásul a Hajni néniéknél mindig rengeteg a sütemény és a csomó klassz játék.

Jani – úgymond tüntetőleg – leghátul vonul, sőt, még szándékosan le is marad pár lépéssel, mintha ő nem is oda tartozna, nem is oda menne. Mintha folyamatosan a szökését tervezgetné, hogy majd az egyik sarkon lemarad, visszafordul, és hazáig rohan. Így elbaszni egy vasárnapot… Jani finoman fogalmazva sem szeret a húgához járni, de hát Pista férjének névenapja nagyobb ünnep a családi kalendáriumban, mint a karácsony és a húsvét együttvéve. Ők a mintacsalád, akik vitték valamire, akik elértek valamit, ők Gazdagék.

Jani mindig kellemetlenül érzi magát, ha hozzájuk kell menni, a nagy házba, a fényűzésbe. Egyszerre fogja el ilyenkor irigység és szégyenkezés. Ráadásul még az ajándékokat is neki kell cipelnie. Egyik kezében egy hatalmas, celofánba csomagolt, kék porcelánkacsát egyensúlyoz, amit még a nagymamától kaptak valamikor, a másikban egy üveg whiskey lötybölődik.
A márkás whiskey-ből hatalmas veszekedés volt otthon, amikor Icu hazaállított vele, elvégre Jani csekély fizetésének jelentékeny részét kellett rááldozni. De hát muszáj, hozzájuk nem lehet akármivel beállítani, ki kell tenni, na. Ennyi pénzt ezért? – motyogta a bajsza alá Jani, amikor előző nap megbontotta a whiskey-t és jót húzott belőle, hogy aztán teával pótolja vissza a hiányzó mennyiséget. Inkább akkor a pálinka – gondolta, és lelkemegnyugtatásának érdekében le is húzott egy felessel titokban, a hűs kamrába húzódva.

Így elbaszni egy vasárnapot. Jani magában dohog, ahogy ujját végighúzza a buszmegállóban kifüggesztett menetrenden. Vasárnap révén alig jár busz, így még ma is korán kellett kelnie, hogy ebédre odaérjenek. Jani titkon abban reménykedik, hogy elnézték a menetrendet, nem is megy ma busz, vagy a társaság törölte a járatot, a vezetők sztrájkot hirdettek, esetleg meteor csapódott a kövesútba. Nincs ilyen szerencséje. Az egyre magasabbra hágó nap égeti a hátukat, Ádi haján megfolyik a zselé, a gondosan beállított tincsek lefonnyadnak. Icu süteményei is hasonló sorsra jutnak, az alufólia alól ütemesen csöpög a járdára a vastag csokoládémáz. Jani retkes textilzsebkendőjével törölgeti csillogó homlokát. Így elbaszni egy vasárnapot…

A távolban megcsillan a napfény a közeledő busz szélvédőjén, és Jani tudja, innen már nincs menekvés. Beletörődik. A csapzott társaság felkászálódik a buszra. Legalább hely van. És hűvös. Megy a légkondi, élvezik a hűs fuvallatokat és a húsz fokot, hogy aztán az egész család tüsszögve és taknyát folyatva töltse a következő hetet. Jani egy heti fizetését leteszi a buszsofőrnek, mintha a fogát húznák, úgy számolja le a pénzt. Icu a tálcával a kezében egyensúlyozik a busz hátulja felé, Jani hiába pisszeg neki, hogy üljön már le. A fülhallgatós, kollégista utazók megvető pillantásai közepette Icu berendezi a gyerekeket két ülésbe, az ölükbe teszi a csöpögő tálcát. – De nehogy beleegyetek, mert szíjat hasítok a hátatokból!
Míg felesége a gyerekekkel vesződik, Jani suttyomban megpróbál leülni egy hosszú combú, rövid sortot viselő kollégistalány mellé, de Icu idejében eszmél, és könyökkel olyat vág Jani lengőbordái közé, hogy az beesik a kollégistalány mögötti ülésre. Legalább egy kis öröm lett volna ebben az elbaszott vasárnapban…

Csendben utaznak egymás mellett ülve, ugyan miről is tudnának beszélgetni harminc év házasság után? Legalább a gyerekek elvannak, a kis Gyurika az orrát az ablaküveghez nyomva lesi a suhanó tájat. Ádi minduntalan a hosszú combú kollégistalány felé sandít, a busz hűvösében is izzadtságcseppek jelennek meg a fiú homlokán, ahogy a lány keresztbe teszi a lábait. Ádi kezeivel próbálja eltakarni a nadrágja dudorát, mely arról árulkodik, hogy biz’ tetszik neki a látvány.

Leszálláskor visszatekert módban játszódnak le a felszállás eseményei. Icu a kezében egyensúlyoz a hűvösben újra megdermedő (de azért Ádi nadrágján csokis maszatokat hagyó) süteménnyel, Gyurika hasra esik az egyik kollégista táskájában, Ádi pedig  felállás közben lopott pillantásokat vet a hosszú combú lány tekintélyes dekoltázsára. Apja hátulról derékba löki, hogy haladjon már. Ő is megbámulja még utoljára a lányt. Esküszöm, hogy rám kacsintott.  

A buszról leszállva úgy csapja őket arcba a hőség, mint Forma-1-es versenyzőt a betonfal kétszázas tempónál. Hajni azt mondta, hogy kijön eléjük kocsival, ne kelljen annyit gyalogolniuk. Persze nem jött. Jani nagyot sóhajtva törődik bele, hogy egy jó negyven perces séta vár rájuk a tűző napon. Így elbaszni egy vasárnapot...
A rengeteg beton ontja magából a meleget, a pihegő család úgy vánszorog, mint az eltévedt légiósok a Szaharában. Ádi szemét csípi a hajából lefolyt zselé, Icu süteménye újra csepegni kezd, Gyurikát meg úgy kell vonszolni, szerencsétlen bizonyára napszúrást kapott. Rákvörös arca minden esetre erre utal.

A betonépületeket lassan fasorok és kertes házak váltják fel, nem járnak már messze. Egy lélek nincs az utcákon, mintha itt nem is lakna senki. De hát ki is mászkálna az utcákon vasárnap délelőtt? Hát Janiék. Ahogy haladnak, a házak egyre szebbek és nagyobbak. Csak félve lesnek be a kerítések felett, egymásra nézve jelzik, hogy hát ez aztán beszarás, láttad, medence is van. Az egyre hangosabb zene jelzi, hogy már igen közel járnak, és az egyik sarkon befordulva végre meg is érkeznek.

A hatalmas, kétszintes ház előtt tizenöt autó parkol keresztbe-kasul a gyepen, még három bent az udvaron. A vendégsereg nagy része már megérkezett. A betonozott kocsibejárót vaskos tuják szegélyezik, a kertben felfújhatós óriásmedencében gyerekek pancsolnak. Mögöttük két méteres láncon egy németjuhász, Cézár vergődik a porban, mellette felborult, csontszáraz itatóedény. Vadul csahol a sok idegen felé, de ugatását elnyomja az üvöltő mulatós zene.
A nagy ház egyszerre több építészeti stílus jegyeit is magán hordozza attól függően, hogy épp mi volt divatban. A narancssárgára mázolt ház sarkain (hamis) terméskőből mediterrán minta, a tető egyik fele mediterrán cserép, a másik még a régi, kádárista. A házat kovácsoltvas kerítés öleli körbe, de a kapu még a régi, alumínium lemezből sajtolt. A verandán megmutatkoznak a skandináv gerendaépítészet motívumai is, de a rikító sárga szocialista üveg még megvan azért. A veranda falain agancsos trófeák, műanyagból. A kertben tűzrakó hely bontott téglából, a megmaradt terméskővel díszítve, de csak félig, mert elfogyott.  

Janiék besomfordálnak az udvarra. Jól szituált vadidegen emberek között haladnak előre, akik egy pillanatra abbahagyják a beszélgetést és a röhögést, hogy megcsodálják ezt a furcsa, ágrólszakadt bagázst. A ház mellett végtelenbe nyúló asztalsor van megterítve, rajta üvegben pálinka, sör, bor, üdítő, mind a legjobb márkás, és mind felforrt már a napon. A fehér abroszokon macska mászkál zavartalanul

–Hát megjöttetek? – szalad eléjük Hajni, Jani húga. A negyvenes, jól szituált, de a masszív alkoholizmus jeleit már magán hordozó Hajni a FED összes aranykészletét magán hordozza különféle függelékek, perecek és láncok formájában. Hadd lássa mindenki, hogy VAN. A vézna nő papucsban, rózsaszín melegítőben és fehér topban tipeg a család elé. – Hát nem egyre ér be a busz? – nézi ártatlanul nem létező óráját, mintha nem tudná, mintha tényleg elfelejtette volna. – Hát, nem. – motyogja Jani, miközben puszikat fogad húgától két oldalra, de csak az arca mellé, a levegőbe.

Az asztalsor végéből öblös nevetés hallatszik, a házigazda, a ház ura, mindenhatója, Pista röfög félmeztelenül egy kerti székbe préselődve, hatalmas hasa megremeg. Pista jó formában van, látszik, hogy még mindig gyúr. A kis család elé járul, mint a parasztok a király elé. Jani kezét nyújtja, Pista kelletlenül, ülve fogadja. Az ajándékokat leteszi maga mellé a földre, a kacsát majd úgyis visszaadják legközelebb, ilyen szar whiskey-t meg ő amúgy sem iszik. Gyurika elrohan játszani, Ádika kezeit tördelve ácsorog, nem találja a helyét.
– Pistikém, hát mutasd már meg Janikáéknak a ….-t. – rikolt fel Hajni, és a … helyére mindig odakerül valami, ami az előző látogatásukkor még nem volt, de már VAN. EZ IS VAN. Új tévé, bárpult a sarokban, új szoba, szekrénysor, ágy, új kocsi, hifi, házimozi, medence, jakuzzi, masszírozós zuhanyfülke, szauna, bármi, a lényeg az, hogy új legyen, egyáltalán LEGYEN.

A Gazdagék azok, akik mindent megjelenéskor, az új hullám első parthoz vetődésekor már megvesznek, persze méregdrágán, jóhogy. A lapos tévék előtt megvették a világ legnagyobb képcsöves tévéjét fél millióért, nyolcan kellett feltegyék az állványra, Janinak azóta is fáj a dereka. Két hónap múlva megvették az első plazmaszériát egymillióért, hogy aztán fél év múlva lecseréljék az első led tévék egyikére. Gazdagéknál minden csak azért van, hogy legyen, tele vannak valódi funkció nélküli dolgokkal csak azért, hogy lehessen velük villogni. Semmihez nem értenek, semmi sincs jól beállítva, semmit nem használnak ki, de legalább VAN.

Ahogy körbemennek a házban, keresve Gazdagék legújabb zsákmányát, a giccses urizálás megannyi bizonyítéka tárul Janiék szeme elé. Az előtérben faragott oszlopok és meztelen nős hamis antik szobor, kis faragott korlátokkal szegélyezett lépcsősor vezet föl a folyosóra. A zenélős szökőkút mellett ikeás fogas, cipő halmok, mit halmok hegyek, pedig csak hárman laknak.
Balra a gyerekszoba, autós szőnyeg, emeletes ágy (pedig a kis Pistike egyke gyerek), nagy tévé, hifi-torony, laptop, számítógép, tablet, playstation, xbox, minden, amire egy öt éves gyereknek valaha is szüksége lehet. Bent Pistike a legújabb játékait mutogatja Gyurikának, aki irigykedve kapkod a számára örök álomnak maradó autópályák, vasútmodell-szettek, legók, óriási hajók, helikopterek, robotok, tankok, száz darabos katonai szettek, replika airsoft fegyverek, kardok, pajzsok, és egyéb gyerekjátékok között.
Pistike éppen mérges, mert az elem sehogy sem akar belemenni a legújabb, másfél méteres, részletgazdag, beszélős Optimus Prime robotba, idegesen belerúg egyet, hogy leszáll a jobb karja. Gyurika kikerekedett szemmel nézi, ahogy a százezres játék eldől, és leesik a feje. – Na, itt meg mi történt? – lép be pont a legjobb pillanatban Pista. – Gyurika eltörte az új robotomat apaaaaa! – kezd bőgni Pistike. Gyurika köpni-nyelni nem tud, akárcsak Jani. – Kifizetjük… – motyogja Jani. – Ugyan már, hagyjad, előfordul – mondja Pista. – Majd odaadom a számlát. 

Jobbra a konyha, a legmodernebb berendezésekkel, pedig Hajni számára már a főtt tojás is nagy kihívásokat jelent. Most is anyósa serénykedik, három platónyi rántott hús fekszik az asztalon, mellette négy köbméter szalmakrumpli. A konyhában bármilyen nagyobb háztartási elektronikai kiállítást meg lehetne rendezni, robotgépek, mixerek, keverők, tésztadagasztó, grillsütő, botmixer, aprító, aszalógép, TV-shopos ételpároló, elektromos fűszerőrlő, fél milliós, spéci kávégép, késélező, fritőz, vákumozó, fagylaltgép, kenyérsütő, gyümölcscentrifuga, tésztanyújtó, tejhabosító, tojásfőző, szódagép, húshőmérő, spagetti készítő, negyven darabos Zepter edénykészlet, ötvenezres Tefal serpenyők tizenöt méretben, mindegyik maximum egyszer használva. DE VAN, ez a lényeg.
Hatalmas, két ajtós hűtőszekrény, Pista dicsekedve mutatja, hogy már rájöttek, hogyan működik a jégkészítője, a múlt hónapban mikor itt voltak még nem tudták beüzemelni. De már ez is VAN, és Pista olyan büszkén ereszt három jégkockát a sörébe, mintha ő maga hozta volna az első égő fáklyát az ősemberek közé. A konyha mellett a nappali, a sarokban a bárpult, Janinak fel KELL ülnie, hogy kipróbálja, és persze meg is kell dicsérnie. A bárpult polcain a legkülönlegesebb italok a legkülönlegesebb alkalmakra félretéve. Ez most nem az, hiába mereszti a szemeit Jani. Pista elégedetten gyűjti a bókokat, hát igen, ERRE IS futja.

A nappaliból nyílik a dolgozószoba, de hogy Pista, aki egy pizzéria tulajdonosa mit dolgozik benne, az rejtély, a lényeg, hogy legyen. Másfél milliós, faragott tömör tölgyfa asztal, rajta tintatartós toll, előtte kétszázezres bőr (mű) főnöki szék. A legmodernebb irodai gépek, iratmegsemmisítő, fax, szkenner, ipari nyomtató, számítógép két negyvenes monitorral. A milliós gépen persze tört Windows, és sok pornó.

Közben az ebéd is elkészült, a népes vendégsereg körbeüli a hosszú asztalsort, Janiék kitüntetett helyen, a Pistáék mellett ülnek. Az egyetlen olyan helyen, ahová odatűz a nap. Ádi nem fér oda, neki a gyerekasztalnál jut csak hely. Csigaleves, pörkölt, rántott hús, a megszokott ünnepi menü, de itt Pistáéknál mindig külön meg kell dicsérni minden fogást. Itt még a bolti szeletelt kenyér is más, jobb, puhább. Nem úgy, mint a múltkor, a ballagáson, ahol nagyon rossz volt a kenyér. Pista szar viccein is mind röhögni kell, és úgy egyáltalán, jobb a kedvében járni. 

Jani az elfogyasztott alkoholos italok által egyre inkább oldódik, mosolyogva vesz magához egy újabb Heinekent, otthon ilyet úgysem iszik, az asszony csak száz forint alatti saját márkásat enged venni. A gyerekek is vidáman isszák a Coca-Colát, mennyivel jobb az íze, mint a teszkósnak. Pista büszkén mutatja, milyen fél milliós órát kapott az egyik vendégtől. Jani szája lebiggyed, hát azért az üvegkacsa sem rossz. Az óra persze hamis, jó ha tízezret ér, de Pista úgysem ért hozzá.

Jani újabb sört vesz magához, kell a bátorság, mert mindjárt eljön az a pillanat, amitől a legjobban félt. Egy húzással lehajtja a sör felét, majd belekezd, suttogva. – Pistikém, akkor amit beszéltünk, tudod, a pénz. – Pénz? Ja, igen, mennyi is, húsz? – Hát, ötvenet mondtunk. – Na, akkor ötven – és Pista csak úgy, a gatyájának a zsebéből előveszi Jani éves fizetését, és úgy, hogy mindenki lássa, lassan számolni kezd. Janinak vörösödik a feje, ahogy az egész vendégsereg őket figyeli, a királyt aki alamizsnával szánja meg a jobbágyát. – Na, ötven, tessék. – Nagyon köszönöm, csak jövő hónapig kell, tudod kezdődik az iskola. – Janikám, nekem ne mondjad, tudom én, mink is majd belerokkanunk, Pistikémnek is új laptopot kell venni, ez a régi ez már nagyon lassú neki. – Tényleg köszönöm, amint tudom… – Visszaadod, persze, a jövő hónapban, de mennyit is adsz vissza? – Hogy mennyit, hát ötven… – Nyócvanat akkor, jó, nem akarlak lehúzni, hát egy család vagyunk, vagy mi. Nyócvan az jó lesz, akkor huszadikáig, jó? – Hát úgy… – Nem írunk papírt, családban az nem szokás, tudom, hogy vissza adod. Na igyál még egy sört Janikám! Jani magához húzza a sört, jól elbasztuk ezt a vasárnapot.

Délutánra a vendégsereg nagy része szétszéled, csak Janiék maradnak. Vasárnap van, csak este van busz. Pista elfáradt, ledőlt egy pár órára, addig nagyon csendben kell lenni. Ezt még a kutya is tudja, mozdulatlanul hever félúton befelé a házába. A konyhában suttogva mosogat Icu és Hajni. Mármint Icu mosogatja a százezernyi tányért, Hajni meg nézi. Bekapcsolhatná a mosogatógépet is, de minek fogyassza az áramot, ha itt van Icu. Meg amúgy sem jöttek még rá, hogyan működik.

Lassan esteledik, de még egy óra van a busz indulásáig. Pista álmosan jelenik meg a konyhaajtóban, meglepetten látja, hogy ezek még mindig itt vannak. Éhes, de nem akarja kipakolni a hűtőből a jó kajákat Janiék elé. Janiék is éhesek, de nem mernek kérni. Felváltva bámulják az arannyal futtatott faliórát. Mikor megyünk már. Mikor mennek már. Kínos percek, szerencsére Pista bekapcsolja a konyhai tévét, együtt nézik a híradót, amit Pista nagy hangon kommentál. Egyre szarabb a világ, egyre nehezebb megélni a tisztes vállalkozóknak. Jani együtt érzően bólogat, zsebét szinte égeti az ötvenezer forint.

Jani adja fel először – Na, akkor mi lassan megyünk, ne késsük le a buszt. – Igen, a busz – helyesel Pista. – Hazavinnélek, de már ittam. – Én elvihetem őket, nem ittam – mondja Hajni, de Pista gyorsan helyre teszi. – Tudod, hogy zörög kicsit a kocsi – és úgy néz, hogy azzal el is dőlt a kérdés.

– Akkor köszönünk mindent, és akkor jövő hónapban szeretettel várunk a Gyurika születésnapjára benneteket, de majd még úgyis beszélünk addig. Dehogy beszélnek.

Holt fáradtan vonulnak végig az üres városon, rajtuk kívül senki nem mászkál vasárnap este. A buszon is egyedül ülnek, Jani hiába keresi szemével a hosszú combú kollégistalányt. Leroskad egy ülésre. A busz zötykölődve suhan a sötét éjszakában, néha úgy tűnik, mintha nem is haladna. Jani összeráncolt szemöldökkel bámulja az ablakban saját elmosódott tükörképét. Így kell elbaszni egy vasárnapot.    

A bejegyzés trackback címe:

https://firestarter-18.blog.hu/api/trackback/id/tr4211661792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

murray 2016.08.31. 12:55:23

nagyon jó írás. b
ár ma már a gazdagságot nem háztartási eszközökben mérik hanem ingatlanok, hajók stb.
kimaradt hogy a háznak Budán kell lenni. van az első, második, tizenkettedik kerület és bármi ami azon kívül van nem létezik... :-)

Burgermeister 2016.08.31. 15:35:40

hajo,vitorlas,motorcsonak vagy jetski alap

Neked ugatok nem a házat őrzöm 2016.09.02. 09:02:31

Így a prolik élnek, akiknek hirtelen megszaladt.

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2016.09.15. 14:17:18

ettől most kurva szomorú lettem. :(

jewdi76 2016.09.23. 11:37:56

Jaja, fájdalmasan valószerű. A gazdagság meg relatív, rétegenként mást mást jelent.

scavengario 2016.10.17. 22:52:54

"Így a prolik élnek, akiknek hirtelen megszaladt. "
Tökéletesen összefoglaltad egy mondatban. Nekem is "van mit a tejbe aprítani", de sose viselkednék így senkivel, nem hogy a családtagjaimmal. Amikor meghívtam a rokonokat, akkor tudtam, kinek nincs kocsija, a buszállomásra taxit küldtem, amit én álltam. Kifejezetten kértem, hogy ne hozzanak ajándékot, mert az az ajándék, hogy ott vagyunk és beszélgetünk. Ők, a társaságuk az ajándék. Ezt nem lehet pénzen megvenni. Megannyi emberi sors, meglátás, élet. Ők az érték, amire ha nekem telik, költök. És nem kényszerből. Nincs annál jobb, amikor együtt bográcsozunk pálinka mellett, miközben a gyerekek, az unokatestvérek együtt labdáznak. És nem téma a pénz, mert tudjuk kezelni a helyzetet, tiszták a szabályok. Nincs kiskirály-szindróma.