Gondolatok erről-arról. Meg amarról. Így meg úgy. Meg amúgy is. Szóval blog. Vagy mi.

Robotpilóta off

2016. október 11. - Firestarter.18

robotpilota.jpgA klasszikust kicsit átalakítva: A szabadság olyan, mint a bejgli. A vége szar.

Vagy mondhatnám azt is, hogy egyszer minden jónak vége szakad. Ez a nyaralással egybekötött hazalátogatás pedig igencsak jó volt. És most vége. A szabadságban persze az a legjobb, hogy nem kell dolgozni, sőt, úgy általában semmi olyan dolgot nem kell csinálni, ami különösebben nagy erőfeszítést igényelni. Ha szépen néz, még a sört is felbontják neki.

Lehet viszont olyan dolgokat csinálni, amikre az embernek a hétköznapok hörcsögkerekében nincs ideje. Vagy türelme. Vagy ereje. Lehet kötögetni, bélyegalbumot rendezgetni, vagy éppen olvasni. Na, én az utóbbi választottam.

Ja igen, azt talán érdemes megjegyeznem, hogy ez most egy olyan poszt, hogy még ebben a pillanatban sincs semmi fogalmam arról, hogy miről fog szólni. Csak leültem írni. Ifjont koromban egyébként a posztjaim döntő hányada így született, leültem írni, hogy maj’ lesz valami. Majd meglátjuk, hogy most mi lesz, csak gondoltam előre szólok, hogy csapongani fogok itt össze vissza, mint a chemotoxos légy.

Szóval, hogy a történet fonalgombolyagát tovább görgessem, annyit emlegettem itt mostanában a jó öreg Stephen Kinget, hogy szabályosan megjött hozzá a kedvem. Izibe meg is vettem tíz könyvét, ebből nyolc a Setét Torony-sorozat tagja, egy a Rémálmok bazára című novelláskötet, és egy másik az Álomdoktor című regény. Ja, meg hazafelé a reptéren a Cujót is magamhoz vettem a biztonság kedvéért. Aztán csak kiültem a kertbe, élveztem, hogy nem tíz fok van, nem ver az arcomba az eső, és nem tépi a húsomat a szél, és olvastam. Öt nap alatt kivégeztem A Rémálmok bazára kötetet és a Setét torony első két részét. Ez úgy nettó 1600 oldal körülbelül, szóval elég jó ütemben haladtam. Ilyen az, ha az embernek van ideje.

A Rémálmok bazára-val kapcsolatban vegyesek az érzéseim, és akkor lehet, hogy átmegyünk könyvkritikába egy kicsit. Egyrészről a közvetlen, könnyed, olvasóhoz kiszóló Kinges stílus miatt nagyon könnyen és élvezettel lehet olvasni. Minden történet előtt amolyan életrajzi stílusban ír egy keveset az adott novella keletkezéséről is. Az viszont már baj, ha néhány esetben inkább ezeket a történeteket olvastam volna, mint magukat a novellákat.

Aki esetleg a borító alapján vérben tocsogó horror történeteket vár, annak most szólok, ilyeneket nem tartalmaz a könyv. Borzongani, félni, bepisilni biztos nem fog a nyájas olvasó, énnekem legalábbis még a pulzusom sem emelkedett meg. Inkább misztikus történetek ezek, amolyan Alkonyzóna-light, 12-es karikával. Némelyiknél hiányérzetem volt a befejezést illetően. A 81.-es mérföldkőnél című történetben például remekül építi fel a feszültséget, hogy aztán az egyébként is béna befejezést fél oldalon összecsapja. Mint a diák, amikor a tanár már szól, hogy be kell adni a dolgozatot, de még gyorsan odafirkant valamit a lap aljára.  Máshol viszont éppen az a történet végső fordulata, hogy nincs semmiféle fordulat, vagy misztikum. Csak emberek, akik emberien viselkednek. Mintha King azt mondaná, hogy „Hé, mit csodálkoztok, ilyen az emberi természet.”

A legjobban az Ur című novella tetszett, ami ahhoz képest, hogy King az Amazon felkérésére, kvázi reklámként írta, talán a kötet legjobban sikerült darabja.

A Setét torony viszont más kategória, méghozzá több szempontból is. Talán King legalulértékeltebb műve, ami az első részt elolvasva egyáltalán nem meglepő. Kellene csinálni egy felmérést, hogy hányan kezdték el olvasni a 7+1 részes regényfolyamot, majd dobták félre mondjuk az első kötet felénél.  Tény ami tény elég nehezen olvasható (ezt az előszóban még King is elismeri, szinte könyörög, hogy tartsunk ki), vontatott, nehezen bontakozik ki a történet, ami nem is nagyon van. Fogalmunk sincs miért olyan a világ, amilyen, mi miért van, mit és miért csinál a főhős. Ráadásul még a fent említett könnyed Kinges-stílus sem segíti a dolgunkat, bár lehet, hogy ez a fordítás közben veszett el, mert hogy őszinte legyek az sem könnyíti meg az olvasó dolgát. Nemegyszer kellett visszaolvasnom két-három mondatot, mert egyszerűen nem értettem mit akar közölni az író és a fordító.

Az viszont egészen biztos, hogy King végig keményen be volt állva miközben ezt az első kötetet írta, olyan az egész, mint egy drogos/részeg lázálom. De az is biztos, hogy a második kötetre némileg kitisztult, mert az viszont pazar, szóval valóban megéri átrágni magunkat az első könyvön.

Aztán ahogy teltek a napok, kipihent agytekervényeim egyszer csak működésbe léptek. És eszembe jutott valami, egy történet. De olyan erővel tört rám, amint amikor alaposan be van nyomva az ember és érzi, hogy mindjárt kiad magából mindent. Na én pont így rohantam papírért és tollért, mint az a bizonyos ember lavórért.

Ha vizualizálnom kellene, nálam hogyan születik egy ötlet, akkor egy homokos tengerpartot írnék le, ahol mezítláb sétálok. Séta közben pedig néha rálépek egy homokból kiálló kőre. Akkor még nem tudhatom, mekkora a kő, így aztán elkezdem körbeásni. Néha csak egy kis kavics, ami csak arra jó, hogy az ember zsebre tegye. Hátha még jó lesz valamire. Máskor méretes kő fordul ki a homokból, ami arra vár, hogy kifaragjam belőle a történetet.  Sok ilyen kő van az agyam egy hátsó tároló rekeszében. Aztán megyek tovább, újabb kövek után kutatva.

Pont így volt ez akkor is, amikor rohantam papírért és tollért. Találtam valamit. Még nem tudtam, hogy mit, így elkezdtem kiásni. Ahogy haladtam, és közben írtam egyre azt éreztem, hogy ez nem egy átlagos kő lesz. Aztán egy, vagy talán másfél óra és négy teleírt oldal után ott álltam egy akkora szikla előtt, hogy szinte megijedtem tőle.
Akkor már sejtettem, azóta pedig biztos is vagyok benne, hogy ennek a sziklának a kifaragásához nincsenek meg a megfelelő szerszámaim. Talán egyszer, öt vagy tíz év múlva, esetleg.
Egy egész világot és talán öt-hat regényre való sztorit sikerült kitalálnom ott a kanapén ülve, de egyszerűen még nem tartok ott, hogy egy ilyen grandiózus történetet meg tudjak írni. Szóval egyelőre otthagytam az én hatalmas sziklámat félig a homokba temetve, és csak remélni tudom, hogy egyszer – immár a megfelelő szerszámok birtokában – vissza tudok térni hozzá.

A bejegyzés trackback címe:

https://firestarter-18.blog.hu/api/trackback/id/tr1411790587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jossarian 2016.10.13. 15:30:32

Remelem sikerulni fog, mar van egy olvasod :) Majd szolj ha kesz. Ha meg lazulni akarsz olvasd Hemingway elbeszeleseit. Veszelyes, mert lehet, hogy elveszi a kedved az irastol de ennek ellenere megeri.