Gondolatok erről-arról. Meg amarról. Így meg úgy. Meg amúgy is. Szóval blog. Vagy mi.

Tinihorrorba illő kalandok Pécsett

Best of Firestarter18 #35 - Válogatás 10 év (nem feltétlenül legjobb) posztjaiból

2017. július 10. - Firestarter.18

pecs.jpgKét alföldi hülyegyerek felvételizni indul a messzi nyugatra. Vigyázat, hosszú poszt!

 

 

 

 

 

Mesterszakos felvételi valamikor 2009 júniusában

Minden úgy kezdődött, mint egy c-kategóriás tini horrorban. Vidám elindulás, boldog és felhőtlen utazás, csak éppen nem szólt valami nyálmetál hozzá a háttérben. Az út nem volt hosszú, sőt nekem, aki túl van egy 2X15 órás buszos utazáson Velencébe és vissza, ez az öt óra ez semmiség volt. Mintha mentem volna villamossal három megállót.

Megérkeztünk, és igazából a tini horror feeling tovább folytatódott. Az a lepukkant, mit lepukkant, lebombázott buszpályaudvar, ahova megérkeztünk, a tengernyi svéddel olyan barátságos volt, hogy kedvem lett volna azonnal vissza is fordulni. De nem futamodtunk meg, elindultunk. Csak persze nem tudtuk, hogy merre is kéne menni. Kis fejvakarás után megtaláltuk azt az utcát, aminek a végén állítólag a kollégium leledzik. És akkor elindultunk. 40 fok, szárazság, és már a Taft sem tart. Az az utca kurva hosszú volt. De annyira, hogy a koleszig három neve volt. Ne tudjátok meg, hogy néztünk ki, mire háromnegyed óra gyaloglás után odaértünk. Segítek, nem jól.

És pont, mint a tini horrorokban, a portás közölte, hogy van olcsóbb szállás is. Persze elfogadtuk. A szállás az alagsorban volt, ami azért volt furcsa, mert az első emeleten találtuk meg. Mai napig sem értem ezt. Mondjuk pont olyan volt az egész, mintha a pince lett volna. Mint az amerikai filmekben a kamera benéz a legótvarabb motel folyosójára. Na, ez annál is durvább volt.
Félhomály, pislákoló neonok, bevert falak, összefirkált ajtók, kilátszó csövek, halálsikolyok, patakokban ömlő vér. Igazán megnyerő volt.
Lepakoltunk a lakosztályban, és nekifogtunk pihenni. Nem igazán sikerült, mert a szomszéd szobában valami rituális áldozattétel folyhatott, folyamatosan visított valaki, csapkodták az ajtót és dobálták az asztalt.
Megnéztünk egy filmet, aztán úgy döntöttünk, hogy belevetjük magunkat az éjszakába, elvégre végre egy igazi városban vagyunk.

Fél óra mászkálás után találtuk meg az első kocsmát, ami enyhén szólva is szégyen. A legkisebb alföldi faluban is fél óra alatt legalább öt kocsmába botlassz bele, még akkor is, ha direkt el akarod kerülni őket. Na, bemegyünk, egy lélek nem volt bent, csak két ágrólszakadt bölcsész, ahogy elnéztem és elhallgattam őket szerintem történelem és\vagy filozófia és\vagy teológia szakosak lehettek. Megittuk a sörünket, és megkérdeztük a pultos csajtól, hogy merre van itt az éjszakai élet. A válasz: KEDDEN??????

Úgy megdöbbent, mintha azt mondtam volna, hogy két percen belül három néger villanyszerelő fogja egyszerre megerőszakolni.
Kedden bazmeg, kedden. Gondoltam egy ekkora városban kedden is van élet. Elvégre az egyetemisták nem csak szombat és ünnepnapokon szoktak berúgni.
De döbbenetes volt valóban, hogy egy lélek nem volt az utcákon. Egy sem, de komolyan. Mintha valami járvány sepert volna végig, vagy a kedd valami rituális nap lett volna, és aki ilyenkor kilép az utcára, azt az inkvizíció szakrálisan kivégzi. Bolyongtunk össze-vissza, végre találtunk egy másik kocsmát.

Itt többen voltak (kettővel) de szerintem mindegyik a pultos haverja volt. Lapos volt a hangulat, de annyira, hogy egy virrasztáson nagyobb a pörgés. Itt az este folyamán már másodjára nem kaptunk Sopronit, de csak ekkor esett le, hogy miért.

Ugye itt az alfődön mi nem vagyunk érdekeltek a nagy magyar sörháborúban, pont leszarjuk, hogy azt a sört hol főzték, hideg legyen, oszt csókolom. Békéscsabán a pultosok ugyanolyan vérmérséklettel adják ki a Sopronit mint a Szalont vagy a Gössert.
Na de Pécsen Sopronit kérni....még jó, hogy nem vertek össze, és dobtak a csatornába. Ez olyan, mintha a gyulai hentesnél PICK szalámit kérnél, vagy Haarlemben fehér kurvát a kupiban.
Be is húzódtunk védekezőileg az egyik sarokba, és gyorsan benyeltük a pécsi sörünket. Aztán tovább álltunk, mert ha még maradni kellett volna, akkor én a söralátéttel vágom fel az ereimet.

Továbbra se volt senki az utcán, a szél baljósan fújt, és ami a legszomorúbb volt, hogy kezdtünk elbizonytalanodni azt illetően, hogy merre is van a kolesz. Ugye itt az alfődön a sakktáblaszerű utcarendezésnek köszönhetően lehetetlen eltévedni, ha elindulsz valamerre, akkor kiérsz valahova, és fordítva. Ha meg a fényeket követed, akkor kiérsz a főutcára. Ha a hányásnyomokat, akkor kocsmához. Ha a vérnyomokat, akkor is. Vidéken tehát megvannak azok a hagyományos helymeghatározási módszerek, amelyekkel el lehet navigálni.
Na de egy ilyen kacskaringós városban, mint Pécs, olyan könnyű eltévedni, hogy mi el is tévedtünk. Persze ott akkor ez még nem derült ki, mivel egy következő kocsmához értünk, és a "menjünkbeésigyunkegysört" parancs felülírta a "holafaszbavagyunk" algoritmust.

Be is mentünk. Az a kocsma, az hihetetlen volt. Olybá tűnt, hogy hazakerültünk valahogy valami féreglyukon keresztül. Beléptünk, és éreztük, hogy otthon vagyunk....
Soha nem hittem volna, hogy Pécsen ilyen késdobálók vannak. Kicsordult a könnyem, amikor körbenéztem, nem akartam elhinni, olyan volt, mintha itthon mentem volna be valahova.
Vágni lehetett a füstöt, masszív izzadságszag terjengett, sörösüvegek koccanása hallatszódott, és olyan permanens alkoholisták ültek a bárpultnál susogós melegítőben, térdig felhúzott polyester zokniban és lábszagszandálban, amilyeneket csak a legautentikusabb békés megyei becsületsüllyesztőkben látni.

A hely amúgy szerintem egy családi házból lett átalakítva, erre utalt a központi helységben (a nappali volt valamikor) a redőny az ablakon. Az ablakon, ami szerintem Buda visszafoglalása óta nem volt kinyitva. Erre engedett következtetni az is, hogy nem volt rajta kilincs.
A családi ház jelleget tovább erősítette, hogy a hátsó helyiségben csempe borította a falakat. Gondolom ez lehetett a fürdőszoba anno domini. Látszott, hogy a kocsmává alakuláskor le akarták verni a csempét, mert meg volt kezdve egy darabon, de vagy nagyon masszívan fogott a csemperagasztó, vagy a kőműves segéd megunta verni, és úgy maradt. 
Odamegyünk a bárpulthoz, a pultos az 100% Csernus Imre volt, de annyira, hogy féltem, nekiáll elemezni, és közli, hogy egy anyakomplexusos gyáva féreg vagyok, és húzzak a picsába. Ehelyett adott két Szalont. Persze nem ingyen, sőt, megkérte az árát, gondolom azért nem a hely exkluzivitása miatt, vagy a pluszszolgáltatások végett. 
Na, elkezdtünk vegyülni, itt már voltak népek, ment a biliárd, szólt a zene, teljesen jó hangulat volt, még ülőhelyet is találtunk egy sörpadon. Figyeltük a bennszülötteket, hogy hogyan reagálnak érkezésünkre. Tulajdonképpen sehogy, mintha ott sem lettünk volna. Ez előrevetítette azt az örömteli képet, hogy talán nem vernek össze hazafelé menet. 

Fogytak a sörök, nőtt az önbizalmunk, így betámadtuk a zenegépet. Kértünk vagy 15 zenét, és mentünk vissza a helyünkre. 
Ülök le, és érzem, hogy valami nedvesség önt el alulról. Mivel nem vagyok lány, ezért a nedvesedés okát nem a szexuális túlfűtöttség tájékán kellett keresnem. Eső se esett, inkontinenciával sem küzdök, mi a fészkes fene lehet. Csak nem hugyoztak az ülőhelyemre, azért az nagyon durva lenne, még egy ilyen helyen is. 
Na aztán az asztalon henderkező sörösüvegről sikerült arra asszociálnom, hogy valakinek sikerült kiborítania a sörömet. Megtorlás, leszámolás, gyilok, vendetta. Otthon ebből kifolyólag komoly verekedések szoktak kialakulni, az alföldi ember ugyanis erősen védi a magántulajdonát, mint a komondor a tanyát. Ha pedig valaki belerondít az alföldi ember magántulajdonába, az sok jóra ne számítson. Sőt, inkább rosszra. 
Már épp arra gondoltam, hogy összeráncolom a homlokomat, amikor odalépett egy srác, aki addig biliárdozott. Na, mondom ha te borogattad ki a seremet, akkor inkább ne állj elém. Nem vagyok én egy agresszív gyerek egyébként, inkább a pofám nagy. Az is csak magamban. Csak néztem hát, hogy mit akar, és csak reméltem, hogy nem kell elnézést kérnem, hogy kiborította a sörömet. Mer minek rakom ugye oda, ahol ő jár, az én kurva anyámat. 
Aszongya, bocs, az előbb kiborítottam a sörötöket, tessék, hozam másikat. 
OMGWTF.
Nézek haverra, mondom ez beteg? Aszongya lehet. Vagy csak olyan félelmetesen nézünk ki. Mondom, látod az is elképzelhető. Két ilyen szittya, kolbászon felnőtt, napbarnított, gémeskutatlátott alföldi parasztgyerek azért igen félelmetes látvány lehet a sok gizda szalonsörös hegyvidéki buckalakónak. Szóval volt respektünk, na. 
De ilyen még soha nem volt, hogy kiborítják a sörömet, és hoznak másikat. Kedvem lett volna keblemre ölelni a gyereket.

Aztán szólt Csernus mester, hogy záróra. Szedelődzködtünk, indulunk. Na de merre ugye. Volt bennünk már pár légkör, úgyhogy lövésünk nem volt, hogy merre van a kolesz. Mindegy, nem lehet olyan nagy ez a város, hogy ne találjuk meg reggelig. 
Botorkáltunk ott a setét éccakában, de csak nem keveredtünk ismerős környékre. Az ismerős környék az egyetlenegy utcát jelentett egyébként, szóval nem volt túl sok outunk.
Kezdtünk fáradni, éhezni, meg úgy alle zusamman minden bajunk volt, így betértünk egy pékségbe éhünket elverni. Megláttuk, hogy van valami kurva nagy valami kurva kevés pénzért. Tökéletes. Így részegen előjött az alföldi gondolkodásmód, hogy az a jó termék, ami minél nagyobb és minél olcsóbb. Ez nevén nevezve fokhagymás lepény volt, akkora átmérővel, mint a könyökömtől az ujjam végéig. Remélem mindenki gyorsan megnézte, a saját karján hogy az mekkora is valójában. Ugye milyen bazi nagy? Na, ez került írd és mond 190FT-ba.
És elkezdtük enni. És csak ettük, ettük és ettük, és nem akart elfogyni. Szerencsére semmi íze nem volt, ellenben hála az égnek olyan száraz volt, hogy az összes nyáltermelő kapacitásom kimerült 5 perc alatt. 

Fél óráig majszoltuk, és alig fogyott belőle valami. Szenvedtünk, zsibbadt az állkapcsom, olyan száraz volt a szám, mint a tapló, ellenben kurva éhes voltam és haza kellett találni. Kész, mondom, itt fogunk meghalni assetuggyukhogyhol, ránk találnak a helyszínelők itt az utcakövön feküdve, malomkőnyi lepénnyel a szánkban, talán még a híradóba is bekerülünk.
De mentünk azért tovább, és egyszer csak az Úr jelet küldött. Meglátni véltem ugyanis a pécsi tv-torony fényeit a magas dombokon. Felcsillant a remény! Mint egy jó hajós, ki a Sarkcsillag állását ismerve meghatározza a helyzetét, úgy kezdtem el én is gondolkozni, hogy a koleszből milyen perspektíva nyílott a toronyra. 
Csodák csodájára működött, fél óra múlva már a kollégium előtt örömködtünk, hogy micsoda túlélők vagyunk. 
Volt is kábé hat óránk a várva várt felvételi előtt, így gyorsan nekifogtunk aludni ... 

Másnap reggel madárcsicsergésre, de inkább arra ébredtem fel, hogy valaki a szomszéd szobában kiverte az ablakot. Kinézek, mindenfelé üvegcserepek, vakarom a fejem, nézek oldalra, sem vért, sem hullát nem láttam, így behúztam a fejem. Enyhén másnapos voltam, ami az elfogyasztott sör mennyiségét tekintve nem volt olyan meglepő.
Elmentem a közös tusolóba zuhanyozni, valamilyen oknál fogva nem erőszakoltak meg, pedig bent voltam majd háromnegyed órát. Jól esett a zuhany, felfrissültem, közben pedig erőt gyűjtöttem a nagy feladathoz.
Felöltöttem vagány öltönyömet, feltettem vagány napszemüvegemet, és egy gyors, de annál táplálóbb reggeli után elindultunk a tett helyszínére.

Szerencsére nem kellett messze menni, a vadonatújnak tűnő épület a gettókollégium hátamegett volt. Persze már ott tobzódott mindenki, papírokkal, tanultak veszettül. Mert azt elfelejtettem mondani, hogy mindenkinek választania kellett egy témát, amiről majd a bizottsággal trécselni fog. Én az "esélyegyenlőség az oktatásban" címűt választottam. Egyrészt azért, mert az ugye nincs, és ami nincs, arról könnyebb beszélni, mint arról, ami van. Másrészt meg ez egy nagyon divatos téma, lássák csak, hogy én mennyire naprakész vagyok, és hogy törődök a szerencsétlen sorsú kisebbségekkel. (pill, kimegyek zsepiért...)

Na, ehhez a témához adtak egy cirka 20 oldalas tanulmányt, amit nyilván le se töltöttem, nemhogy elolvastam, urambocsá megtanultam volna.
Saját kútfőmre és halandzsaképességemre hagyatkoztam, ami már párszor bevált.

Úgy kezdés előtt 10 perccel már úgy gondoltam, hogy érdemes lenne az ajtó közelébe állni. Odabattyogok, megállok ott bámészkodni, erre egy csaj megszólít, hogy írjam alá a névsort. What névsor? Hát az érkezési sorrendet felírták, hogy ne legyen vita arról, hogy milyen sorrendben megyünk be. Jajóvanköszi. Mondom neki csibém én tegnap délben már itt voltam, kíváncsian várom melyiktek tromfol rá erre. Nem szólt semmit.

Nézem a listát, nézem az első nevet. Ugye aki legelőször írta rá a nevét, valószínűleg az találta ki ezt az egész fasságot. Na, odafirkantom a nevem 25.-nek. Én ráérek. Amúgy voltunk vagy hárman fiúk, a többi 30 mind lány.

10-kor behív mindenkit a bizottság, tájékoztató, stb. Megkérdik, hogy névsor szerint hívjanak-e minket be, vagy megoldjuk máshogy. Meeeeeeeegoooooooooldjuk, mááááááááár vaaaaaaaaaan nééééééééééévsoooooooooooor. OMGTW. Ilyet utoljára általános iskola 2. osztályában hallottam, amikor a hetes azzal dicskedett, hogy szépen letörölte a táblát vizes ronggyal.

Na jó.

Elkezdődött a móka, úgy álltak az ajtónál a hülyepicsák, mintha faszt osztogattak volna mögötte. Mi bekempeltünk egy sarokba, és próbáltuk dehidratált szervezetünket feltölteni. Itt már valahogy éreztem, hogy tökutolsónak fogok bemenni.

És a fene egye meg, megint igazam lett. 3,5 óra várakozás után elfogyott minden hülyepicsa, és maradtam én. Mindenki, aki kijött, azt mondta, hogy töööökre lazcsi volt a beszcsi, csakcsi a szakdolcsiról dumcsiztunk és semmi máscsirólcsi csi.

Bemegyek, jónapokat kívánok, gyüttem.
Jaj, de jó, hogy jött, meséljen a szakdolgozatáról, meghogy miért jött ide. Mesélek. Aztán a professzordékánadjunktus úr úgy gondolta, hogy megtréfálja ezt a messziről jött alföldi parasztgyereket. Feltette ezt a rendkívül szimpatikus és segítőkész kérdést:

"Akkor, ha már az ifjúság volt a témája szakdolgozatában, kérem elemezze a mai ifjúság helyzetét, problémáit és a megoldás lehetséges módszereit a mai gazdasági, társadalmi és politikai viszonyok tükrében."

Azt hitte, hogy ezzel majd jól beéget, és felsülve távozok. Elvégre ezen a kérdésen az egész oktatásügyi minisztérium húsz éve nem vergődik zöld ágra, de én mindjárt megoldom két perc alatt.  Megegyébkéntis mit képzelek én, hogy onnan az alföldről idejövök a felszentelt, aranyporral hintett iskolájukba. Látszik, hogy nem olvassa a naplómat. Olyan, többszörösen alá-és mellérendelt szerkezetekből álló cicerói körmondattal válaszoltam meg az összes kérdést egyszerre, amit még a naplómba se írtam soha. Pedig az nagy szó. Nyomtatásban kb. egy háromnegyed oldal lett volna, szóban olyan két perc.

Néztek is nagy szemekkel, hogy wtf. Fellocsoltam őket, mondom haladjunk, mert mennék haza, már szédülök ettől a sok hegytől meg dombtól.

Utamra engedtek.

Közben kijött haver is a másik bizottságtól, mondta, hogy kész, el vagyunk veszve, ide soha nem vesznek fel minket. Mondta ugyanis neki a bizottság elnöke, hogy valószínűleg csak azokat veszik fel, akiknek többletpontjuk van. Mondom ez kurva jó, nekünk nem sok van. Konkrétan nulla. Mert honnan lehetne többletpontod?

  1. Több szakmád van. Namost 22 évesen honnan a vérzivataros picsából legyen több szakmám?
  2. Cigány vagy. Ez a legjobb, csak azért kapsz többletpontot, mert cigány vagy. Éljen a diszkriminációmentes felsőoktatás.
  3. Van egy csomó testvéred. Lásd előbbi pontot. Anyádék nemzőképességén múlik, hogy mehetsz-e továbbtanulni.
  4. Első helyen jelölted meg az adott iskolát. Ez is kurva jó, nem?
  5. Olimpikon vagy. De várjáávárjááá, csak az olimpiai 1.-2.-3. hely számít. Ha csak negyedik lettél Pekinben fedett pályás távolfingásban, akkor rácsesztél. Az is érdekes, hogy több pontot ér az, hogy cigány vagy, minthogy megnyertél egy olimpiát. Kérdés, hogy melyik mögött van több teljesítmény ugye.

Ergó, ha egy normális családból származó normális ember vagy, akkor nem kapsz te semmilyen többletpontot, és mehetsz a bányába. Marha jó, nem? Ez ám az esélyegyenlőség az oktatásban. Nem beszélve arról, hogy nyilván azokat fogják felvenni először, akik ott végezték az alapszakot.

Na mindegy, amúgy sem hozott lázba annyira Pécs, hogy sírjak utána. De az kurva jó lenne, ha felvennének Szegedre. 30.-án lesz a felvételi, gud lákk for mí.

A sors fintora, hogy végül Pécsre vettek fel, Szegedre meg nem. Szegedre is felvettek volna, csak valami furmányos ok miatt ők nem fogadták el azt az igazolást a nyelvvizsgámról, amit a pécsiek igen. Ennek az okára így nyolc év távlatából sem sikerült rájönnöm, és valószínűleg a hátralévő 40-50 évemben sem fogok.

Egyébként a pécsi felvételinek az egyetlen haszna az volt, hogy megírtam róla ezt a posztot. Levelező tagozat volt ugye, ami azt jelentette, hogy hetente el kellett buszoznom Pécsre, ott tölteni a hétvégét, majd hazabuszozni. Ez tök jó mókának tűnt egészen addig, amíg az első alkalommal ki nem derült a helyszínen (miután másfél órát vártunk az első óra előtt az első tanárra) hogy azon a hétvégén az összes óra elmarad. Azt inkább nem részletezném, hogy miket gondoltam és mondtam az ezt követő percekben.

A következő hétvégén aztán bepótoltuk azt az egy órát, ami elmaradt. A többi nyolc-kilenc meg ismét csak elmaradt, én meg ott álltam az iskola előtt, mint egy kivert kutya. Na, itt döntöttem el, hogy köszönöm a lehetőséget, de nekem ennyi ebből elég volt. Két hét, húsz óra utazás, több tízezer forintos szállás, és egyetlen megtartott óra a bevezetés a miafaszom című tárgyba, ami ilyen középiskolai szintű marháskodás volt kb. Úgyhogy több órán nem jelentem meg.

De a vicc az, hogy a félév végén kaptam egy email értesítőt a tanulmányi rendszertől, hogy ebből és ebből a tárgyból ötösre levizsgáztam, és ez rögzítésre került a rendszerben. Egy darabig reménykedtem benne, hogy majd egy olyan e-mailt is kapok, hogy gratulálunk, ön sikeres államvizsgát tett, de erre sajnos nem került sor. Pécsen meg azóta se voltam, és azóta se tudom, hogy most akkor Pécsett, vagy Pécsen, és hogy ha rosszul mondom megköveznek-e a pécsi főtéren.

A bejegyzés trackback címe:

https://firestarter-18.blog.hu/api/trackback/id/tr2612652461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Untermensch4 2017.07.13. 20:26:01

"... valami furmányos ok miatt ők nem fogadták el azt az igazolást a nyelvvizsgámról, amit a pécsiek igen. Ennek az okára így nyolc év távlatából sem sikerült rájönnöm, és valószínűleg a hátralévő 40-50 évemben sem fogok."
Nekem van egy tippem. Azzal a feltételezéssel kezdődik hogy a nyelvvizsga-bizonyítványod külalakja és feliratozása nem volt műszakirajzhoz méltó pontossággal azonos kinézetű a rigóutcai szabvánnyal. Ha az időpontok is stimmelnek akkor a méltán híres alföldi pletyka révén a szülőfalud/városod/megyeszékhelyed közelében fekvő Szarvas nevezetű helyen előfordult (vala) főiskolai nyelvvizsga-bizonyítvány sztoriját ajánlanám.
Szegeden hallottak vmit a kabátlopási ügyről és kb húztak időben és térben egy határt körzővel Szarvas körül. A körön belüli nyelvvizsgákat a biztonság kedvéért nem fogadták el, úgyis nagy a túljelentkezés. :)
De ez csak fikció, és gyanítom hogy annyira nem szívügyed az a papír.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2017.07.15. 17:57:13

@Untermensch4: Fogalmam sincsen, ez már örök rejtély marad :)