Gondolatok erről-arról. Meg amarról. Így meg úgy. Meg amúgy is. Szóval blog. Vagy mi.

Célegyenes

Így születik egy regény - 10. rész

2017. november 03. - Firestarter.18

kep.jpgElengedtem első gyermekem kezét.

 

 

 

 

 

 

Sokan megírták már, milyen érzés, amikor az ember leadja első kéziratát. Mindenki valami magasztos pillanatnak éli ezt meg, mint amikor Mózes bemutatja a kőtáblákat az embereknek, vagy Edison kezében felvillan az első villanykörte. Ha engem kérdeztek, én úgy éreztem magam, mint egy szülő a hosszú nyári szünet után, amikor a négy gyereke vége elhúzott az iskolába, és csend van. Szeretem ezt a könyvet, de őszintén megmondom, már rohadtul elegem volt belőle a végére, mikor már huszadjára írtam, és negyvenedjére olvastam át. A végleges verzión kívül hét másik van a gépemen, ez hat átírást jelent, és mind a hatnál volt olyan pillanat, hogy azt éreztem, jobb lenne inkább az egészet a lomtárba gyömöszölni. Nehéz szülés volt, rengeteget tanultam belőle, és nemcsak az írásról, de mivel mindent magam csináltam, ezért a szerkesztésről is. A következő így talán már kicsit könnyebb lesz. Mert ha nem, akkor bajban leszek.

Főleg azért volt marha nehéz megírni (illetve hát jól megírni) ezt a regényt, mert amikor elkezdtem, akkor még fogalmam sem volt semmiről. Útközben tapogatóztam ki az utat mindenféle segítség nélkül, amit egyik nap leírtam és tök jó ötletnek tűnt, azt egy hét múlva kitöröltem. Az első sorokat, amikből mára egy betű sem maradt meg az eredeti formájában, majdnem pontosan öt éve írtam le két sör mellett. Akkor biztos voltam benne, hogy két-három hónap múlva készen lesz a regény, és kurva jó lesz. Aztán, amikor pár nap múlva visszaolvastam ráébredtem, hogy ez bizony kurva szar, és sosem fogom megírni ezt a regényt. Na, az elmúlt egy évben, a hat átírás alatt e két állapot között pattogtam, mint egy pingponglabda, és még mindig nem tudom, hogy amit alkottam, az jó, vagy rossz. Annyi biztos, hogy most ezen a szinten tartok, jelen pillanatban ennyit tudok, és ha az égiek velem vannak (vagy legalább nincsenek ellenem) akkor lesz majd ez még jobb is.

Ott tartunk egyébként, hogy a kézirat a kiadónál van, a grafikus gyártja a borítót, és ma megkaptam az ISBN-számot is, amit nem tudom, talán majd a tarkómra tetováltatok. A dolgok innentől már nem az én kezemben vannak, de a tervek szerint decemberben a boltokba kerül a könyv. Remek karácsonyi ajándék, csak szólok, kacsintósszmájli.

Addig sem tétlenkedem, már el is kezdtem írni a következőt. Illetve hát először is átírni, mert ez is egy régebbi projekt. De mindig úgy vagyok vele, és ezt nagyon utálom, hogy amint leülök írni valamit, rögtön egy tök másik történet jut eszembe, és azon kezd pörögni az agyam, én meg hiába mondom neki, hogy oké, haver, ez kurva jó, majd ezt is megírjuk, de most inkább ezzel foglalkozzunk itt ni, baszik rám hallgatni.
Természetesen megint ez történt, így most már ott tartok, hogy ha évente két regényt megírok, akkor az elkövetkező három évben már nem nagyon kell új ötleteket kitalálnom. És akkor még nem beszéltem arról a kb. 15 novelláról, ami szintén arra vár, hogy megírjam.
Valaki egyszer azt mondta, hogy az ember, amíg fiatal, mindig azon gondolkodik, hogy miről írjon, aztán meg később, rájön hogy azt a sok mindent, amit kitalált, sose lesz ideje megírni.

Említettem valamelyik korábbi posztomban, hogy egy hivatalos kiadó hivatalos lektora „retrónak” minősítette a kéziratomat, és ez a mai napig nem hagy nyugodni. De asszem, ahogy egyre több kortárs, vagy legalábbis modernebb regényt olvasok, kezdek rájönni, hogy mire gondolt. Nem igazán szeretek egyébként kortársat olvasni, mert nagyon ingadozó a minőség, és semmit nem utálok jobban, mint napokat pazarolni egy rossz könyvre, amikor annyi jó is van.

Amit megfigyeltem, manapság nagy divat a regényeket E/1-ben írni. Fogalma sincs ez miért van így, és mi ez az újhullám. Egyszer egy nagy író azt mondta, hogy ez a kezdők módszere, mert sokkal egyszerűbb úgymond naplószerűen írni a történetet, és nem kell csak egy szereplő nézőpontját bemutatni. Megmondom őszintén, engem nagyon idegesít ez a nézőpont és az, hogy az író belekényszerít engem a saját fejébe, és ilyen „kedves naplóm” - szerűen mesél. Néhány kivételtől eltekintve nem tudok olyan helyzetet elképzelni, ami ezt a nézőpontot indokolná.

A másik dolog, amit megfigyeltem, ma már úgy tűnik nem divat leíró és hangulatfestő részeket írni. Az utóbbi könyvek, amiket olvastam, illetve olvasok (Dan Wells: Szellemváros, Tom Rob Smith: A tanya) pont ilyenek. Teljesen sterilek a szövegek, mintha az ember egy forgatókönyvet olvasna. Még King is eléggé visszafogta magát a Mr. Mercedesben, és az első fejezetet nem számítva nem írt hosszú, lassú, feszült, igazi kinges jeleneteket. Így szerintem nem lehet igazán elmerülni a szövegben, az emberben nem támadnak érzések, hangulatok. Tom Rob Smith elvisz Svédországba, de igazából semmi svédországos nincs a regényben, a felbukkanó jávorszarvast és a random beszúrt svéd szavakat leszámítva akár Mátészalkán is játszódhatna a történet. Nem tudom, hogy ez egy ilyen újhullámos szerkesztési elv, hogy a szövegeket csontvázig lecsupaszítják, vagy egyszerűen így írnak a mai írók, minden esetre ez a stílus nagyon távol áll tőlem. Mondhatni, retró vagyok.

Én szeretem elvinni az olvasót magammal, azt akarom, hogy ott legyen a szereplőkkel, lássa, amit ők látnak, hallja, amit ők hallanak, ölelje körbe őket a világ és a történet, támadjanak bennük érzések, gondolatok, benyomások. Oké, hogy a felgyorsult világban pörgetni kell a regények cselekményét, és ma már mindenki átlapozná az Arany ember első harminc oldalát, de a ló túlsó oldalára sem szabad átesni, mert akkor úgy fog átmenni a regény az olvasón, mint a három napos kefír.

Persze benne van a pakliban, hogy én tévedek, majd ez is kiderül.  

A bejegyzés trackback címe:

https://firestarter-18.blog.hu/api/trackback/id/tr9013160636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zoltankiricsi 2017.11.03. 17:58:42

"Említettem valamelyik korábbi posztomban, hogy egy hivatalos kiadó hivatalos lektora „retrónak” minősítette a kéziratomat, és ez a mai napig nem hagy nyugodni."

attól függ mire specializálódott az a kiadó. ha kortárs magyar "posztmodern" regényekre, akkor pozitav, ha leretrózta a tiédet, mert ez azt jelenti, hogy nem a divattal sodródsz. a hivatásos irodalomkritikusok és lektorok világa nagyon beszűkült tud lenni néha, sokszor nem is látnak túl esterházyn meg nádason. sarkítok persze, de érted, mit akarok, na :D

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2017.11.03. 19:55:33

@zoltankiricsi: Ez ilyen fiatalosch kiadó, nem posztmodern, nem sznobkodó, hochmagyar, de értem mit akarsz :)

vollen 2017.11.04. 15:26:21

Az egységsugarú blogolvasód honnan ismerheti fel a könyvedet?

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2017.11.04. 17:02:05

@vollen: Ha eljön az ideje minden kiderül, nyilván nem fogom titokban tartani :)

IlgumBulgum 2017.11.04. 21:49:04

Franc se tudja, hogy ilyenkor mit kell mondani, maradjunk a kalap szarban, bár lehet hogy ez teljesen más szituációra vonatkozik.
Lényeg, hogy amikor megjelenik a könyv én megfogom venni.
Good luck.
Vagy kalap szar.... tetszés szerint :-)))