Gondolatok erről-arról. Meg amarról. Így meg úgy. Meg amúgy is. Szóval blog. Vagy mi.

Happy f’kin Valentin-napot!

2018. február 14. - Firestarter.18

 

valentines.jpgMivel lázadó szellemként teljesen bojkottálom a Valentin-napot, így csak mint kívülálló figyelem ezt a varázslatos ünnepet.

 

 

 

 

Megvallom én már egészen fiatal koromban sem értettem az egész Valentin nap koncepcióját, főleg, mivel nem virágárus-családból származom. A szerelem szép dolog, a szerelem jó dolog, a szerelem két ember (vagy három, négy, nem tudom manapság éppen mi a divat) magánügye. Akkor hogyan lesz ebből népünnep?
Tegnap leszaladtam a Teszkóba, már tele volt a bolt kétségbeesett férfiakkal, akik a csak erre a napra felárazott, zörgős papírban árult, vödör vízben ázó, előrecsomagolt rózsák erdejében keringtek, mert ilyenkor ezt kell venni, ez van kiadva parancsba, és a NŐ ezt várja, mert másnap szépen elrendezett Instagram fotókat kell készíteni annak bizonyságául, hogy biz őt szeretik, melynek legkifejezőbb módja a 8 eurós szálas rózsa és az 5 eurós Raffaello.  

Ne nézzetek azért teljesen bunkónak, én is szoktam virágot venni a feleségemnek, meg elmegyünk vacsorázni, meg romantikázni, de pont nem azon a napon, amikor ez kvázi kötelezően elő van írva. Pont ettől a kötelezőségtől, az előírt formulák görcsös és kényszeres alkalmazásától veszik el az egésznek az értelme. Én egyébként egy ideje a vágott virágot preferálom, mert a cserepes is ugyanúgy elpusztul, de a vágott elpusztítása mégiscsak humánusabb. A cserepes virág hónapokig tartó haláltusáját nézni, na az igazi barbárság. Tegye fel a kezét, akinél még életben van a tavaly vett cserepes virág! Na, ugye.

De ahogy hallom, van, ahol már tüntetést szerveznek a Valentin-nap ellen, mert sok szingli érzékeny lelki világában törést okoz, hogy mások szerelmesek. Azért mennyire elbaszott lelki világgal kell már rendelkezni ahhoz, hogy valakit annyira zavarjon mások boldogsága, hogy tüntetést szervez ellene. Ezt leszámítva teljesen egyetértek, én is tüntetést fogok szervezni a milliomosság ellen, mert én nem vagyok az, és nagyon bántó a számomra, hogy mások meg igen.

Egyébként kifejezetten hálás vagyok az égieknek, hogy annak idején jó idejében lestipistopiztam a feleségemet. Ha most kellene párt találnom, hát kurva nagy szarban lennék. Így, akárcsak a Valentin- napot, ezt a modern párválasztási rituálét is csak kívülről figyelem.
„Hol vannak az igazi férfiak?” Minden héten van egy ilyen fájdalmas jajkiáltásba burkolt poszt itt az indexen (biztos máshol is). Hát ott bazmeg, ahol az igazi nők, akik nem néznek hülyének, ha fel akarod rájuk adni a kabátot, vagy előre engeded őket az ajtónál, nem egész nap a Facebookon csücsörítenek, különféle testrészeiket nem dúsítják műanyagipari melléktermékekkel, egyéniségük nem abban csúcsosodik ki, hogy nagyon eredeti álomcsapdás tetoválást rajzoltatnak a combjukra (hogy utána a farmerjüket kiszakítsák combnál, hogy látsszon is az a rohadt tetkó, ha már felvette rá a Providentet), az első randit nem Bora Borán képzelik el, és ha elmondanak két mondatot nem azon gondolkozol, hogy agyonverd egy Képes Világenciklopédiával. Persze ha ezeket elmondod nekik, akkor aljas nőgyűlölő vagy, és talán még kampányt is indítanak arra, hogy kicsináljanak.

Aztán sokan vannak, akik felháborodnak azon, hogy elanyagiasodott a Valentin-nap. Csókolom, most tetszett felébredni a hibernálásból? Ma már az összes ünnep arról szól, hogy ha szeretsz valakit, akkor VEGYÉL neki valamit, mert akkor tudni fogja, hogy szereted. Minél nagyobb valamit veszel, annál jobban szereted. De a legszebb az egészben az, hogy ez nem kötelező. Az ünnepek nem elanyagiasodtak, csak úgy, maguktól hirtelen. Az emberek elanyagiasították őket. Mert az nem elég, hogy azt mondod a párodnak, hogy szeretlek, nem. Venni kell egy kínai fröcsöntött szirszart, amire rá van írva, hogy I LOVE YOU, és amivel majd az első kisebb veszekedésnél jól fejbe is dobál. Ettől majd tudja, hogy szereted.
Nem, nem a gyártó a hibás, aki ilyen fröccsöntött szarokat meg plüssmacikat készít és árul. Nem ő anyagiasítja el az ünnepeket, ő csak profitot próbál termelni, mivelhogy ez a dolga. Te anyagiasítod el azzal, hogy megveszed az ilyen szarságokat, és a nőd, hogy igénye van rá.      

Totál nem kapcsolódik a Valentin-naphoz, de ma megint megtalált LinkedInen egy fejvadász, ez kb. a hatodik két hónap alatt. Szeretem egyébként a LinkedInt, minden héten lesz egy új indiai barátom, akik fogalmam sincs, miért jelölnek be, de hát én nem vagyok semmilyen internacionális kapcsolat ellen, úgyhogy vissza is jelölöm mindet szorgosan.
Szóval írt ez a leányzó (neki sem volt jobb dolga Valentin-napon), és akárcsak a másik öt, ő is angol-magyar fordítókat keres gaming területen.
A fejvadászokban az a közös, hogy mindegyik fantasztikus ajánlatokat hoz, remek csomagokat, de amikor rákérdezel, hogy mégis melyik cég nevében járnak el, akkor jön a nagy kuss. Merthogy ők azt nem mondhatják még el. Majd később. És mégis mennyiért? Azt sem mondhatják el.
Pedig ebből a két válaszból már marha jól meg tudnám mondani, hogy érdekel-e az ajánlat, és akkor egy csomó felesleges kört nem kellene lefutni. Rohadtul nem érdekel, hogy milyen eü biztosítást adnak, hogy on site konditerem van és fasza relocation package. Három dolgot írjon le, mit, hol, és mennyiért. Na, pont ezt a hármat nem lehet még harapófogóval sem kihúzni belőlük.
Mondjuk Írország nem olyan nagy, hogy ne lehessen rájönni, három cég van, amelyik folyamatosan fordítókat és game testereket keres (ez sokat el is mond mind a háromról), az egyik a Riot Games, a másik a Keywords, a harmadik meg valami csoze cég lent Corkban.
A Keywordshöz egyszer majdnem felvettek, League of Legendset kellett volna fordítani meg tesztelni. Megcsináltam két fordítás tesztet, mind a kettő marha jól sikerült, utána Skype-interjú, az is fasza volt, jön is a mail, hogy hát fiam Fire, maximálisan meg vagyunk elégedve, de mégis akkor hányas szintű vagy te a Lol-ban. Itt kénytelen voltam bevallani, hogy hatos. Azt nem tettem hozzá, hogy az is csak azért, mert a jelentkezésem után letöltöttem ezt a vackot, hogy azért csak lássam miről van szó, és elszenvedtem magam a hatodik szintig. Szó szerint, mert ennél a játéknál nekem még az aknakereső is izgalmasabb. Mondják aztán, hogy jajajajaj, hát az kevés, sorry. Én meg nem értettem, mert azt hittem fordítókat keresnek nem profi játékosokat. Így most nincs is fasza fordítójuk. Gyanítom ez a mostani fejvadász is e három valamelyikétől jött, merthogy cégnevet nyilván ő sem írt.

Egyéb jó híreink közé tartozik, hogy a rövidfilm forgatókönyve (tudjátok, amivel jövőre Oscart nyerünk) 99.9%-os készültségben van.

A bejegyzés trackback címe:

https://firestarter-18.blog.hu/api/trackback/id/tr5513669248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MedikJohnson (törölt) 2018.02.14. 18:24:34

Mennyire követed az Oscar-t? Mármint láttad-e a jelölt filmeket esetleg van-e akiért nagyon szurkolsz stb. Ja és nézted a tegnapi Juve - Spurst és fogod nézni ma a Real - PSG-t? :D (Én Juve szurkoló vagyok de inkább nem kommentálom a tegnapi meccset...)

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2018.02.14. 20:49:49

@MedikJohnson: Áhh, esélyem sem volt még. Egyébként azok se nagyon nézik meg a filmeket, akik szavaznak, az Oscar kőkemény lobbi, de ezt nem itt hallottad :) Még a United meccseit se nagyon van időm megnézni, (mondjuk ezzel sokat nem veszítek) nemhogy mást :)

Labenido Sweet Lo · http://dasha.blog.hu/ 2018.02.15. 07:46:03

...végre! Az uram azt mondta, majd ha Bálint leszek, felköszönt ezen a napon. Addig nem! :D Viszont amennyiben Bálint lennék, az uram ..finomanfogalmazva b.zi lenne, de akkor meg nem alkotnánk párkapcsolatot. Legalábbis én Bálintként vele. Viszont ha és amennyiben mégis Bálint lennék, én sem vennék gazat a saját nevem napján másoknak, akik nem Bálintok.
Egyébiránt, tegnap az uram mégis hozott egy csomag aszalt gyümölcsöt nekem, de nem azért, mert valamilyen nap van, hanem mert máskor is szokott... Ha meg virággal tért volna haza, megmértem volna a lázát, és még az is lehet, hogy elhagyom, mert nekem sablonosan gyanús, ha EGY napon szeretnek, és EGY napon vagyok Nő...
Akinek erre van igénye, annak valahol nagyon megakadt valami... Viszont boldogok a lelki szegények, ezért posztolgatják telivigyorral a gazukat... hát, ezvansrácok.

p.i.g 2018.02.15. 11:34:11

Rohadt nőgyűlölő vagy

:-)

Nagyon jó cikk...

Untermensch4 2018.02.17. 23:30:38

@Firestarter.18: Ez tényleg olyan jó lett hogy nem lehet kiemelkedően jó részt idézni belőle mert az egész az. :)

A "kell" meg a többi elleni lázadást én már annyira túltoltam hogy MINDEN, szokásosan ünnepnapnak gondoltat bojkottálok, se névnap, se születésnap, se semmi, (Az ács fia amúgy is tavasszal született, ha olyanom van hogy értékelem a militáns szektavezér-zenmester szinkretizmust, mindegy mit ír a naptár.) A gyerek születésnapja még kapott némi haladékot amíg elég nagy lesz hogy megértse az érveimet, kb addigra úgyis kezdi a saját lázadó korszakát... :)