Gondolatok erről-arról. Meg amarról. Így meg úgy. Meg amúgy is. Szóval blog. Vagy mi.

Egy alföldi hülyegyerek horgászkalandjai az óceánon

2018. július 02. - Firestarter.18

shore.jpgŐsi kultúrák és elemi erők csaptak össze a homokos parton.

 

 

 

 

 

Egy korábbi, a Hogyan kerül a halászlé a karácsonyi asztalra című, méltán ismeretlen bejegyzésemben már kitértem arra, hogy nem vagyok egy nagy halászember. Kiskoromban nem bojlival etettek, és nem tudom, mikor van a narancsúszójú görbekisküsz ívási ideje. Egy horgot azért meg tudok kötni, és a jó végén fogom meg a botot, de ha Matula bácsival elindulnánk a berekbe, az öreg valószínűleg fertályóra után önmeggyilkolási szándékkal a nádasba vetné magát. Ennek ellenére valamiért viszketeg ingerenciát éreztem arra, hogy elinduljak horgászni az óceánra.

Írországban azért jó horgászni, mert az ilyen analfabéták is, mint én, kedvükre pecázhatnak. Nem kell engedély, vizsga, napijegy, meg ilyen fasszágok, kimész a legközelebbi vízre, belógatod amit akarsz, és a kutyát nem érdekli, mit csinálsz. Egyedül lazacra és tengeri sügérre van valamiféle korlátozás, de ilyen nagy ambícióim nekem sose voltak.

Annak, aki nem látta még a saját szemével, elmondom, hogy az óceán kurva nagy ám. Sokkal nagyobb, mint amennyi hal van benne, így aztán nagyon nem mindegy, hogy az ember hol kezd neki horgászni. Én is alapos kutatómunkát végeztem, öreg tengeri medvék beszámolóit olvastam, meg olyan youtube videókat néztem, amiken a napszítta arcú bácsik eleve érthetetlen dolgokról beszéltek, mindezt olyan akcentussal, hogy a Rigó utca elrepülne ijedtében. Ennek ellenére a harmadik videó után már marha okos voltam, kentem vágtam mikor jön a dagály, mikor megy, és közte mit csinál. Már kedvem lett volna felhúzni egy kék-fehér csíkos pólót, és rágyújtani egy pipára.

A normális emberek egyébként az óceánon hajóról horgásznak, mert a horgászás egyik, ha nem az első alapelve az, hogy oda kell menni, ahol a halak vannak, ők pedig csalafinta módon inkább a nyílt vizeken tanyáznak. Na, én ilyesfajta könnyítésekkel elvből nem élek. Én a horgászat protestáns ágát képviselem, ahol minden flactól mentes, fair küzdelem zajlik ember és állat között.
Ezzel kicsit őseink emlékének is adózok, kik még nem kedvtelésből horgásztak, hanem azért, hogy ne dögöljenek éhen. Nekik sem volt halradarjuk, motorcsónakjuk és milliós felszerelésük, amire örömében önként cuppan rá a hal. Így egyszersmind azt is kipróbálhatom, hogy én hogyan lennénk képes felvenni a küzdelmet a természettel, és milyen eséllyel maradnék életben a vadonban. (SPOILER: elég szar eséllyel)

Szóval alapvetően elég jól kiokosítottam magamat, már csak csalira volt szükségem. A csali gyerekkoromban gilisztát, kenyérgalacsint és csemegekukoricát jelentett, de valami azt súgta, hogy ezek a flancos tengeri halak nem fanyalodnának rá ilyen kosztra.
Bemegyek hát a horgászboltba, ahol szerencsére könnyű volt választani, mert csak négy és fél millió fajta csali volt fellógatva a falra, úgy nézett ki a bolt, mint a céllövöldék a búcsúban. A kicsitől a nagyon át az akkoráig, amivel már Godzillát is ki lehetne fogni. Vakarom a hülye alföldi fejemet, hogy akkor most milyet.
Szerencsére az eladó srác éppen felnézett az okostelefonjából, és érdeklődést mímelve megkérdezte, segíthet-e. Mondom az jó lenne, mert ez a történet vagy úgy fog végződni, hogy mindent megveszek, vagy úgy, hogy semmit. Erre kérdi, hogy mit akarok fogni?
A fasz tudja, gondoltam magamban, a fene se hitte, hogy ez így működik, mint az étteremben, hogy rendelni lehet. Meg egyébként is én kb. egy tucat halfajt tudok viszonylag kis hibaszázalékkal megnevezni, és ebből egészen pontosan nulla él a tengerekben. Na jó, a makrélát még ismerem.
A srác végül beállított azzal a fallal szemben, ahol a kisebb csalik voltak, és azt mondta, innen válasszak, mindegy melyiket, amelyik tetszik. Azt már nem kérdeztem meg, hogy ha mindegy melyiket választom, akkor minek van hat és fél ezer fajta. Meg hát baszki nem nekem kell tetsszen, hanem a halaknak. Mivel mindig is marha jó voltam matekból, gyorsan rájöttem, hogy olyan szereléket kell választanom, amin sorba kötve több csali is van. Több csali, több hal, nem? Há de.

Végül vettem egy ilyen cuki kishalasat, egy konfettire hasonlítót, meg egy szép színes tollasat, ami még fülbevalóként sem keltene olyan nagy feltűnést egy cigánybálban. Indulhatunk!

Tíz kilométer kocsikázás után elértünk a nagy víz megfelelő pontjához, mely nevezetesen egy strand volt. Ennek a strandnak a végén volt egy hosszú félsziget, annak a csücskét kellett megcéloznom, úgy ránézésre egy tízperces sétával.

Mivel marha meleg volt aznap, a strand tele volt ún. strandolókkal. Partra vetett nagymamák, síró kisgyerekek, alacsonyan szálló sirályok, feck offok és kurwa macok között botladozva indultam el, nagyon figyelve arra, hogy lehetőleg egy homokvárba se gyalogoljak bele, ezzel kivívva egy helyi Tónyó haragját.
A homokon egészen jól haladtam, és ahogy a strandoló csürhéket magam mögött hagytam, egészen idilli volt a táj. A víz szikrákat vetett, az ég valószerűtlenül kék volt, és a csendes hullámok lustán nyalakodták a partot. Én meg marhára izzadtam már, és úgy becsültem, hogy a tízperces séta inkább lesz húsz.

Aztán elfogyott alólam a homok, és fejnagyságú köveken kellett egyensúlyoznom a már harminc percre lévő horgászhely felé. Ez két, jobb napokat is látott bokával különösen izgalmas feladat volt. A kövek gurultak, én anyáztam, és még jobban izzadtam, mely izzadtság nyilván utat talált a szemembe.
Félig vakon botladoztam a döglött rákok és bűzős tengeri hínárok között, melyekből hatalmas rajokban ilyen bolhaszerű baszások ugrándoztak ki, melyekről csak remélni mertem, hogy nem csípnek, szúrnak, harapnak, vagy bármi.
Aztán tök véletlenül elnéztem jobbra, és láttam, hogy fent, a part egy magasabb részén kis ösvény van ám, ahol a normális emberek közlekedni szoktak. Felkapaszkodtam, majd körbenéztem, és úgy éreztem magam, mint ahogy Tom Hanks érezhette magát a Számkivetettben. Körbe semmi, csak az óceán, alattam meg egy hangyafasznyi földdarab. Erővel szakítottam ki magam romantikus gondolataimból, és mentem tovább.

Először úgy tűnt, hogy jó ötlet volt felmenni az ösvényre, mert gyorsabban haladtam. Igen ám, de egy idő után lankásodni kezdett a terep, mély árkokba kellett leereszkedni, majd a másik oldalon felkapaszkodni, mely műveleteket nem feltétlenül laza homokban a legjobb véghezvinni. A vegetáció is burjánzani kezdett körülöttem, méter magas fűben gázoltam, melyről gyorsan kiderült, hogy viszketeg érzeteket okoz lábszártájékon, melyet szerencsére fokozott az izzadtságom. Ekkor már nem voltam benne egészen biztos, hogy ennek a kurva félszigetnek létezik egyáltalán vége.

De létezett, mert egy magaslatra felmászva megpillantottam. Itt azonban két problémával is szembesültem. Egy, a futóhomok dacára innen le is kéne jönni valahogy, kettő, a magaslat alján egy kurva kerítés van. Hogy ki és minek emelt kerítést ide, a halál fasza után nyóc kilométerre, örök rejtély marad. Egy dologban azért biztos voltam, ötven perc kutyagolás után nem egy kerítés fog megállítani. Nem is állított, és kerek egy óra után végre elértem a félsziget végére. Erre abból jöttem rá, hogy nem volt tovább szárazföld, csak víz. Kizárásos alapon úgy döntöttem, hogy ez lehet a horgászhely.

imag0017.jpg

Felpattintottam az első csalit (a konfettiset), és nagyon suhintva behajítottam, majd a youtube-on látott technikákkal lassanként húzni kezdtem kifelé. Jön, jön, majd hopp, már nehezebben jön! Aztán már nem jön! Gondoltam marha nagy hal lehet ez így elsőre, de miután a további rángatásokra nem reagált, rá kellett jönnöm, hogy valami 15. századi hajóroncsba akadhattam bele. Mivel senki nem volt a környéken, nyugodtan bazmegolhattam, mielőtt elvágtam a zsinórt. A sirályok gúnyosan röhögtem felettem, a halak meg gondolom a víz alatt. Erős kezdés.

Felraktam a cukihalas csalit, majd újra suhintottam. A csali egy halk csobbanás után elmerült, én meg húzni kezdtem kifelé. Semmi, de legalább, ki tudtam húzni a szereléket, és ezen ponton már ennek a részsikernek is tudtam örülni.

Jött a harmadik bedobás, egyenként sok sikert kívántam a kis cuki műanyag halacskáknak, majd suhintottam. Hatalmas, és váratlan reccsenés hasította ketté a tengerparti idillt, majd a botom felső vége lassan, amolyan törött fehér zászlóként ráhanyatlott a csuklómra. Aztán a csali egy halk csobbanás után elmerült a vízben, én meg ott álltam a kezemben a törött bottal, hogy most akkor mi a fasz van?

img_1530281923471.jpg 

Hát az volt, hogy miközben valahol az agyam hátsó szegletében megszólalt a Nagy Ho-Ho-Ho Horgász főcímdala, megint elvágtam a zsinórt, könnyes búcsút vettem a cuki gumihalacskáktól, és tíz perc intenzív és eseménydús horgászat után összecsomagoltam a cókmókomat, hónom alá csaptam kettétört botot, átmásztam a kerítésen, felmásztam a dombra, átvágtam a viszketeg füvön, átbukdácsoltam a köveken, át a strandoló tömegen, újabb egy óra gyaloglás után visszatértem a parkolóba, és mint aki untig kihorgászta magát, hazamentem a francba, hogy aztán a kispárnámba fojtsam a rám törő csendes zokogást.

Tanulság? Ha rájöttem, majd arról is írok egy posztot.

A bejegyzés trackback címe:

https://firestarter-18.blog.hu/api/trackback/id/tr2914088777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jossarian 2018.07.03. 15:02:40

Ez nagyon gaz volt :) a tanulsag, hogy legalabb kozepkategorias (nem kurvadraga) felszerelest kell venni :) Amugy meg jo iras, mint mindig

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2018.07.04. 10:55:05

@Jossarian: Ez a bot annak idején asszem 50 euró volt az orsóval együtt. Ez milyen kategóriának számít? :)

Jossarian 2018.07.04. 22:42:51

@Firestarter.18: atbasztak kategoriaba :D bocsi...

Jossarian 2018.07.07. 08:03:28

Probald ki az AbuGarcia-t. Nem muszaj a legdragabb legyen. Nekem egy tort el eddig, az is az en hibambol. Egy kb. 5 kilos csukat probaltam kiemelni meritohalo nelkul. A hal meglett de a bot banta:)

geryG 2018.07.10. 10:33:03

Tanulság? A brit szigetek a pontyhorgászat bölcsője, abban meg már itthon is szerezhettél tapasztalatot. YouTube helyett nézd a Korda MasterClasst, óceán helyett keress egy kis klubtavat, annyi lesz a különbség egy magyar tóhoz képest hogy más a sör a büfében és az utolsó nyugdíjas bácsi is Daiwa Basia-t használ.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2018.07.10. 13:55:14

@geryG: Jó hát gondoltam egyszer én is lehetek menő, meg hát ki kell próbálni mindent, meg ilyenek.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2018.07.10. 13:56:45

@Jossarian: Még mindig jobb hallal törni a botot, mint üresen :D

Jossarian 2018.07.12. 23:18:46

@Firestarter.18: na ugy-e!:D bar en annyira nem orultem a zsakmanynak. Azutan fogtam en meg joparat, olyat is ami sztem kuzdosportokat tanult kishal koraban, de sosem a bot rovasara

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2018.07.13. 15:40:37

@Jossarian: Bottörésem nekem is ez volt az első, ami azért is furcsa, mert ennél csak szarabb felszereléssel pecáztam ifjú koromban :)