Gondolatok erről-arról. Meg amarról. Így meg úgy. Meg amúgy is. Szóval blog. Vagy mi.

Egy kihagyhatatlan lehetőség kapujában

2018. július 12. - Firestarter.18

heaven2_1.jpgSzerencsésnek érzem magam, hiszen nem mindenki kerül ilyen kiváltságos helyzetbe.

 

 

 

 

 

 

A minap egy email landolt a bloghoz regelt e-mail címemre, ami már eleve gyanús, mert ide olyan ritkán érkezik levél, hogy szerintem tiszta pókhálós a bedobó nyílása. Két dolog miatt szokott ide levél érkezni, vagy lebasznak, mert valami marhaságot írtam (ki a fene gondolta volna, hogy a natúr joghurtban is van glutén), vagy akarnak tőlem valamit. Jellemzően felhasználni valamihez az egyik írásomat. Nyilván ingyen, mert hát pénzért dolgozni az ilyen szürreális vadkapitalista lázálom.

Na, ez egy harmadikfajta levél volt. Egy esély. Egy aranyozott kulcs, mely egy szebb világ rózsaveretes kapuját nyitja. Egy kihagyhatatlan lehetőség.
Amikor egy ilyen kihagyhatatlan lehetőséggel csengetnek be hozzánk, mindig jusson eszünkbe az üzleti élet legelső törvénye: ha valaki egy remek ajánlattal házal nálunk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy az ajánlat csak neki remek. Az igazán jó ajánlatokat ugyanis nem akarják ránktukmálni, azokba úgy kell bekönyörögnünk/benyalnunk/befizetnünk magunkat.

Ez az ajánlat is valami hasonló volt, persze az úriember úgy tálalta, hogy még én érezzem magam megtisztelve, ami az első pár soránál még be is jött. Kihúztam magam fonott karosszékemben, és összekacsintottunk a macskával, mert éreztünk, hogy most valami rendkívüli történik velünk. 
Aszongya ez a derék ember, hogy látta, hogy kint volt az egyik írásom Index címlapon, és hogy ez minden bizonnyal azt jelenti, hogy minőségi tartalmat gyártok. Itt mondjuk hangosan felröhögtünk a macskával, én a monitorra prüszköltem a kakaómat, a macska meg majdnem félrenyelte a lazacos wiszkászt, úgy kellett hátba veregetnem szerencsétlent. Aztán azt írja, hogy ezzel a teljesítményemmel kiérdemeltem a meghívást a Blogszövetség fennkölt páholyába. Itt kérdőn néztünk egymásra a macskával, hogy mégis mi a fasz az a Blogszövetség.

Én úgy képzeltem el, hogy ez egy ilyen titkos társaság, ahol holdtöltekor összegyűlünk valami baljós helyen, fekete csuklyát húzunk, elmormoljuk a Lorem Ipsum-szöveget, kommentelők vérét isszuk aranyserlegből, majd végül egy titkos szeánsz segítségével megidézzük ModorTibi szellemét. A macska szerint ez hülyeség, ő inkább egyfajta kerekasztalként képzelte el a Blogszövetséget, ahol a felesküdött Bloglovagok a világ megjobbításáért törekednek. De a macska mindig idealista volt.

A levél ekkor még nem tért ki arra, hogy mi is ez a Blogszövetség, ezzel fokozva a feszültséget. Jó dramaturgiai érzékkel előbb a problémát vetette fel, mely abból áll, hogy egyéni bloggerként bizony nagyon nehéz hirdetési pénzhez jutni. Ebben speciel igaza van, nálam sem tolonganak a hirdetők, hogy zsák pénzeket borigassanak az asztalomra. Sok blognál láttam már, hogy ki van írva, hogy ha tetszik a blog, akkor támogasd az írót egy üveg sör árával.
Lehet én is kirakok valami hasonlót. Csak nálam egy üveg Moët&Chandon Imperial Brut pezsgő árával lehet majd támogatni a szerencsétlen, nyomorgó bloggert (engem).

Aztán folytatta az úriember, hogy ha ezek az egyéni bloggerek a Blogszövetség berkeiben egyesülnek, akkor hatványozottan, mit hatványozottan, faktoriálisodottan több hirdetési pénzt tudnánk bezsebelni, amit a tagok majd jól elosztanak egymás között, s luxusautókra, temérdek kábítószerre, kurvákra és Maldív-szigeteki nyaralókra herdálnak el.
Ezen a ponton már viszketeg késztetést éreztünk a macskával arra, hogy megnézzük az úriember blogját, melyet készséggel be is linkelt nekem, és ahol ő, mint főszerkesztő tekint le a Blogszövetség felhőket nyaldosó bérceiről az alant világra, ahol a kis bloggerek szorgosan hordják össze a hirdetési pénzeket, miközben az ő bíbor palástját drámaian lobogtatja a szél.

Aztán a szemöldököm a tarkómig szökött fel, a macska meg a fejét csóválva lapozott egyet a Wall Street Journalban, amikor megláttuk, hogy az úriember blogjának utolsó, két hete írt bejegyzését kilencen olvasták el. Illetve kilencszer kattintottak rá. Én egymagam összehozok ennyi kattintást a blogomon, mert mindig sikerül elbasznom valamit az élesítés során, amit aztán javítanom kell. Szegény kollégának még ez az élmény is kimarad az életéből. Szomorúságomban nyomtam egy F5-öt, hogy legalább a tíz meglegyen neki, miközben a szemem előtt lassan szertefoszlott a Maldív-szigeteken megkérdőjelezhető korú lányok seggéről kokaint szippantó bloggerek képe.

De az üzleti érzék dicsérendő, elvégre ha látogatásonként kapunk egy lófaszt, akkor az ő kilenc (nekem köszönhetően már 10) lófaszát összeadva az én 500 lófaszommal az már 510 lófasz, amit ha testvériesen elosztunk, akkor az fejenként 255 lófasz, ami hát az ő szempontjából valóban sokkalta több, mint a kilenc (tíz) lófasz. A baj az, hogy a lófasz így is úgyis lófasz marad, aminek Ciccolinán kívül kevesen tudnak rajongással telt mosollyal örülni.  

Ha valakinek van esetleg hasonlóan remek üzleti ajánlata a számomra, még rengetek levél fér a fenti postaládámba.

Az ír hőhullám egyébként már alábbhagyott, de a szárazság veszélye továbbra is Damoklész kardjaként lebeg felettünk. Az írek már alig várják, hogy újfent a szar idő miatt panaszkodjanak. Igazából látom rajtuk a frusztráltságot, hogy a természet elvette tőlük a kedvenc beszélgető témájukat. Eddig úgy elvoltak vele, hogy megbeszélték, hogy most épp ilyen eső így esik, vagy olyan permet így hullik, a szél meg innen errefelé fúj. Most meg csak süt a nap bolond módjára, hát ezen nem tudnak félórákat ellamentálni.

De a vízhiány tényleg komoly, na nem mintha az írek sok vizet innának egyébként. Írországban ugyanis nincsen víztartalék. Ez egyrészt elég hülyén hangzik egy olyan ország esetében, ahol a 365 napból 360-at esik az eső, és minden oldalról víz vesz körül, másrészt viszont érthető is. Minek tartalékot halmozni olyan dologból, ami általában szarásig van?
Nálunk sincsenek stratégiai tározók, amik idióta politikusokkal vannak tele, mert annyi van belőlük, mint a szemét. Aztán lesz majd kapkodás, amikor az utolsó Gyurcsányt is a tűzre vetettük, és már csak becsületes és jóravaló politikusaink maradtak, hogy most akkor mihez kezdjünk.

Szóval vízhiány van, már az egész országban betiltották a locsolást meg az autómosást, és amikor a Lidl kijött ilyen 3500 literes, felfújhatós medencékkel, akkor a vízügy finoman jelezte, hogy ezt talán mégsem kellene, mert ha itten tömeges pancsikolás lesz, akkor már tényleg nem lesz mit inni. Itt gondolom a birkákra és a marhákra gondoltak, merthogy én ír embert vizet inni még nem láttam.
Egyébként látszik, hogy buzog bennem az ősmagyarok túlélő vére, mert tudattalanul is stratégiailag optimális helyre költöztünk.

Ha kitör az igazi vízhiány, csak leballagok a patakhoz, ha összeomlik a gazdaság én érek oda elsőként a teszkóhoz kifosztani a konzervkészleteket, a benzinlelőhely öt perc sétára van, a tetőről belátom az egész környéket, ha pedig tényleg beüt a szar, vágok fát az erdőről és elkapok pár mókust ebédre.

Aztán mindebből olyan blogot írok, hogy a Blogszövetség minden tagja a gatyájába élvez majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://firestarter-18.blog.hu/api/trackback/id/tr2314108971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bratya 2018.07.13. 08:53:09

Én a Békés Megyei Bloggerek Anarchista Szakszervezetét kívánom megalapítani. Csatlakozol? Megfejjük hirdetéssel az összes jól menő békés megyei vállalkozást. Mind a hármat!

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2018.07.13. 15:39:19

@bratya: Engem már a névvel megvettél. Bár lehetne inkább csak Békési Bloggerek Anarchista Szakszervezete, és akkor a rövidítés BéBASz lenne, aminél faszábbat nehezen tudok elképzelni.

Jhonny23 2018.07.14. 00:33:58

Azért ez nagy zsidóság kitenni két seggel ezt a középszerűnek se nevezhető ömlengést :(

VELOCIRAPTROLL 2018.07.14. 02:19:06

@Jhonny23: "Aztán a szemöldököm a tarkómig szökött fel, a macska meg a fejét csóválva lapozott egyet a Wall Street Journalban, amikor megláttuk,"

Ja kurva idegesitoek ezek az tulcifrazott kormondatok.
A blogolo inkabb hagyja abba blogolast es vegezen magaval.

Pic 2018.07.14. 03:22:46

@VELOCIRAPTROLL: És kedves Johhny

A macska megszemélyesítése egy nagyon szép megoldás. ..... És tényleg vicces. Jaaaa nem!

Ja persze, biztos, hogy nem az HISZEN az igazi humor az az amikor belefingunk a nullás lisztbe, összekenjük szarral a falat és egy nyári kerti partynál a vacsoraasztalt hűsítő ventillátorba dobunk némi laza székletet, majd véletlenszerű, Pina!, Pina! Fütyi! Fütyi! felkiálltásokkal szórakoztatjuk a népet.

Fogalmatok nincs arról mi a humor.

EZ humor!

Finom, diszkrét humor, nem harsány. A klasszikus humor egy fajtája. Jól felépített, szép ívvel, szép gondolati képekkel, melytől fantáziával rendelkező emberek sírva esnek be az asztal alá. A "túlcifrázott körmondatok" kijelentésen is ehet vitatkozni. Én csak két dolgot mondanék: 1. Stílus 2. Kinek a pap, kinek a papné.

Ráadásul társadalmi mondanivalóval fűszerezett, diszkrét kiszólás van benne, amire csak az igazán nagyok képesek, javaslom például Hofit újrahallgatni néhányszor (gyengébbeknek most először) és rájössz, hogy bár eltelt 30 év, itt semmi nem változott. :))

Ez itten kérem egy szépen kivitelezett, klasszikus szösszenet ahol egy napjainkat érintő komoly probléma van (Lásd még etikátlan pénzhajhászászás, lopok, csalok, hazudok címszó alatt) körbejárva és minősítve oly módon, hogy egy középszerű 90-es IQ-val rendelkező balfék troll észre sem veszi, hogy most tulajdonképpen sértegetik, annyira, hogy még ő köszöni meg.

Ezt a bejegyzést egy igazi PR-os mosolyogva, a szeme sarkában egy könnycseppet elmorzsolva díjazná öt csillaggal.

Az ívet kicsit megtöri a végén az ír rész, amit én inkább egy másik írásként értelmeznék, de hát ez meg maradjon az én nyomorom.

Ennek a bejegyzésnek a megértéséhez szükséges némi intelligencia, fantázia és műveltség, amellyel sajna moderni világunk sok szereplője nem rendelkezik.

De hát Fantáziátlan emberekkel nehéz vitatkozni. Ez van. Ők nézzenek Jackass-t az Emtívín.

Pic 2018.07.14. 03:31:46

@bratya: Csongrádi vagyok, de a Bébasz tetszik. Igaz, hogy beléphessek kellene, hogy lecsen egy blogom is. :))

bratya 2018.07.14. 05:35:46

@Firestarter.18: OK! Legyen BéBaSz! Basszunk is be igazi békési szilvával!

bratya 2018.07.14. 05:38:02

@Pic: Igen! Szükséged lenne egy blogra meg némi pálinkára is, amit hoznál nekünk, hogy bevegyünk a szervezetbe! :)

Pierr Kardán 2018.07.14. 08:16:48

Tetszett az írás, a macskát üdvözlöm!

taffer 2018.07.14. 08:22:52

@VELOCIRAPTROLL: Nekem tetszett. Meg is jelent a macska a lelki szemeim előtt: ibb.co/bUAvNT

asdkasjbdaksjdbasd 2018.07.14. 08:53:53

Tapasztalt blogger vagyok, jó pár misivel a háta mögött, de ezt a "cikket" nem bírtam elolvasni és kihámozni belőle, hogy mi is volt az átbaszás lényege. :\

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2018.07.14. 09:34:30

@Pic: "Csongrádi vagyok"
Jó, hát senki sem lehet tökéletes :D

body_andras 2018.07.14. 09:46:01

Ahogy elnézem a macskáddal kötözködő kőtrollok kommentjeit, talán itt az ideje hogy ezekből a hülye prolikból megpróbálj pénzt keresni. Szerintem vállald be a Blogszövetség ajánlatát. De vigyázz, a sikeres üzlethez fontos a PR: ne hívd lófasznak a trolljaidat, mert elmegy a kedvük a kattintástól.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2018.07.14. 09:49:52

@Pic: Köszi, de most azt fogják hinni, hogy ezt én írtam egy másik nickről :)

vergyula 2018.07.14. 09:54:32

@asdkasjbdaksjdbasd: "Tapasztalt blogger vagyok, jó pár misivel a háta mögött" - ez mit jelent? Millió látogató, vagy mi?

Intruder71 2018.07.14. 10:44:55

@asdkasjbdaksjdbasd:
"jópár misivel a háta mögött"
Szerintem a szexuális életed magánügy. A Misi pedig nagy M.

Pic 2018.07.14. 12:53:30

@asdkasjbdaksjdbasd: Komám azért a te kijelentésed sem értelmezhető könnyen.

Akármi is volt a szándékod nem érthető mondanivalóddal úgymint Millió követő? vagy millió látogató (év, hó, nap?), millió Ft bevétel, millió haszon, ( vagy csak hehehe milliók ütötték "markodat" egy közérthető szaftos pucér blogot olvasgatva...)

Szóval akármit is jelent a millió, felhívom figyelmedet arra, hogy a mennyiség nem minden. Vegyük példának Magyarország büszkeséségét a faék egyszerűségű, tirpák győzikét, (Igen! kisbetűvel! A nagyot nem érdemli.....) aki évek óta töményen jelen van a médiában, és sehogy sem akar kikopni, mert fenntartja a felszínre tört igénytelenség, és ha valaha is benne lesz egy jövőbeni tankönyvben, csak az egyik negatív példa lesz a sorban.

Szóval magasabbra kellene lőni ha előrébb akarjuk vinni a világot. Persze ha neked egy ilyen dicsőség is megfelel.... well gondolom akkor a "talmi csillogás" kifejezés nem mond semmit.

Anno egy író mondta: Van egy szint ami alá nem vagyok hajlandó lemenni, ha valaki nem ért, akkor nem ért. Firestarter kolléga ez a kategória úgyhogy bekövettem.

Ha valaki meg nem érti, akkor nem ezt kell olvasni. :))

VadmalooC 2018.07.18. 16:29:41

Nem akarok a fenti szócsatába bele állni mert nem biztos hogy kulturált tudnék maradni...
A lényeg, ismét sikerült egy olyan bejegyzést kitenned amitől majdnem le estem a székről, úgy röhögtem, szerintem zseniális bejegyzés!
Köszönet érte! :)