Gondolatok erről-arról. Meg amarról. Így meg úgy. Meg amúgy is. Szóval blog. Vagy mi.

Egy új fejezet

2018. december 14. - Firestarter.18

mensluggage-620x400.jpgAz életben a legnagyobb változások váratlanul és előzmény nélkül történnek, és ilyenkor az ember úgy érzi, mintha nem is saját maga irányítaná a sorsát. Ezt nem Coelho Nórától olvastam, saját tapasztalat. Hiszen másfél hónappal ezelőtt még fogalmam sem volt róla, hogy december közepén egy hót üres albérletben fogok ücsörögni Magyarországon.

 

 

 

(a kép illusztráció, ennél sokkal jobb seggem van)

 

Az egész úgy kezdődött, november elején rám írt egy régi barátom, hogy mizu, meg ilyenek. Pár perc cseverészés után aztán gyorsan kiderült, hogy nem azért írta rám, hogy megtudja, hogy mizu. Azt mondta keresnek hozzájuk vagy öt embert, és nem nagyon özönlenek a jobbnál jobb jelöltek. Kérdi nincs-e kedvem megpróbálni. Elküldte az álláshirdetést, én meg vagy öt percig hangosan röhögtem. Ember, mondom, nem elég, hogy konkrétan záró tapasztalatom van a területen, a hirdetésben lévő kifejezések felét nem is értem, és nem csak azért, mert angolul írták. De csak erősködik, hogy ilyen apróságokkal ne törődjek, jó lesz ez, jó hely, bazi nagy stabil multi, laza a meló, jó arcok a kollégák meg főnökök. És felnőttképzési diplomám van, amire ezek hosszú téli estéken szokták szorongatni a bréjüket. Próbáljam csak meg nyugodtan.

Hát, mondom, jól van, végül is más dolgom nincs, az időmből kitelik, hobbinak sem rossz CV-t gyártani, mi baj lehet belőle? Gyártottam egy CV-t, és ahogy haladtam vele rájöttem, hogy van azért tapasztalatom a különféle digitális és egyéb tartalmak gyártásában, amit ezek kértek. Elküldtem, és hát, ha nem is körmömet rágva, de azért vártam. Közben az asszony rögtön elkezdett gondolkodni, mi lesz, ha felvesznek? Hogy a túróba költözünk haza innen ilyen villámléptekben? Hol fogunk lakni? Legyintettem, és bontottam egy Guinnesszt, mondom, odébb van az még azért drágám. Ez egy multi, ha fel is hívnak, lesz vagy hat kör interjú, hét szinten, meg kisfaszom, hónapokba telhet, mire egyáltalán oda kerülünk, hogy el lehet kezdeni azon gondolkodni, hogy mi lesz, ha esetleg.

Pár nap múlva hív egy magyar szám, és hát, mivel sok magyar szám nem szokott hívogatni, sejtettem, hogy ez AZ a hívás. Pechjükre pont melóztam, szerviz közben meg hát nem nagyon érek rá trécselni. Délután visszahívtam, bizonytalan és vékony női hang csacsogott bele angolul. Pár percig beszélgetünk, aztán megsajnáltam, és mondtam neki, hogy akár magyarul is folytathatjuk, ha úgy gondolja. Úgy gondolta, és megkönnyebbülten sóhajtott. Kiderült, hogy ő A HR-es, és azért hív, mert nagyon tetszett nekik a CV-m, és szeretnének interjúra hívni.

Itt elmorogtam egy csendes bazmeget azért, mert hallottam már rémtörténeteket HR-es interjúkról, ahol mindenféle voodu faszságokkal, teafüvekből meg kávézaccból és horoszkóp alapján döntik el, hogy ki a megfelelő jelölt. Mi az erősséged, mi a gyengeséged, hol látod magad öt év múlva, melyik oldalra lóg a pöcsöd, hány cukorral iszod a kávét, satöbbi. Ezzel szemben kiderült, hogy már az első interjú is a szakmai vezetővel lesz.

Én megvallom őszintén, sok állásinterjún még nem voltam életemben, multinál meg főleg nem, úgyhogy tök másfajta interjúra számítottam. Egy ponton úgy éreztem, hogy nem én pályázok állásra, hanem ők pályáznak rám. A leendő főnököm, mint a legjobb sales-es próbálta eladni nekem az állást. Még a szakmáról egy szót nem beszéltünk, de már az sorolta milyen package-ük van, meg milyen szipi-szupi lesz minden. Aztán végül én is szóhoz jutottam vagy öt percre, de láthatóan marhára nem érdekelte a szakmai tapasztalatomról és az eddigi rendkívül izgalmas életemről készített, gondosan kidolgozott kiselőadásom. Megkérdezte mennyi lenne bérigényem, és meg gyors fejszámolást követően pofátlanul bemondtam egy elég vastag ceruzával írt számot. Úgy számoltam, hogy ha megadják azt, amit kint keresek, akkor tárgyalhatunk. Felírta, aztán adott egy feladatot, hogy csináljam meg a következő napokban. Megcsináltam, tetszett neki, és azt mondta majd üzennek, hogy mikor lesz a következő kör.

Én meg vártam. És vártam, és vártam. Teltek a napok, eltelt egy hét, na, mondom akkor erről ennyit, de legalább ingyen volt. Jó, hogy nem vásároltam új inget. Erre pár nap múlva nézem az e-mailjeimet, hát benne vigyorog egy levél az ajánlatukkal. Nem elég, hogy megadták azt az alapfizut, amit a vastag ceruzámmal írtam, de még egy picit meg is toldották, meg adtak mellé egy olyan csomagot, és bónuszt, hogy csak pislogtam, mint hal a szatyorban. Odahívom az asszonyt, mondom, te nézzed már meg ezeket a számokat meg százalékokat, mert szerintem én már rosszul látok. Aszongya, nem, nem látsz rosszul. Akkor most mi lesz, kérdeztem. Hát, úgy látszik, költözünk.

Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy egy ideje már érlelődik bennünk a gondolat, hogy hazaköltözzünk. Azért annyira nem jó hely ez az Írország, hogy itt örökre letelepedjen az ember. Meg mi olyan begyepesedett maradi és konzervatív érzelmű, antiglobalista, parasztromantikus alkatok vagyunk, hogy idővel saját házat szeretnénk. Erre meg Írországban még egy írnek se nagyon van esélye. Jó, 120-150 ezer euróért megvehetnénk egy városszéli penészes ikerház egyik felét egy akkora kerttel amiben élére állítva elfér egy grillező (a kisebbik fajtából) és ahol jobb esetben lengyel szomszédjaink vannak, rosszabb esetben segélyen tengődő írek. De ilyesmire valahogy nem vágyunk.

Sokat tehát nem gondolkodtunk az ajánlaton.

A felhőtlen és izgatott öröm azonban gyorsan elillant, amikor belegondoltunk, hogy egy kisebb vagyon lesz az összes cuccunkat hazaköltöztetni. Nem beszélve arról, hogy nem is olyan sok cég vállal ilyen 3000 kilométeres költözéseket. Már éppen csendes letargiába kezdtünk esni, amikor megcsörrent a telefonom. Megint A HR-es. Aszongya, hogy ő utánanézett, és kiderült, hogy a cég nekem is biztosít relocation package-t. Oké, mondom, és ebben pontosan mi foglaltatik bele. Kiderült, hogy úgy kb. minden. Költözés alle zusammen, felpakolás, szállítás, raktározás, lepakolás. Repjegyek két főre, sőt mivel úgy egyeztünk meg, hogy én még visszamegyek az ünnepekre, így azt az utazást is állják. Itt nem egy és nem két ezer eurókról beszélünk, úgyhogy már egészen biztos voltam benne, hogy ez valami kandi kamera. Pedig tovább is volt. Mert felajánlották, hogy segítenek lakást keresni, illetve amíg nem találok, fizetik a szállodát. Itt már inkább arra gondoltam, hogy ez valami szervkereskedő banda, vagy content kreáláson ezek azt értik, hogy szotyadt farkakat kell szopogatnom heti 40 órában.

Na, hogy ezt így kipipáltuk, belefogtunk lakást keresni. All respect, de a fővárost mind a ketten gyűlöljük. A haver, aki ebben az egészbe belerángatott az agglomerációban lakik, melóhely 10 perc, minden más, amit csak ki lehet gondolni 15. Kevés a svéd reaktor-technikus, csend van, nyugalom. És még egy ingatlanosa is van, aki majd segít. Hát, róla gyorsan kiderült, hogy nem, nem segít. Én naivan úgy képzeltem, hogy megérkezem hét közepén, ő a megadott szempontjaim szerint megmutat 4-5 lakást, én kiválasztok egyet, és hétvégén már az új helyen öntözöm a muskátlikat. Ezzel szemben két hát alatt három lakást tudott felmutatni, ebből egy a sajátja volt. A második egy tök más településen lévő sorház, a harmadik meg valami Moszkva-téri lakás. Csak sóhajtozott, hogy ilyen nehéz, meg olyan nehéz. Mondom, csókolom, ha könnyű lenne, akkor nem kértem volna a segítségét. De ismét megbizonyosodott, hogy ha valamit el akarsz intézni, akkor magadnak kell kezedbe venni a dolgokat. 

Így is tettem. Felmentem az ingatlannal kezdődő és com-ra végződő weboldalra, beütöttem a paramétereket, és az első betöltődő hirdetésre azt mondtam, hogy ez lesz a mienk. Aki keresett már kiadó, egynél több szobával rendelkező, jó helyen fekvő lakást az agglomerációban, az pontosan tudja, milyen brutális árak vannak. Tapasztalatból mondom, hogy ebben már utolértük, sőt lehagytuk a nyugatot. Egy szobás lakásoknál röpködtek a 200-250-es árak, ami nagyjából annyi, amennyit Írországban fizettük egy három szobás kétszintes lakásért.
De ebben is mázlink volt, mert az a hirdetés, amit kiszúrtam, éppen aznap kerül fel, az ingatlanos még meg sem kapta a kulcsot. Jó lakás, jó helyen, jó áron. Lecsaptunk rá, mint gyöngytyúk a takonyra, és két hét múlva már itt álltam az ajtóban a bőröndjeimmel, és pislogtam, mint hal a szatyorban, hogy is this for real?

Így két hét elteltével már kezdem felfogni, hogy igen. A kollégák szuperjó arcok, a főnök szintén, és ha lehámozzuk a szokásos corporate bullshitet, akkor a meló sem vészes.

Karácsonyra még visszautazom elbúcsúzni Írországtól, aztán hónom alá csapom az asszonyt, és elkezdjük azt a bizonyos új fejezetet. Reméljük happy end lesz a vége.

A bejegyzés trackback címe:

https://firestarter-18.blog.hu/api/trackback/id/tr7114483158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Takony(Aki az élet vizet issza) 2018.12.14. 21:46:50

Na
Sok sikert :D
Aztan jusson ido gyakrabban irni!

Jossarian 2018.12.23. 05:57:06

@Firestarter.18: Persze, amugy remelem, hogy sikerulni fog csak nem hiszem. Az egesz balkan egy pocegodor, majdnem lehetetlen visszaszokni oda