Gondolatok erről-arról. Meg amarról. Így meg úgy. Meg amúgy is. Szóval blog. Vagy mi.

Visszaloptam az elrabolt közvagyon egy részét

2019. március 27. - Firestarter.18

stealing-money.jpgIgazán keveseknek adatik meg, hogy személyesen vegyenek revánsot a sokmilliárdnyi ellopott, elsikkasztott, eltűntetett, államosított, közvagyon jellegét elveszített adóforintokért, pengőkért, krjacárokért, koronákért.

 

 

 

 

Talán Robin Hood állt ehhez a legközelebb, aki elvette a sok aranyat a gonosz földesúrtól, hogy szétossza a jóságos szegények között. Akik aztán a sok aranyat mind boldogan költötték el…. a földesúrnál, mivel csak neki volt bármilyen jószága, amit meg lehetett vásárolni. Esetleg elihatták az ivóban, ami szintén a földesúr érdekeltségébe tartozott, akárcsak a bordély, meg úgy minden.
De az ember igazságérzetének mégiscsak jól esik, ha visszavághat, és ő rövidítheti meg a nép testén élősködő parazitákat. Nekem is rohadtul jól esett, és bár nem vagyok Robin Hood, ezennel felajánlom, hogy az így szerzett összeg ráeső feléért mindenki bejelentkezhet az oldalt látható email címen.

Szóval az úgy volt, hogy éppen egy céges útról tartottam hazafele (igen, már így felvitte az isten a dolgomat), és Brüsszelben át kellett szállni. Nagyon izgi volt, mert a brüsszeli légiirányítók megint (még mindig?) sztrájkolnak, így jó esélyünk volt rá, hogy nem érjük el a csatlakozást. Aztán kiderült, hogy mi magunk vagyunk a csatlakozás, mert ugyanaz a gép megy tovább Budapestre is.
Így már nyugodtan, és némileg azért kíváncsian vártam Brüsszelt, mert hát a plakátok szerint ott valami nagy turpisságokra készülnek a gonosz öltönyösök. Hát, mondom, ha már ott járok akkor legjobb tudásom szerint utána is járok. Benne volt hát a levegőben, hogy valami nagy emberekkel is összefuthatok, de hogy mindjárt kettővel, azt azért nem hittem volna.

Elég sok reptéren jártam már életemben, de a brüsszeli volt az első, ahol ilyen dohányzószobákat láttam. Ezt úgy kell elképzelni, mint a szaunákat, csak ezek nem gyógynövényes párával, hanem cigi füsttel vannak tele, de olyan szinten, hogy nem lehet belátni. Nagyon okos találmány, szerintem nettó tizenkét perc alatt lehet tüdőrákot kitenyészteni a semmiből.

Szóval ücsörgök ott magamnak csendesen, s lesem, mikor ugrik elő valamelyik duty free szatyorból a Soros vagy a Juncker, hogy összekössék a cipőfűzőmet, majd vihogva elszaladjanak, amikor náluknál sokkal nagyobb emberek ültek le velem szemben. Nevezetesen a Gyárfás Tomika meg a Schmitt Palika. Bazi nagy táska volt mind a kettőnél, gondolom, azokban hordják haza az eurókat.
Gondterhelten beszélgettek súlyos, nemzetformáló problémákról, és megvitatták a  budapesti polgármester-választást is (sajnos azt nem kotyogták ki, ki fog nyerni). Aztán menniük kellett, mert hát az ilyen nagy emberek szállnak fel elsőnek a gépekre. Ahogy aztán felálltak, valami megcsillant a Pali székén.

Há’nincsak, mondom, egy huncut tízforintos. Bevillant, hogy utánaszaladok, és féltérdre ereszkedve egy államtitkári posztértcserébe  visszaszolgáltatom Palinak a tízest. Aztán sokkal gonoszabb gondolatom támadt, és egyszerűen zsebre vágtam. És kurva jól esett, hogy ha csak így jelképesen is, de most én vettem el tőle valamit, ami az övé volt, így véve erkölcsi bosszút az elkótyavetyélt országért.
Egyébként, azóta kicsit mardos a bűntudat, mert amikor felszálltunk a gépre láttam, hogy bár Gyárfás business classon utazott, Pali kénytelen volt a sima pórnép közé vegyülni. Ha kitartotta volna a kalapját, eskü beledobom a tízesét.

A céges út egyébként Svédországba vitt. Svédország nagyon hasonlít Írországra, ott is ugyanolyan szar az idő, érthetetlen nyelvet beszélnek, és minden marha drága. Az egyedüli különbség az, hogy Írországban nem próbálnak meg lépten-nyomon megmerényelni a szélrózsa minden irányából váratlanul felbukkanó biciklisek. Komolyan, úgy rajzottak mindenfelől, mint a lázadó vadászgépek a Halálcsillag körül, és többször is csak a jószerencse mentett meg attól, hogy ne hajtsanak át a gigámon.
Szívesen beszámolnék részletesebben is a svéd kultúráról, szokásokról, emberekről, de nem tudom, hogy találkoztam-e egyáltalán svédekkel ebben a három napban. Nem, nem azért, mert a migráncsok már az utolsó svéd erősséget is bevették. Fosztogató, keresztény vérre szomjazó migráncshordákkal sem találkoztam, bár az is lehet, hogy csak napszálltakor bújnak elő fészkeikből, miután Soros megfújja a kürtjét.
Mondjuk két kollégám elment a helyi Burger Kingbe, és amikor visszatértek láttam, hogy szemükben kissé megkopott a fény. Csak annyit mondtak, hogy többet nem mennek, és a tekintetüket látva nem is igazán firtattam az okát ennek.

Lassan már három hónapja, hogy hazaköltöztünk. Repül az idő. Nem vagyok egy nagy hazafi, aki árpád sávos zászlóval takarózik és külföldre szakadva vidáman ugrándozó túrórudikat számolgat, de azért jó itthon lenni. Ezen mindenki meglepődik, mert ugye itthon csak szar lehet lenni, külföldön meg csak jó, mert… mert… az nem itthon.
Fura, de nem hiányzik Írország. Azt hittem, hogy hiányozni fog az írek általános kedvessége és jó hangulata, amikor visszazuhanok a magyar búvalbaszottságba, gorombaságba és bunkóságba. Lehet, hogy hiányozna is, ha valaki végre hajlandó lenne goromba és bunkó lenni velem. De az istennek se akarnak.
Mindig is furcsának tartottam, hogy a közvélekedés szerint a magyarok ilyenek, mert nem tapasztaltam gyakrabban, mint más országokban. Gondoltam, majd most, ha visszajövünk, nagyobb lesz a kontraszt. De nem. Bemegyek a boltba, a bunkó eladó előre köszön. És mosolyog baszki. Felszállok a vonatra, jön a paraszt kalauz, ez is mosolyog, szinte vigyorogva kéri el a jegyemet a tuskó állatja. Köcsög autósok átengednek a zebrán. Megyünk az orvoshoz, az is kedves. Há’ mondom itt mindenkinek elment az esze?

Egészen hihetetlen módon az utolsó doboztól is sikerült megszabadulnunk, lassan belakjuk az új lakást, és a szomszédokat is megismerjük. Balra díjnyertes vízilótelep működik, én legalábbis mással nem tudom magyarázni a folyamatos dübörgést.
Jobbra van egy aranyos kislány, aki minden reggel fél hétkor egy franctudjamilyen szerszámmal végigveri az összes vaskorlátot ahogy mennek lefelé a másodikról. Szerencsére az apja minden alkalommal megregulázza mennydörgő PANNNAAAA! PANNNNAAAA! ordításokkal, ami pont annyit ér, mint ahogy elképzelitek. Van egy kisfiú is, neki valamiféle súlyos levegőallergiája lehet, csak azért ordíthat minden reggel az ablak alatt, úgy, hogy arra még a fába szorult féreg is csettintene.

Mindig is lenyűgözött az emberiség rohamos technikai fejlődése, ahogy az újabb és újabb találmányok egyre inkább megkönnyítik az életet, s hirdetik az emberi faj határtalan dicsőségét.
A múltkor a tévében láttam egy ilyet. Hol máshol, mint Nagy Britanniában ahol az ipari forradalom szikrája fényességet lobbantott a sötét világba, kitalálták, hogy kamerákat tesznek a hűtőkbe. Mindjártrögvest kettőt. Ezek a kamerák minden egyes alkalommal lefényképezik a hűtő tartalmát, ahogy a júzer kinyitja az ajtót. Aztán, amikor a júzer felkerekedik vásárolni, előveszi a tabletjét, megnyitja az appot (mert amihez manapság nincs app, az szart se ér) és megnézi a fridzsider által elküldött legfrissebb képet, hogy mégis mi van a saját hűtőjében.
És a tanult brit nő büszkén meséli, hogy most már aztán semmi felesleges dolgot nem fognak venni. Mer a hűtő megmondja neki. Én meg csak nézek, félrefordított fejjel, mint a világra rácsodálkozó kutyakölyök, hogy bászki, micsoda korban élünk. Ötven évvel ezelőtt úgy képzelték az őseink, hogy 2020-ban már privát űrhajókon kirándulunk a Marsra, erre tessék.

Odáig sikerült eljutnunk, hogy véres verejtékkel újra feltaláltuk a bevásárló listát.

A bejegyzés trackback címe:

https://firestarter-18.blog.hu/api/trackback/id/tr9414719649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.