Gondolatok erről-arról. Meg amarról. Így meg úgy. Meg amúgy is. Szóval blog. Vagy mi.

Megmagyarázhatatlan dolgok

2019. május 20. - Firestarter.18

twilight-zone-reboot3.jpgNéha történnek az életben olyan dolgok, melyekre csak nehezen, vagy egyáltalán nem találni logikus magyarázatot. Most nem a nagy rejtélyekre gondolok, a piramisok építésére, Roswellre, hogy vajon mi célt szolgáltak a Nazca-vonalak, vagy Donald Trumpnak mitől olyan ronda sárga a képe. Hanem az apróbbakra. Amikre talán nem is szánunk pár másodpercnél többet fontosabb gondolataink szövevényében kalandozva.

Van nekünk egy Samsung tévénk. Mai számítással már igencsak benne van a korban, van vagy hat éves. Tévématuzsálem. Majdnem pontosan öt éves korában megjelent a képernyő alsó harmadában egy sötét sáv. Csak úgy, egyik pillanatról a másikra. Elég idegesítő volt, bele is ástam magam rögtön a szakfórumok legmélyebb bugyraiba, hogy megoldást leljek eme problémára. Eredmény: típushiba.
Ez a „fingunk sincs, a mienknek is ez a baja” szakkifejezéssel élve. Valószínűleg haldoklik a LED panel. Na, itt már gondoltam, hogy ez nem egy öt perces okosba’ házibarkács munka lesz. Azt írták szerelő nem nagyon vállalja, meg macerás, meg már olcsóbb venni egy új tévét. Fasza. Éljen a fogyasztói társadalom. Most dobjak ki egy tévét, csak mert egy kicsit sötétebb a kép alja? Anyám nem így nevelt.
Így aztán szép lassan megtanultunk együtt élni a problémával. Egy ideig zavaró volt, de aztán valószínűleg akcióba lépett az evolúció, módosította látószerveinket, és egy idő után már szinte fel sem tűnt a kellemetlen sötét csík.
Aztán eltelt úgy fél év, a sötét csíkunk már szinte családtagnak számított, s vártuk, hogy lassan felfalja a teljes képernyőt, hogy rohanhassunk új tévét venni. De a sötét csík egyszer csak eltűnt. Úgy, ahogy jött, egyik pillanatról a másikra. Pukk. A tévé az óta is, úgy másfél éve, tökéletesen működik.

Az elméletem szerint elromlott benne a beépített elromlás-generátor, melynek az lett volna a célja, hogy öt éves korában tönkremenést mímeljen, és sürgesse a júzert új tévét venni. Azzal nem számoltak ugyanakkor az aljas, galád, ravasz mérnökök, hogy van olyan istenbarma, aki nem rohan rögtön új tévét venni, hanem bámulja a sötét csíkot.

Ez így azért még elég gyenge összeesküvés-elmélet, nem is nagyon foglalkoztam vele. Történt azonban egy második eset is.
Van egy monitorom. Mit ad isten, az is Samsung. Jó monitor, szerettem. Egy nap azonban elkezdett szarakodni a bekapcsoló gombja, ami nem is gomb, hanem ilyen kis érintős biszbasz. Egyszerűen nem reagált többé az érintésre. Mint a feleség a huszadik házassági évforduló után. Megint fasza.
Volt otthon egy másik monitor, ezt kicseréltem, ment a dobozba. Ennek úgy két éve. Aztán most, hogy négy hónap után eljutottunk a költözésnek arra pontjára, hogy már én is kipakolhattam a saját cuccaimat, és berendezhetem a kis fél négyzetméteres dolgozósarkomat, a kezembe akadt a monitoros doboz.
Nem dübörgött úgy, mint a társasjáték a Jumanjiban, de valami viszketeg ingerenciám támadta arra, hogy kipróbáljam. Csodák csodájára, ez is úgy működött, mintha akkor hoztam volna ki a boltból. Megjavult.

Vagy ebben is elromlott a mesterséges elromlás-generátor. Tanulság: ha elromlik bármilyen műszaki cikketek, tegyétek félre fél évre, majd próbáljátok ki újra. 
Ha sokáig nem jelenne meg poszt, akkor elkaptak a gonosz techcégek pribékjei, és valamelyik folyó mélyén nyugszom betoncsizmával a lábamon. De legalább már tudjátok az igazságot.

Az apró, magmagyarázhatatlan dolgok mellett persze vannak az életben ugyanilyen apró örömök is. Amikor a kisember győzedelmeskedik. Elégtételt vesz. Úgy érz még ő, a kis jelentéktelen porszem is hatással lehet a világ hatalmas kerekének forgására. Igazságérzete megsimogatódik.
Az Aldi reklámja fél évig ordította, hogy „Olcsó árak az Aldiban”. Én meg fél évig ordítottam vissza a tévére minden egyes alkalommal, mint valami őrült macskás öregasszony, hogy olyan nincs, hogy olcsó árak. Vagy olcsó áruk vannak, vagy alacsony árak, basszameg.
Végül megváltoztatták a reklámot, és most már alacsony árak vannak. Győztem. Most vagy az van, hogy felvettek egy írástudót az Aldi marketingosztályára, vagy a feleségem megunta, hogy a tévével ordítok, és felhívta őket rimánkodva, hogy a család békéjének és az én ép elmém megőrzése végett írják át a reklámot.    

Lassan fél éve dolgozom itthon. Soha nem dolgoztam még multinál, úgyhogy ez a fél év olyan volt, mint ha beelesdézve beleestem volna a nyúl üregébe, ahol még le is itattak volna valami kétes eredetű, kékszeszből főzött pálinkával, amitől a maradék három agysejtem is sikítva rohangált volna körbe-körbe a koponyában.
Én a józan paraszti ész elkötelezett híve vagyok, de itt biztos benne van a company policyben, hogy ezt a skillt tilos használni. És minél jobban tartod magad ehhez a szabályhoz, annál magasabbra jutsz a céges hierarchiában.
Ráadásul minden olyan csigalassúsággal történik, hogy agyfaszt lehet kapni. Ha egy gémkapcsot át kell tenni egyik asztalról a másikra, akkor az csak nyolc, öt különböző időzónában élő ember közreműködésével, valósulhat meg, és minimum egy hétig tart.
Szerencsére a közvetlen kollégáim teljesen normálisak. Mondjuk, ha nem lennének azok, akkor nem is bírtam volna ki itt fél évig.

Házat kellene venni. Tudom, ez ilyen bigott felfogás, mert manapság nem trendi venni, bérelni kell, hogy az ember mobilis legyen. De én nem mobilis meg trendi karrierista akarok lenni, hanem eygszerűen lakni akarok valahol, ahol nem kell a szomszéd ajtócsapkodását hallgatnom, meg a gyerekei sivalkodását a visszhangzó folyosón, külön engedélyeztetési eljárás nélkül is át tudom festeni a szobát, vagy ha úgy tartja úri kedvem, egy álmatag vasárnap délután kiütöm az egyik falat.
Persze, tudom, a fejlett nyugaton is mindenki bérel, aztán milyen boldogok. Jah. Tök jó, amikor egy szeget se verhetsz be a falba az angency engedélye nélkül, és minden falnak hófehérnek kell maradnia az idők végezetéig. A lakás, amiben Írországban laktunk, új tulajhoz került, aki most kitalálta, hogy az előző tulajjal ellentétben már nem tűri meg a háziállatokat. Minden lakó kapott egy levelet, hogy akinek kutyája, macskája, aranyhörcsögje, lapostetűje van, annak 32 napja van kiköltözni, vagy kolbászt csinálni Buksi kutyából.
Ami nem is lenne olyan nagy baj, ha lenne hova költözni. De nincs. Mert nincsenek lakások. Nemhogy még válogass, hogy milyet szeretnél. Ha Magyarországon lakhatási válság van, akkor Írországban lakhatási katasztrófa.

Házat kellene venni. Jó nagy kertet akarok, kevés szomszédot, csendet, békét és nyugalmat, tücsökciripelést és vasárnap reggelente flexvinnyogást. Már csak úgy hatvan-hetven millió forintra lenne szükségem. Már ha itt akarnék venni, ahol most élünk. A szomszéd utcában olyan házak sorakoznak végtelen hosszúságban, hogy Beverly Hills elmehet a picsába. Hogy azok az emberek mit dolgozhatnak, bele se merek gondolni. 
Hat évvel ezelőtt azzal a nem titkolt szándékkal tántorogtunk ki Írországba, hogy félretegyünk némi eurót egy házra. Vagy legalább az előszobájára. Ez szépen össze is jött.
Csak éppen közben éppen annyival drágultak is az árak. Néha felmegyek a netre megnézni az árakat, hogy aztán a párnámba borulva zokogjam végig az éjszakát. Találtam egyszer egy olyan házat, ami úgy nézett ki, mintha egy kis költségvetésű Kosturica-utánzat díszlete lett volna.
Vakolatlan vályogfalak, kitörött ablakkeretek, kilógó, száz éves vezetékek, döngölt föld padló, az udvaron olyan dzsungel, hogy egy egész vietkong század elrejtőzhetett volna benne, szerintem még a víz meg a csatorna sem volt benne bevezetve, viszont tuti, hogy az egyik ottfelejtett szekrényből előkerülne a volt tulaj csontváza. Mindezt 26 millió forintért.
Ennyiért Békés-megyében egy egész utcát meg lehet venni, és utána a falusiak hetente ajándékokat hoznak az áldozati oltárod elé, a kocsmában meg életed végéig ingyen kapnád a sört.

Közben befejeztem a negyedik regényfordításomat. Az első lassan meg is jelenik. Tudom, sokkal inkább a sajátomnak az írását kellene már befejeznem, de az sokkal kevesebb anyagi megtérüléssel kecsegtet, én meg ilyen mocskos kapitalista gondolkodásmóddal rendelkezem.
Amerikába kellett volna születni. Akkor már híres író lehetnék. Amerikában mindenki híres és gazdag író lehet, aki meg tud írni egy többé-kevésbé értelmes szöveget egy általános iskolai szinten. Sőt, ez már nem is általános iskolai szint, mert ha a „Nyári élményeim” című fogalmazásodat négy szavas tőmondatokban írod meg, akkor Klárika néni az egészet aláhúzza piros hullámos vonallal, hogy darabos és használj összetett mondatokat. Amerikában meg ugyanezzel befutott író lehetsz, és a kiadók kapkodnak a kéziratodért.
Amerikába kellett volna születni, akkor lehetnék sablonregényíró és lehetne szép házam nagy kerttel, kevés szomszéddal, tücsökciripeléssel, és vasárnap reggelente fegyverropogással.

Azt mondják, hogy egy gyerek születése teljesen megváltoztatja az ember életét. Ez hülyeség. Baromság. Nem így van. El ne hidd. Egy gyerek már a születése előtt megváltoztatja az ember életét. És itt most nem csak arra gondolok, hogy a női anatómiának olyan fejezeteit is megismertem, amiknek a létezéséről eddig még sejtésem sem volt. Vagy, hogy olyan boszorkányos eszközök, szerkezetek és használati cikkek bukkannak fel a lakásban, amik egy része inkvizíciós kínzóeszköznek, a másik meg Star Trekes űrtechnológiának tűnik. Vagy, hogy a gyereknek már több ruhája van, mint nekem, pedig ő még meg sem született, én meg már igen. Vagy, hogy a feleségem a nagy pocakja miatt többet nyög az ágyban, mint legjobb estéimen. Nem, ezek min mellékes dolgok. A legjobban az ember gondolkodása változik meg.
Az, ahogyan a világot látja. Az, hogy egy idő után elvesztik a jelentőségüket olyan dolgok, amit eddig fontosnak tűntek, vagy bosszantottak, vagy felidegesítetted magad rajtuk. Mert már van valami, ami mindennél fontosabb, és ami mellett minden jelentéktelennek tűnik.

Nem érdekel, hogy a készítők megerőszakolták, meggyilkolták, majd újra megerőszakolták a Trónok harca végét, hogy aztán még körbe is táncolták és le is húgyozták megbecstelenített holttestét. Nem érdekel, hogy soha nem látott mélypontra zuhant a United. Nem érdekel, hogy az új Rammstein album néhány számot leszámítva csalódás. Nem tudnak felbosszantani a munkában, a buszon, a boltban, nem érdekel, ha késik a vonat, bunkó a pincér, nő az államháztartási hiány, a migráncsok meg már a spejzban vannak. Ez már mind nem számít.

Ha Kukac úr rendben van, akkor minden rendben van.

Még ötven nap.

A bejegyzés trackback címe:

https://firestarter-18.blog.hu/api/trackback/id/tr7914838266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szega85 2019.05.20. 13:09:35

Sajnos mar nincs meg hogy hol, de egyszer olvastam egy orosz csokarol, akinek a nyomtatoja ment tonkre talan pont 5 ev hasznalat utan.
Nem nyugodott bele, utana ment, es tobb honapnyi forumozas utan talalt valakit aki elmondta, hogy hol, mit kell felnyitni, megtalalni ... LETEZETT egy "mesterséges elromlás-generátor", kiszedte, es utana gyonyoruen mukodott tovabb a keszulek!

Untermensch4 2019.05.20. 22:19:04

"Az Aldi reklámja fél évig ordította, hogy „Olcsó árak az Aldiban”. Én meg fél évig ordítottam vissza a tévére minden egyes alkalommal, mint valami őrült macskás öregasszony, hogy olyan nincs, hogy olcsó árak. Vagy olcsó áruk vannak, vagy alacsony árak, basszameg. "

www.nyest.hu/hirek/olcso-arak?comments

Már több mint 10 éve nem nézek tévét, leginkább a reklámok miatt.

enrikokaruszo 2019.05.21. 22:55:07

ez jólesett, annyi faszságot olvasok mostanában, magam se tudom, minek, erre szembejön egy normális ember, köszi

acycloren 2019.05.22. 05:22:50

Az olcsó árak kifejezés nyilván azért került így a reklámba, hogy a hozzád hasonlóknak felmenjen a vérnyomása és még hónapok múlva is emlékezzenek a reklám szövegére. Ha elsőre helyesen szövegezik a reklámoty akkor ma arra se emlékeznél, hogy volt ilyen reklám. De nálad célt értek, bevésődött az Aldi neve örökre. Az ilyen látszólag bugyuta reklámok (nem az Omo-tól lett ilyen, Cascot akarok kötni, pécsi kesztyű, Hurka Gyurka, Sárvái Termál Kristály, papír, ami elérhető, mert hülye azért nem vagyok, tessék mondani, Ági van?, Chokito, ronda és finom) sokkal hatékonyabbak, mint a semmilyen reklámok. A közfelhaborodás mémmé varázsolja őket és sokkal maradandóbbak lesznek az emberek emlékezetében.

alfacharlybravo 2019.05.22. 06:03:13

A Siemens telefonokban is volt egy számláló ami a garancia idő lejárta után bekapcsolta az elromlást, a szervizben mondta szerelő, hogy egy software frissítéssel javítható a probléma és érdemes, mert javulni fog a teló fogyasztása növekszik az akkumulátor élettartama.
Az előző Samsung tévém is gyári hibás volt, de az nem bírta a garancia idő végéig, kicserélték az egész belsejét csak a doboz maradt. A Samsung tudott a gyári hibás szériáról, de kiszámolták, hogy mi az olcsóbb. Ebben a szériában az egész képernyőn csak egy árnykép maradt nem lehetett csak derengő foltokat látni. A csere után hosszú évekig működött amíg egy kollégám megvette.
De az állásvadászokban a HR -es mondta, hogy ő csak lelkiismeretlen gazembereket vesz fel mert a cége egy tömeggyilkos a termékei rengeteg ember gyilkolnak meg évente, de szakértők kiszámolták, hogy a büntetés olcsóbb mint a termék visszahívás. A vezetők kilopják a becsület kasszából az aprót azzal vesznek az automatából kávét egy borzalmas löttyöt.
A munkahelyemen is volt kávéautomata olasz eszpresszó gépekkel és babkávéval habtejszínnel meg cukorral, nagyon finom kávét főzött. Megszüntették és a borzalmas löttyöt főző automatákra cserélték ki őket, mert állítólag a dolgozók hazavitték a babkávét. A tárgyalóknál meghagyták az olasz gépeket, de csak a HR által adott vagy hozott kávéval működik. A tea fogyasztást is racionalizálták, szavazni kellett, hogy ki mit szeret.

Stefan_Schneider 2019.05.22. 08:59:15

Azta de jó írás! Köszi , jól indul a nap

Mr. Waszabi 2019.05.22. 09:17:44

Hm. Házat akarsz venni, de sajnálsz száz-százötven ropit egy új tévére? Most panaszkodsz, vagy dicsekszel? ;)