Gondolatok erről-arról. Meg amarról. Így meg úgy. Meg amúgy is. Szóval blog. Vagy mi.

Hazugságok és lapra szerelt bútorok

2019. június 11. - Firestarter.18

furniture.jpgA világ legnagyobb hazugságainak toplistája:
1. Tíz perc, és kész vagyok.
2. Ekkora halat fogtam.
3. Csak két sört ittam.
4. Nem is néztem a mellét/seggét.
5. Az útmutatóban feltüntetett időtartam alatt összeraktam a lapra szerelt bútort.

Mivel a modern kor férfijának már nem kell levadásznia a vacsorát, megvédenie a családot a haramiáktól, háborúzgatnia idegen népségekkel, ismeretlen kontinenseket felfedeznie, felkelnie az elnyomó földesúr ellen, vagy alkalomadtán visszafoglalnia a Szentföldet, jobb híján kénytelen pótcselekvésekkel helyettesíteni ezen felettébb férfias cselekedeteket, mintegy villámhárítóként használva ezeket a szervezetében felhalmozódott rengeteg tesztoszteron levezetésére.

Az egyik ilyen pótcselekvés az a különböző bútorok összeszerelése, mely rendkívül férfias foglalatosság, és valami megmagyarázhatatlan fétis miatt a nők is vonzónak és kívánatosnak tartják a szerelő férfi képét, ahogy izzadt atlétában csavarozza össze a Jöttegsbrögen kisszekrényt. Azt már persze a nők nem teszik hozzá, hogy legszívesebben Hugh Jackmant nézegetnék izzadt atlétában, amint a nappaliban halkan nyögdécsel a Jöttesbrögen kisszekrény felett, és csak jobb híján érik be a férficsöcsöket növesztő és oldalt már mikiegeresedő sérójú Dezső férjükkel.

Eddigi rövidke életem alatt elég sok ilyen bútort tákoltam már össze, úgyhogy engem már semmilyen harminc karakter hosszú skandináv szitokszóval nem lehet megijeszteni, és csukott szemmel rakom össze a legkacifántosabb sezlonyt, kerevetet, kredencet, tulipános ládát, vagy bármit, amit Nils Holgerssonék csak kitalálhatnak a hosszú és unalmas skandináv téli estéken. Amúgy igen, tudom, nagyon proli meg unkúl dolog ilyen bútorokat venni, de hát, amíg nem futja kézzel készített egyedi olasz bútorokra, addig ezzel kell beérni.

Múlt héten is vettünk egy ilyen komódszerűséget, mert miért ne, úgyis csak unatkozok otthon. Ezt azonban most fő a változatosság felkiáltással, és mert szeretünk veszélyesen élni, nem a skandinávoktól vettük. Egészen addig nem volt baj, amíg ki nem bontottam. Addig jó barátok voltunk. Ő szépen és kulturáltan feküdt a padlón, én meg nyugodtan kortyolgattam a hideg sörömet. Kint csicseregtek a madarak, lágy fuvallat borzolta végig az akácfák elnyíló virágait, és úgy általában véve szép volt az élet.

A gondok akkor kezdődtek, amikor kibontás után feltűnt, hogy a cirka ötven különféle elem nincs megszámozva, illetve a harmincféle csavar, tekerentyű, pörgettyű, kisbaszás, ilyenszög, olyankapocs ömlesztve van beleszórva egy nagy tasakba.
Annyi baj legyen, majd megyek a lista után, mer’ hát lista az csak van. Volt is, de valamiért a 2. számú elemmel kezdődött. Hogy mi lehetett az 1. az a mai napig nem derült ki a számomra. Lehet, hogy a futár volt az, aki hozta, vagy én, a júzer, esetleg a teremtő jó isten, aki a fát ültette, amiből a bútor lett.

Már a lista elején összezavarodtam egy kicsit, mert a papiros azt állította, hogy van két darab 2-es elem, utána meg ugye sorban jön a 3., a 4., meg az 5. A baj csak az volt, hogy ez az öt nyavalyás elem a valóságban tök ugyanúgy nézett ki, és milliméterre ugyanakkorák is voltak. Húsz percig játszottam „Keresd meg a három kép között a különbséget” című játékot, míg végül, mint hajósok a csillagképeket, az elemek furatainak konstellációit összevetve a leíráson talált homályos szerelési rajzokkal, el tudtam különíteni egymástól az elemeket. Sorba rendeztem őket a padlón, és bontottam még egy sört, mert éreztem, hogy hosszú lesz a délután.


Ekkor siklott rá a szemem a lap alján a kis ábrára, ahol a kis pálcikaemberek vigyorogva közölték velem, hogy ezt a bútort 1 óra 40 perc alatt röhögve össze lehet rakni.

Úgy negyven percnél jártam ekkor, és mindössze odáig jutottam el, hogy nagyjából elkülönítettem, hogy melyik elem micsoda lehet, és a rajz alapján mikor kerül majd felhasználásra. Annak azért örültem, hogy minden elemet megtaláltam a csomagban. Leszámítva persze a rejtélyes egyes számút.

A gyártó igencsak környezettudatos lehet egyébként, mással legalábbis nem tudom magyarázni, hogy az egyébként hosszú és bonyolult szerelési útmutatót milyen megfontolásból szorították össze négy oldalra, és nyomtatták hangyafasznyi ábrákkal, hogy csak a vakszerencsén múljon, hogy júzer eltalálja-e, hogy a kis vonallal megjelölt lyukak közül végül is melyikbe kell tenni az a bizonyos csavart.

Ez egyébként egy ilyen advanced készlet lehetett, mert a gyártó különféle nehezítésekkel tette élvezetesebbé a szerelést. Az első nehezítés az volt, hogy a csavarok és különféle kis baszások egy része marhára nem úgy nézett ki és nem olyan méretben illetve számban létezett, mint ahogy azt az útmutató állította.

Tök mókás húsz percig keresni 12 olyan csavart, amik nem is léteznek.

Újabb nehezítésként a gyártónál úgy döntöttek, hogy bizonyos csavarok lukát nem fúrják ki. Vagy az is lehet, hogy pont lejárt a lyukfúró Sanyi munkaideje, azt’ úgy volt vele, hogy szarik ő már bele.
De szerencsére huszonöt precíziós fúrásnál egy darabbal sem kellett többet csinálnom.
Azért is jó ez, mert ezek a kiváló minőségű, kanadai vörösfenyőből készült bútorlapok kifejezetten imádják, ha házibarkács módon furkálják őket remegő kezű júzerek. Nem is értem, hogy nem tettem tönkre az egészet.

Valamikor ilyentájt léptem át az 1 óra 40 perces szintidőt, és volt két összerakott fiókom. Ja, egyébként, ha vakon követem a rajzot, mint a vörös ingesek Garibaldit akkor a fiókokat most nem lehetne becsukni, mert ha a kijelölt helyen csavarom fel a síneket, akkor kilógnának a vakvilágba.

Három óra tizenöt perc után már azért kezdtem ideges lenni, és minden diplomáciai érzékemet bevetve próbáltam meggyőzni a feleségemet, hogy egy félig összeszerelt komód is jobb, mint a semmi, és hogy legalább szellős lesz, és ilyen egyedi formaterve amúgy senkinek sem lesz rajtunk kívül, és a szomszédasszony szeme ki fog ugrani az irigységtől. Azt mondta, hogy inkább a röhögéstől, és hajthatatlan maradt.

Átlépve a négy órát már az ajtóknál tartottam, és itt egy kisebb agyi infarktuson estem át, mert észrevettem, hogy ezek a drága mesteremberek az ajtók zsanérjának lyukait se fúrták ki előre. Amik mondjuk, nem árt, ha párhuzamosak egymással.
De ezt a megoldást figyeld, beszarsz bazmeg, a helyett, hogy kifúrták volna azt az ajtónként négy nyavalyás lyukat, így párhuzamosságot adva a zsanéroknak, betettek a csomagba egy plusz, egyébként funkciótlan kis furnérlemez darabot, hogy azt a zsanérokhoz szorítva párhuzamosságra kényszerítsed őket, míg kifúrod nekik a lyukat. Ekkor néztem meg a csomagolást, hogy nem-e véletlen magyar mesteremberek kreativitását dicséri ez a megoldás, de nem.
És ez így rajta volt a rajzon, de vagy fél órába telt, mire kitaláltam, hogy az a két kis rohadék, vigyorgó pálcikaember mi a lópikulát hadonászik azzal a hosszúkás, átlátszó valamivel a zsanérok körül.

Végül öt (!) órába telt, mire összeraktam ezt a nyomorult komódot, vagy mit, úgy, hogy bizonyos csavarokból 1-2 darabbal kevesebbet kaptam, ezeket saját készletből voltam kénytelen pótolni, illetve marad egy marék amit sehova nem kellett felhasználni. Vagy legalábbis én nem találtam meg a helyüket.

Bizonyára a rejtélyes 1. számú elemhez kellettek volna.

A bejegyzés trackback címe:

https://firestarter-18.blog.hu/api/trackback/id/tr8514887414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RTB 2019.06.11. 16:06:40

Te nem én vagy véletlenül:)?
A Kiságyat, a pelenkázót a svéd kék sárga boltból szereztük be, de elkövettem azt a hibát, hogy a szekrénysort nem onnan vettük. Ehhez asztalost kellett hívnom, ő összerakta gond nélkül. Tehát számomra evidens volt, hogy a teknikából kegyelemkettes jómagam a két gyerek közös emeletes ágyát egy helyi noname, lengyel low budget bútorboltból veszem meg. Tavasszal vettem meg, hogy a jó időben összerakom és ősszel a nagyobbik gyerek kezdi a sulit, a kisebbik meg kinövi a kiságyat, hurrá, minden klappolni fog. Nem tudom miben reménnykedtem, de kibontottam a lapra szerelt csomagot és azonnal hagytam a picsába, hogy majd holnap. Kb ez volt május végén, majd augusztusban elkezdtem parázni, hogy össze kéne rakni, nehogy már rácsos ágyban aludjon a kisebbik még 3 évesen is. Nekiálltam és teljesen ugyanazokkal az élményekkel szembesültem mint te. Pontatlan furatok (0,5 mm is sokat számít), kisebb luk, ez a csavar hová való ? stb. A lényeg az, hogy 2nap alatt összeraktam a garázsba, de úgy, hogy egyszer a cél előtt két lépéssel is szét kellett szednem. Aztán fel a 3. emeletre, hívni a szomszédot, hogy segítsen, majd a két részben lévő emeletes ágy részt egymásra helyezni... És igen, nem illeszkedik:( Nem húzom az időt, megoldottuk, de majd ha a két gyerek külön szobába költözik, akkor hogyan fogjuk szétszedni, azt nem tudom...

RTB 2019.06.11. 16:12:35

Folyt.: a kb ezerszer lefénymásolt és elmosódott valamilyen indoeurópai nyelven íródott összeszerelési utasítás sem segítette a dolgomat. Két évvel később eldöntöttem, hogy az ágyneműtartóját is összerakom, de az annyira szarul volt kidolgozva, hogy visszavittem a boltba, hogy szereljék össze. Megcsinálták ingyen.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2019.06.12. 19:57:48

@RTB: Na mondjuk ezt lehet mar nem birtam volna idegekkel :D

Jossarian 2019.06.12. 21:44:58

1. Ha tolem hallod, akkor igy van
2. Ha tolem hallod, akkor igy van
3. Tolem ilyet nem hallasz:D
4. Tolem ilyet nem hallasz:D
5. Nem igaz, gyorsabban ment

Na, elolvasom az irasodat is, jo szokott lenni:)

Jossarian 2019.06.12. 21:51:53

@RTB: hat igen, kb ennyi a kulonbseg az allandoan cikizett (hogy finoman fogalmazzak) Skandinavia es a tobbiek kozott, 0.5 mm. Te mar tudod, hogy ez mennyit jelent