Gondolatok erről-arról. Meg amarról. Így meg úgy. Meg amúgy is. Szóval blog. Vagy mi.

Koronavírus-mentes poszt

2020. március 24. - Firestarter.18

bacik_4x.pngÍgérem, egy szó sem esik majd benne róla. Mintha nem is lenne. Kizárjuk magunkat. Karantén a karanténban. 

 







Egy hónapos volt a fiam, amikor az utolsó posztot írtam. Most majdnem kilenc. Ez két dolgot jelent, marha régen írtam, és marha gyorsan telik az idő. Egyik ijesztőbb, mint a másik. 

Valójában mi már kilenc hónapja egyfajta furcsa karanténban élünk, de ezt nem valami külső veszedelem vagy kormányrendelet határozza meg, hanem az ebédidő, a délutáni alvás és a fürdetés ördögi Bermuda-háromszöge. De minden… na jó, majdnem minden percét élvezzük.
Ha az embernek gyereke van, akkor nem is az a legnehezebb, hogy nyűgös, jön a foga, megint nem alszik, megint alszik, nem eszik, megint éhes, hanem hogy az ember elveszti az irányítást a saját élete felett. Alapvető, eddig teljesen természetes dolgok csúsznak ki a kezéből.
Nem akkor kelsz fel, amikor akarsz. Nem akkor eszel, amikor akarsz. Nem akkor mész el a vécére, amikor akarsz. Ha a gyerek a rég tervezett vendégség közepén mondja be az unalmast, akkor felállsz, és hazamész. Ha a 
BL-meccs 119. percében kel fel sírva, akkor otthagyod a meccset és megvigasztalod. Meg ilyenek. Talán ezt volt a legnehezebb megszokni az elején. Most már megszoktam. Vagyis beletörődtem. Vagy mi. 
Most már azért jobb a helyzet, tök ügyesen eljátszik már magában fél órákat is akár (már a gyerek), és a hétvégén még egy filmet is meg tudtunk nézni az asszonnyal. Elejétől a végéig. És egyikünk sem aludt el! 
Cukorfalat amúgy a gyerkőc, és már okosabb, mint néhány felnőtt, akit ismerek. Meg amúgy most szólok, hogy ő lesz a következő Jim Carrey. Olyan mimikája van, hogy beszarok rajta néha. Mondjuk is az asszonnyal, hogy nagy pácban leszünk, ha meg kell majd fegyelmezni, mert vág egy ilyen arcot, és ketten négyfelé dőlünk a röhögéstől. 

Egy hete már itthonról dolgozom, és meg kell mondjam, nagyon nehéz lesz visszaszokni a bejárásra. Húsz percre lakom a munkahelytől, szóval nem egy nagy távolság, de még így is napi egy órát nyerek, ami hát, ha az embernek kisgyereke van, akkor aranyat tud érni. De gondolom akkor is, ha nem. Van olyan kollégám, aki napi négy órát ingázik. Meg egy másik, aki ötöt, de mondjuk neki három gyereke van, szóval lehet, hogy ez neki terápiás jellegű gyógykirándulás
Nagyjából ugyanúgy és ugyanannyit tudok dolgozni itthonról is, mintha bent lennék, annyi a különbség, hogy a szüneteket nem kávézással, a kollégákkal való baromkodással meg mémeken röhögéssel töltöm ki, hanem mondjuk játszok egy kicsit a gyerekkel, vagy leugrok a boltba. 

A cég egyébként normál állapotok között úgy fél a home office-tól, mint az ördög a szenteltvíztől. Már az egész ország otthon volt, amikor nálunk még vakaróztak, hogy hátizé, jajmizé, bírja-e a VPN, mi lesz, ha rászokik a dolgozó. Annak ellenére, hogy az én csapatom munkája 100%-ban elvégezhető otthonról, mivel global szinten dolgozunk, semmi közünk a magyar vállalathoz, zéró közvetlen kapcsolatunk van a helyiekkel, és mégis, folyamat ott kell ülnünk az irodában, mintha valami büntiben lennénk. 
A svéd főnökeink múltkor vigyorogva mondták, hogy felőlük aztán akár egy Maldív-szigeteki strandról dolgozhatnánk (amit úgy mondtak, hogy szerintem ők már tuti meg is tették
, hogy rohadjanak meg) de a helyi HR tótumfaktumok erről hallani sem akarnak. Hogy miért, azt szerintem még ő sem tudják, gondolom ez is valami posztkommunista beidegződés, hogy a dógózó legyen szem előtt, meg lehessen ütni az ostorral időnként. 

Pedig a jövő a home officé lesz, ezt most megmondom, és nem csak a mostani, nemmondjukkimilyen helyzet miatt. A cégeknek kisebb irodát kellene fenntartani, profit. A dolgozó nem ülne napi 2 órát a dugóban feleslegesen, több szabadideje lenne, profit. Nem pöfékelne át a városon napi sokszázezer kocsi, nem lenne tömeg, szmog, kisebb lenne a karbon lábnyom, boldog lenne Greta, profit. Nem kellene boldog-boldogtalannak felköltöznie a városba egy olyan munkáért, amit Sajószentfaszról is megcsinálhatna egy laptopról, profit.
A saját példámból kiindulva pedig nem kellene az agglomeráció ötszörös ingatlanárain szörnyülködnöm, hanem leköltöznék vissza a megszokott kis Viharsarkomba, és abból a pénzből, amiért itt egy istállót kapok, ott megvennék egy egész utcát 
kocsmástól templomostól. 

Furcsa egy állatorvosi ló egyébként az agglomerációs település. Ugye mindenki kocsival jár mindenhova, erre fel három dolgot nem éptettek sehova, normális úthálózatot, parkolót, meg járdát. Biztos az agglomerációban derogál járni, vagy én nem tudom. 
Így a kocsik nemcsak egymást és az egysávos út szélén tömött sorban parkoló társaikat kerülgetik, hanem még az életükért küzdő gyalogosokat, kocogókat, és babakocsisokat is. Tényleg kurva groteszk látvány ám, hogy sorakoznak egymás mellett a százmilliós villák, és egy fél méteres csík betonra sehol nem futotta. Jó, tudom, a járda az önkori feladata, de akkor is. Biztos csurran azért annyi adó, hogy ne tán ezen kellene spórolni.
De biztos kiszámolták a mérnökök, hogy tíz utcánál kétszer egy méter az már 
húsz méternyi fődsáv, ahová még simán be lehet szuszakolni még egy sor telket. Jó kicsiket, sok-sok sorházat 3x6 méteres udvarokkal.    

De az agglomerációba kiköltöző városi is egy érdekes állatfajta. Ugye, az alapkoncepció az, hogy költözzünk ki a bűzös és zsúfolt paneldzsungelből a tiszta levegőjű vidékre. Erre egy, még a sarki kis boltba is az akkora SUV-jukkal járnak, mint a nappalink (éted, vidék, ide ’ terepjáró köll), kettő, beköltöznek egy olyan 10-12-16 lakásos társasházba, ami csak egy hajszállal lehet jobb, mint egy panel, de legalább még annyi zöld terület sincs, mint Gazdagréten, mert az élelmes építési vállalkozók úgy parcelláztatták fel a területet, hogy egy nyeszlett bokor se férjen el két ilyen társasház között. Lakásonkét hatvanmillióért.
Hatvanmillióért 
baszki egy egész békési falut megveszel, rólad nevezik el a főutcát, életed végéig ingyen eszel-iszolszobrod lesz a parkban, amíg járni tudsz kezdő leszel a helyi focicsapatban, megkapod az első éjszaka jogát, és még az unokád is polgármester lesz. 

Más. 

Elkezdtem, illetve hát sokadjára újrakezdtem futni. Ha már foci nincs, jó a szamár is. Valójában megrettentem, amikor pár hete felkóricáltam a mérlegre, és megláttam, hogy húsz deka híján száz kiló vagyok. Ijedtemben elkezdtem hát erősen futni, meg diétázni.
futás úgy néz ki, hogy pénteken már lenyomtam egy 13km-es etapot, aminek nagyon örültem. A térdeim már kevésbé. Meg amúgy rohadjon meg ez a dimbes-dombos vidék, hogy itt örökké csak domb van, dimb meg sehol. Komolyam úgy érzem, hogy én egyfolytában csak fölfelé futok. Fölfelé, és szembeszélben. Lejtő és hátszél sosenincs. Az Alföldön ilyen nem volt.
Na, a diéta meg úgy néz ki, hogy tegnap pl. tárkonyos nyúlleves volt, utána disznótoros sült kolbász, hurka, hagymás krumpli, csemegeuborka, és kenyér. Kenyér baszki. Hétvégén ugyanez volt, csak hétvége lévén egy-két sör is lecsúszott utána, mert egy ilyen vasárnapi ebéd után vizet inni az emberiesség elleni bűntett. 

Igen, a Fire-diéta fontos alappillére, hogy a jó kajákról nem mondjunk le, mert a jó kaja nemcsak a testet, hanem a lelket is ápolja. Egészen délig. Utána csak pusztít. Szóval ebédre megeszek bármit, de utána már semmit. Vacsorára általában futás van, meg fél liter tej.
Tudom, fúj, tej, azt hagyjuk meg a kismacskáknak, meg laktóz, meg tejipar, de 
leszarom. Én szeretem. És a mi fontosabb, megnyugtatja szomorúan korgó pocakomat. Kicsit éles kontraszt ez ahhoz képes, hogy húsz éves koromban minden edzés után magamba tömtem vagy háromezer kalóriányi zsírt és szénhidrátot, és valahogy mégse tudtam megszabadulni a kockahasamtól. Régi szép idők, szippszipp. 
Fire-diéta másik alappillére, hogy ha elégetsz heti 3-4 ezer kalóriát, akkor majdnem mindegy, hogy mit eszel. És ez azért egy kicsit felszabadítóbb szemlélet, mint a 100g jégsaláta + 50g csirkemell + 20 szem rizs szentháromság.
Eddig mindenféle erőlködés nélkül esett le hét kiló, úgyhogy már fogalmazom is a fitnesz-forradalmat elindító könyvem címét. 

Az egyik ilyen futás alkalmával egyébként egyoldalú szócsatába keveredtem egy szimpatikus hölggyel. Küszködöm fel magam az egyik dombon (az út szélén, mert hát járda nuku), várom a rohadt dimbet, erre szemből kivakítja a szememet valami barom a kétmillió lumenes led fényszórójával, hogy az ilyennek ez legyen az éjjeli lámpája. Az összes létező lámpa égett rajta, úgy nézett ki, mint egy román lakodalmas kamion. 
Áll, vár.
Ahogy elhaladok mellette (nyilván egy német autógyár fekete 
SUV-ja volt) fél szemmel még látom, hogy kihajol belőle egy közepesen leharcolt milf, és utánam szól, hogy „Jó lenne, ha nem az úton futnátok, mi sem a járdán kocsikázunk”. ’ mondom magamban ja, ti csak parkolni szerettek ott. Meg amúgy simán ráhajtanátok, ha elég széles lenne.
De hirtelen nem is esett le, hogy mi a baja velem
, csak amikor hátranéztem, láttam, hogy az én lihegve elhaladó testem miatt csak 2,7 másodperccel később tudott ráfordulni a bejárójára. Ejj mondom, le ne késd a Szülifeli legújabb részét. De amúgy duplán is barom volt, mert ha indexelt volna (nem tom, ezekben a német csodákban ez feláras extra?) akkor intettem volna neki, hogy menjél nyugodtan, mert nem haladok én olyan gyorsan dombon felfelé. De ő csak állt. Hát, akkor álljál. 

Ma meg megtámadott egy kövér nő kutyája. De olyan kövér nő volt, hogy két kisebb kövér nő keringett körülötte. A kutya meg olyan kicsi volt, hogy először nem is láttam meg a tavalyi avar között, csak hallom, hogy valami prüszkölve vinnyog a lábam alatt. Hát egy ilyen kis borotvapamacs acsarkodott zoknimagasságban. 
A nő meg sikolt, hogy jajajZsáklinkajajaj. Most vagy attól félt, hogy nem veszem észre, és véletlen rálépek, vagy attól, hogy önvédelmi reflexemből felrúgom valamelyik fára a kis nyavajást. Mert azért ez a jobb láb ha még elsül… 

Nem értem amúgy én a kutyásokat. Szilveszterkor tele van minden felület azzal, hogy jaj, ne petárdázzatok, mert Nyünyüke nem szereti, de bazmeg az, hogy tízből öt kutyán nincs az utcán meg a parkban póráz, az gondolom nem baj. Mer’ Fifike nem bánt. ’ Góliát barátságos.
Aztán amikor 
Fifike meg Gólitát nekiindul, akkor egyik önérzetes kutyatartó se tudja visszahívni a kutyáját, mert Fifike és Góliát szarik a fejükre, aztán csak a jóisten állítja meg őket vagy a 760-as busz.
kutyaszarba meg inkább bele se megyek (pedig állandóan bele szoktam, hehe) mert csak szétbasz az ideg. De azt most megmondom, hogy ha kimegyek a gyerekkel sétálni, és elkezd felé rohanni Fifike vagy Góliát, akkor bizony meglendítem a híres jobbosomat. 

Ja, amúgy nagyon szeretem a kutyákat, én csak egyes gazdikat gyűlölöm. A petárdázókat is. Meg a petárdákat is. 

Más. 

Aki lemaradt volna, januárban elértem eddigi legnagyobb írói sikeremet (már ezt a blogot és kedves olvasóit leszámítva, hehe). Száz-sok novella közül az enyém is bekerült abba a hétbe, ami decemberben megjelenik a Könyvmolyképző Kiadó "2020 legjobb YA antológiája" (vagy valami ilyesmi) című kötetébe.
A YA egyébként itt 
young adultot jelent, vagyis ezek fiataloknak szóló főként romantikus történetek. A legjobban talán én lepődtem meg azon, hogy beválogattak, mert soha életemben nem írtam még YA-történetet, a romantika meg aztán olyan távol áll tőlem, mint Harvey Weinsteintól. Csak persze más értelemben.
De ebből is az látszik, hogy minden zsánerhez istenadta tehetséggel áldott meg az ég, és amihez nyúlok, arannyá változik, hehe.
 Szóval lesz könyvbemutató, meg dedikálás, meg ilyen celebségek majd valamikor év végén. 

Már csak a saját regényemet kellene befejeznem (70% kész!), hogy aztán filmet csináljanak belőle Hollywoodban, és végre vehessek egy agglomerációs családi házat.  

Az tuti, hogy kétsávos járda lesz előtte. 

A bejegyzés trackback címe:

https://firestarter-18.blog.hu/api/trackback/id/tr8815550646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kéki béla 2020.03.25. 06:44:50

Anyád... Az egész másról se szól, mint a vírusra utalásokról.
Azt nem tudom eldönteni, hogy ostoba vagy, gyökér vagy a kettő együtt.
Mielőtt megkérdeznéd: a címlapos ajánlóról jöttem ide, ott meg időnként akkora faszságokat ír a szerkesztő, hogy volt rá minimális esély, itt is ez történt. Sajnos nem. :(